Több, mint egy hónap után végéhez ért draftérékelő sorozatunk, és miután mind a 32 csapatról megmondtuk a tutit, készítettünk egy rövid összefoglalót megállapításainkról. A cikk további részében tehát egy rövid összefoglalást találhattok a csapatok eredményességéről, valamint egy linket, ahol képekkel és gifekkel gazdagítva részletesen olvashattok az egyes pickekről. (Bónuszként bekerült továbbá a bejegyzésbe a Ha-Ha Clinton-Dix "hülyenév" emlékdíj idei 5 jelöltje is.) Jó szórakozást! 

 

Bár nem volt feltett szándékunk, de értékeléseink alapján végül egy rangsor is kialakult, amelynek eredményeként bejelenthetjük, hogy a Going Deep szerkesztősége szerint a 2015-ös év legjobb draftját a Miami Dolphins csapata produkálta!

Nyíljanak azok a pezsgők!

SZÉP VOLT, FIÚK! 

Miami Dolphins: A+  A Dolphins lenyomhatja a Patst!

A draft erősségét mutatja, hogy a hét elhozott játékos közül három (Parker, Phillips és Douglas) a szezon közepétől könnyen instant kezdőként funkcionálhat. Ráadásul hiányposzton. Találtak egy jó futót az elkövetkező szezonokra és mélyítették a secondaryt. Parádé!

Detroit Lions: A  Szemléletváltás Detroitban

A Lions okos, intelligens játékosokat hozott hiányposztokra. Megerősítették a tavaly 45 sacket engedélyező, futásblokkolásban használhatatlan támadófalat, pótolták Busht és feltöltötték a CB-sort. Malcom Brownt sem kell sajnálni, a Ngata-Walker kezdő duó van annyira jó, hogy nem kellett top picket áldozni védőfalemberért. 

Atlanta Falcons: A  Felszállnak-e a sólymok?

Az új főedző, Dan Quinn rendkívül céltudatosan és határozottan vágott bele első önálló draftjába, ahol elsősorban a védelmi hiányposztokra (OLB, CB, DT) keresett megoldást a csapat. A szakértői és saját véleményünk alapján egészen sikeresen, a Falcons 3-4 azonnal kezdethető játékossal gazdagodott a börzén. 

Chicago Bears: A-  Joggal mosolyog Pace

Hroniss Grasu C - 3/71.

Egy szétesett, több sebből vérző csapat optimális esetben nehezen tud rosszul választani, hiszen szinte mindenki erősítést jelenthet számunkra. A Bears azonban ennél is tudatosabban dolgozott, minden szekciójukat sikerült érdemben megerősíteni, így az újjáépítési projekt egyelőre egészen jól néz ki a Macik háza táján.

Jacksonville Jaguars: A-  Izgalmasabb lesz az AFC South?

Szegény Jaguars, behúzzák a legjobb pass rusher prospectet, erre az első edzés huszadik percében elszakad a keresztszalagja és ki kell hagynia az egész évet. Egyébként új kezdő guardot és kezdő futót is draftoltak és a hátsó körös húzásokra se lehet panasz. 

Cincinnati Bengals: A-  Túl a saját árnyékon

Az előrelépéshez mindenképpen szükség volt a támadófal rendbetételére, valamint a védelem tatarozására, elsősorban tisztességes pass-rush kialakításában. Habár utóbbiban minőségi javulás a nevek alapján nem várható, azért sikerült más téren olyanokat húzni, akik lehetővé teszik az egy szinttel feljebb lépést.

Pittsburgh Steelers: A-- A védelmet erősítették a kohászok

Érthető, hogy a támadásban a 3B-vel (Ben,  Bell, Brown) rohamozó Steelers idén inkább a védelem megerősítésére helyezett figyelmet, amelynek eredményeként az első 4 körben 3 kezdő kaliberű védőjátékos (Dupree, Golson,  Grant) érkezett, akiknek a csapatba építésével még félelmetesebbé válhatnak a sárga-feketék.

