Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mindennek tökéletesen kell működnie

Múlt héten kicsit komolytalanra vettem a figurát a Colts-beharangozóban, pedig akkor még láttam is, hogy a csikók hogyan léphetnek túl a vadlovakon, mégse hittem bennük túlzottan. Most is őket tartom esélytelenebbnek, ellenben most komoly felvezetőt olvashattok arról, hogy mire van szüksége a Coltsnak a győzelemhez. Patriots-szurkolók ERRE keressék az ő felvezetőjüket.

0 komment Tovább

Az ideális ellenfél

Katonadaninak az alapszakasz során ha nem mondtam legalább háromszor, hogy véleményem szerint a Colts a legtúlértékeltebb csapat, akkor egyszer sem. Az NFL jelenlegi leggyengébb csoportját nyerték, miközben a valamire való ellenfelektől folyamatosan kikaptak, legtöbbször viszonylag simán. Úgy gondolom, egy erősebb négyesben ez a csapat most egy 8-8-as szezon után otthon popkornozna, Luck meg végre szakállmentesen hosszú hónapok után újra nyaligátor lehetne a kedvese legnagyobb örömére. És ezt annak ellenére tartom, hogy már két meccset behúztak az idei playoffban. A harmadikat biztosan nem fogják. Colts-drukkerek EZEN A LINKEN találnak ízlésüknek jobban megfelelő beharangozót.

0 komment Tovább

Címvédés? Ugyan...

Második alkalommal csap össze főcsoport döntőben a liga legtermékenyebb támadósora, a liga legkevesebb pontot engedélyező védelmével. 1980-ban a jobban támadó gárda győzött, és mivel vannak dolgok, amik úgy szépek, ahogy vannak, most sem lesz ez másképp. Hawks fanok tovább se olvassák, szomorúak lesznek a végére, Rowi szépen felvázolta ezen írás ellentétét, erre tessék!

0 komment Tovább

Hogyan verheti a Colts a Broncost?

Luck vs. Manning, mindenki erről beszél.

0 komment Tovább

A Lambeau Field szelleme lecsap

Az idegenben veretlen Dallas látogat a hazai pályán legyőzhetetlen Green Bay-hez, a mai program első mérkőzésén. Talán a forduló legnagyobb elánnal várt összecsapása lesz ez, s bár Ice Bowl 2-ként harangozták be, annyira hideg mégsem lesz, mint volt 1967-ben. De ahhoz elég hideg lesz, hogy a Tehenészek farkukat maguk alá csapva szaladjanak vissza Texasig. És hogy fog ez kinézni? Így:

0 komment Tovább

Tényleg ennyire jó a Dallas idegenben?

Az 1978-os év óta játszanak a csapatok 16 mérkőzést az alapszakaszban. Az azóta lezajlott 36 idény alatt mindössze öt csapat maradt veretlen idegenben, hozzájuk csatlakozott idén hatodikként a Dallas Cowboys. Gondolhatnánk, hogy a 8-0 arányú mérleg önmagáért beszél, de vajon milyen messzire jutottak ezek a csapatok a múltban, és egyáltalán milyen sorsolásból hozta ezt össze a Cowboys?

0 komment Tovább

A bajnok bukása

A Panthers teljesen megérdemelten jutott tovább előző héten a wild card körök küzdelmeiből, a Super Bowlig vezető rögös úton most az aktuális címvédő, a Seattle Seahawks próbálja útját állni SuperCam menetelésének. A szakértők 99%-a a Hawks győzelmét vizionálja, de nem eszik olyan forrón a kását, itt bizony ma ismét a Párducok laknak jól, nézzük miért:

0 komment Tovább

A postások?! Idén biztosan nem...

Miután a legutóbbi fellépésem után kaptam itt minden jót és rosszat, de inkább úgy 80%-ban rosszat, lelkileg megtörve, önbizalomhiánnyal küszködve álltam neki ennek a posztnak, sokáig vívódva, hogy egyáltalán vállaljam-e. Ja, nem... Nyilatkozom bátran, mert miért ne, indulnak a főcsoport-elődöntők, elhullottak akiknek nincs itt helyük vagy akit kiszavaztak zebráék, a helyzet egyre élesebb, ráadásul még a csapatom is beszáll. Az ellenfél pedig nem más, mint a Szággsz vezette csürhe, ki más, mint ahogy már az elmúlt években rendre megszokhattuk, már ha eljutottak idáig, és legyünk őszinték, ha ez megtörtént, párszor bizony meg is szopattak minket rendesen. Na, most nem fognak, nézzük is, hogy miért nem!