LESZ EZ MÉG ÍGY SE 

Cleveland Browns: B+  Az elnyomás ellen küzd a Browns

A Browns elsődleges célja az volt, hogy nagy embert találjanak a védő- és támadófalba, ezt gyorsan az első körben orvosolták is. Próbálják felvenni a versenyt a divízión belül a nagyokkal és minden építkezést belülről, a falakból kell elkezdeni. Jó karakterű játékosokat választottak, ezzel próbálva elkerülni a Josh Gordon és Johnny Manziel féle fiaskókat. 

Baltimore Ravens: B+  Maxximális extázis Baltimore-ban

Az FA-szezonban nagy számban távozó elkapó játékosok helyére kiváló, azonnal kezdethető WR, TE és elkapó RB érkezett a csapathoz. A későbbi körökben már nem volt ennyire éles a Ravens draftja, az elkapósor további mélyítése mellett a másik hiányposzt (CB) jelentős megerősítésére már nem jutott lehetőség. 

Minnesota Vikings: B+ A Bridgewater korszak 2. fejezete

Bár sokan azt várták a Vikingstől, hogy Bridgewater támogatásának erősítése lesz a fő céljuk a draftok, a vezetőség inkább BPA-alapon dolgozott, így az első három körben kiváló védők érkeztek Minnesotába. Az offense így csak kisebb ráncfelvarrásban részesült (kezdő kaliberű OT,  megbízható csere TE), itt majd Peterson visszatérése fogja az igazi előrelépést jelenteni.

Seattle Seahawks: B+  Ismét varázsolt a Seattle

A Seahawks az utóbbi években megszokottól eltérően idén a laikusok számára is érthető draftot produkált: hiányposztokra (WR, OL, DE) érkeztek előzetesen is elismert játékosok, a hátsó körökbe pedig kifejezetten érdekes prospectek kerültek. Természetesen első körös pickjéről idén is lemondott a Seahawks - én azt gondolom, hogy Jimmy Grahamért mindannyian megtettük volna ezt.

Philadeplhia Eagles: B+  Lehet élni Mariota nélkül is

Kelly nem tudta eladni a házat Mariotáért, helyette nagyrészt a secondaryt építette és érkezett egy kiváló elkapó is. A támadófal a legöregedd a ligában, ezt az egységet mégsem erősítették, ez visszaüthet egy-két éven belül.

Tennessee Titans: B+  Izgalmasabb lesz az AFC South?

A Titans pedig nem kérte Kelly philadelphiai házát és inkább úgy döntött, hogy megnézik mit tud Mariota és a franchise arcává teszik. Erre szükség is van, hiszen nagon szürke volt eddig a társaság, most majd érdemes lehet nézni az ő mérkőzéseiket is. 

New York Giants: B  Kivirágzanak-e az óriások? 

Owamagbe Odighizuwa DE - 3/74.
Owamagbe Odighizuwa DE - 3/74.

A Giants összességében egészen hatékonyan, hiányposztokra fókuszálva (S, DE) erősítette az FA-piacon érdemben nem változó keretét. A class megítélésének legnagyobb kérdőjele az 1/9-en elhozott Ereck Flowers OT, aki egyelőre óriási reachnek tűnik, így kiváncsian várjuk, hogy rá tud-e cáfolni a játékos a fanyalgókra. 

Green Bay Packers: B  Egy lépéssel tovább 

Ted Thompson számára is egyértelmű volt, hogy a védelemmel kell kezdeni valamit és ráfér a vérfrissítés az egységre. Ennek megfelelően folytatták a drafton azt, amit még márciusban elkezdtek a FA-piac nyitásakor.

Tampa Bay Buccaneers: B  All in Winstonra

A Tampa idei draftja nem is szólhatott másról, minthogy az 1/1 pozicióban ünnepélyesen magukhoz húzzák a class legjobb QB-ját, majd a 2. és a 3. körökben a támadófal erősítésével, az 5. és a 6. körökben pedig két elkapóval javítsák Winston kilátásait. Ez tényleg all-in: azonban ha bejön az emelés, és Winston képes lesz a szezont jó teljesímténnyel végigjátszani, akkor senki sem fog bánkódni amiatt, hogy a védelmet gyakorlatilag teljesen ignorálta a drafton a Bucs.

Arizona Cardinals:  Felemás draft Arizonában

A pintyek alapvetően a hiányposztjaikra hoztak új játékosokat, de valahogy egyik pozícióba (OT, DE, TE) sem érkezett olyan ember, akitől igazán robbanásszerű fejlődést várhatnak a szurkolók. Ettől függetlenül az Arizona nem panaszkodhat, a keret a tavalyihoz képest csak erősödött, így a playoff továbbra is egyértelmű cél marad a sivatagban. 

Oakland Raiders: B  Fegyvereket Carrnak!

A Raidersnek elsődleges célkitűzése volt, hogy a másodéves Derek Carrnak célpontokat biztosítson, erre a feladatra érkezett a Draft talán legbiztonságosabb prospectje, Amari Cooper is. Próbálkoztak a másik nagy gyengeség, a pass rush erősítésével is.

Washington Redskins: B   Új Scherff Washingtonban

A fővárosiak kényszerpályán mozognak, az irányító-helyzet továbbra sem megnyugtató, így offense-ben igyekeztek a futójátékok támogatását előtérbe helyezni új kezdő OG, további falemberek és új csere-RB beszerzésével. A védőoldalon az igazi hiányposztokat (CB, S) nem sikerült érdemben megoldani, így az itt felmerülő problémák megoldása az FA-piacon érkezett játékosok feladata maradt. 

Houston Texans: B  Izgalmasabb lesz az AFC South?

Akár három azonnal kezdő játékost is találhatott a Texans, egy cornert, egy belső linebackert és egy elkapót. Ez nem mondhat egy rossz draftnak, a védelem továbbra is karcolni fog Wattal, csak egy fránya irányítójuk lenne végre.

New York Jets: B-  Tovább erősödik a liga legjobb védőfala

A Jetsnek így is a liga legjobb (3-4-es) védőfala van, azonban ennek ellenére az 1/6-os picküket is ide ruházták be, hiszen hozzájuk csúszott a draft sokak által legjobbnak tartott prospectje. Geno Smithnek is találtak egy elképesztő labdaérzékkel rendelkező elkapót, már csak remélik, hogy a negyedéves irányító el tud addig dobni.

New England Patriots: B-  We're on to 2015

Xzavier Dickson DE - 7/253.

A bajnok nem gondolkodta túl a dolgokat, a teljes draft egyik legnagyobb stealje köthető a nevükhöz Malcom Brown személyében, ráadásul még a rendszerükbe is tökéletesen illik. Ezen felül pedig igyekeztek a szükséges posztokra húzni, vagy kezdőként vagy bővíteni a merítési lehetőségeket.

Carolina Panthers: B- A Rivera-sorminta folytatódik?

A Panthers a minőséget helyezte a mennyiség elé az idei drafton, és végül mindössze 5 játékost választott ki a börzén. A választások nem voltak rosszak (kezdő LB, kezdő WR), de gyakorlatilag minden friss igazoláshoz kapcsolódnak olyan kérdőjelek, amelyek nehézzé teszik az igazán optimista vélemény-nyilvánítást. 

St. Louis Rams: B-  Beleszólhat a nagyok dolgába a Rams

A Rams a pickjei zömét a legkényesebb csapatrészre áldozta, igyekezvén minél ideálisabb körülményeket teremteni a class legjobb futójának. Ez Foles teljesítményén is sokat lendítene, tavaly látványosan nem ment a játék, ha neki kellett irányítania. Ezzel együtt úgy érzem, hogy a Rams végre ott lehet a tűz közelében, kis szerencsével pedig a rájátszás is összejöhet.

New Orleans Saints: B-  Teljes újjáépülés előtt a Szentek

Hau'oli Kikaha DE - 2/44.
Hau'oli Kikaha DE - 2/44.

A kiárusítást tartó déliek újjáépítési projektje nem sikerült annyira meggyőzően: a drafton érkezett néhány kezdő kaliberű játékos, de nem feltétlenül a megfelelő ár/érték arányban. A megritkult (Graham és Stills távozott) elkapó brigád sem került fejlesztésre, így nagy kérdés, hogy Brees kinek tud majd egyáltalán passzolni a következő szezonban. 

Dallas Cowboys: B-  Dallasban voltak érdekes pickek

A Dallas választásait is sokan megkérdőjelezik, de összességében egyáltalán nem tekinthető rossznak a 2015-ös draft class: kezdő kaliberű CB és DE is érkezett a keretbe, mindkettőre nagy szükség volt. Jó döntésnek tűnik továbbá a rendőrségi ügybe kerülő, de később mindent tisztázó La'el Collins OL UDFA-ként való beszerzése. A Murray távozásával felszabaduló óriási űrt azonban az FA-piacot követően a drafton sem sikerült megoldani (igaz, nem is nagyon volt kivel). 

FUTOTTAK MÉG

Indianapolis Colts: C+  Izgalmasabb lesz az AFC South?

A Colts mindenkit meglepett, amikor TY Hilton klónját választották az első körben, hiszen teljesen telítettek elkapó poszton. A harmadik körös Henry Anderson lehet a lejobb pickjük, jó kis védőfalember lehet belőle.

San Diego Chargers: C+  Sokkoló Chargers

A Chargers nyelt egyet, és az utóbbi években hagyományosan gyenge futójátékának megerősítéséért feltrade-elt az 1/15-be, hogy elvigye a class legjobb futóját - az idő pedig eldönti, hogy megérte-e ez a húzás. A további húzások is hasonlóan elgondolkodtatóak: értékes, de kérdőjelekben gazdag játékosok érkeztek a csapathoz, ráadásul nem is mindig hiányposztokra.

Buffalo Bills: C+  Kevésből keveset fogott a Bills

A Watkins-csere eredményeként a draftot bye-jal nyitotta a Buffalo, és nehezen is kerültek lendületbe, ugyanis az első körökben sem értékben, sem posztban sem sikerült igazán jó játékosokat választani. A draft végén választott játékosok már sokkal jobban illeszkednek a Bills erőjátékához, viszont az ő beépítésük biztosan több időt vesz majd igénybe. 

Denver Broncos: C  A Denver paradoxon

A Broncos felemás drafton van túl, úgy tűnik, hogy idén egyszerűen nem sikerült eldönteni, hogy a win-now üzemmód utolsó évére készülnek Manninggel vagy már a jövő építésének alapköveit keresi a csapat. Az első körben kiválasztott Shane Ray nem igazi hiányposztra érkezett, ráadásul a pályán kívüli balhés ügyei nem jósolnak túl szép jövőt a fiatal játékosnak. 

Kansas City Chiefs: C - Felemás FA piachoz felemés draft dukál

A Chiefs védelme továbbra is a liga legjobbjai közé tartozik, így érthető, hogy a játékosbörzétől inkább a támadósor megerősítését vártuk. WR-fronton Conley kiválasztásával sikerült is előrébb lépni, de Alex Smith védelmét továbbra sem oldották meg, így a hatékony passzjáték várhatóan továbbra is álom marad Kansasben. 

San Francisco 49ers: C - Nem nagyon alakul a 9ers 

Jaquiski Tartt S - 2/46. 

Nagyon nehéz helyzetbe került a tavalyi szezonban a 49ers, és úgy tűnik, hogy sem az FA-igazolások, sem a draft nem segített érdemben a csapaton. Armstead (DE) első körös kiválasztását követően igazából nem sikerült olyan játékost választani, aki megnyugtató megoldást jelent bármire, a későbbi körökben sikerült sérült elkapókat, fura TE-ket, fölösleges futót és abszolúte nem hiányposzt safety-t kiválasztani.