0 komment Tovább

A divisional-round elé

A posztban minden beharangozó, minden tippünk és a merész jóslataink is megtalálhatóak.

0 komment Tovább

Miért nem számít az alapszakasz?

Ha a Bengals@Colts wild card találkozó az alapszakasz utolsó hetében lenne ugyanilyen körülmények között, akkor a Bengalst tartanám esélyesebbnek. Rá kellett azonban jöjjek, hogy ez a rájátszás, ahol a Marvin Lewis - Andy Dalton kettős képtelen nyerni.

0 komment Tovább
«
12

Facebook

Feedek

Címkefelhő

beharangozó (44),összefoglaló (25),Seattle Seahawks (24),fantasy (23),draft (23),Green Bay Packers (19),tippverseny (18),New England Patriots (17),playoff ranking (15),pozíciós rangsor (14),Dallas Cowboys (14),összefoglalók (13),Detroit Lions (12),TNF (12),mock draft (11),Philadelphia Eagles (10),Baltimore Ravens (10),Denver Broncos (10),rájátszás (9),Carolina Panthers (9),Premium Selection (9),szabadügynök (9),nfl (9),Washington Redskins (8),Indianapolis Colts (8),best of (8),Kansas City Chiefs (8),San Francisco 49ers (8),buffalo bills (8),playoffs (8),super bowl (7),Arizona Cardinals (7),St. Louis Rams (7),wild card (7),értékelő (7),indianapolis colts (7),Pittsburgh Steelers (7),new england patriots (7),heti qb (6),San Diego Chargers (6),kandalló (6),Atlanta Falcons (6),playoff (5),patriots (5),Cleveland Browns (5),New York Giants (5),meccsnézés (5),preseason (5),Minnesota Vikings (5),Chicago Bears (5),Oakland Raiders (5),seattle seahawks (4),Dez Bryant (4),New Orleans Saints (4),New York Jets (4),rajatszas (4),amerikai foci (4),Cincinnati Bengals (4),baltimore ravens (4),Miami Dolphins (4),premium selection (4),fantasy futball (4),kinek mennyire kemény (4),Tony Romo (3),dallas cowboys (3),draftértékelő (3),golden tate (3),sorrend (3),power rankings (3),re-draft (3),miami dolphins (3),képek (3),philadelphia eagles (3),Peyton Manning (3),weekly warm-up (3),Tom Brady (3),AFC North (3),green bay packers (3),Tampa Bay Buccaneers (3),afc west (3),Jacksonville Jaguars (3),Tennessee Titans (3),NFL (3),Houston Texans (3),NFC East (3),NFC South (3),Kickoff Game (3),minnesota vikings (2),edzők (2),jets (2),new york jets (2),Greg Hardy (2),DeMarco Murray (2),antonio brown (2),szabad-ügynökök (2),falcons (2),seahawks (2),bengals (2),2015 (2),kmk (2),Ndamukong Suh (2),ravens (2),raiders (2),denver broncos (2),carolina panthers (2),Cam Newton (2),vic beasley (2),rorschach (2),NFC North (2),Kandalló (2),AFC South (2),kiko alonso (2),justin houston (2),best (2),Aaron Rodgers (2),rangsor (2),week1 (2),kansas city chiefs (2),Hall of Fame (2),Jimmy Garoppolo (2),applikáció (2),MNF (2),san diego chargers (2),nfc west (2),kérdezz-felelek (2),tnf (2),deflategate (2),bold predictions (2),egyéb (2),defense (2),tippek (2),detroit lions (2),Sam Bradford (2),Fantasy (2),xp (1),Roger Goodell (1),Ray Rice (1),eltiltások (1),nick foles (1),packers (1),panthers (1),cincinnatti (1),kraken (1),green bay (1),suh (1),Tevin Coleman (1),Budapest Wolves (1),kibeszélő (1),elemzés (1),extra pont (1),értékelés (1),második kör (1),shaq thompson (1),rams (1),Adrian Peterson (1),devin funchess (1),carolina (1),hfl (1),Todd Gurley (1),Jalen Collins (1),Atlanta (1),magyar (1),Stills (1),nagypályások (1),Demaryius Thomas (1),Browns (1),Stephen Gostkowski (1),J.J. Watt (1),Richard Sherman (1),steelers (1),supplemental draft (1),sorozat (1),ryan tannehill (1),védelem (1),AFC east (1),2013 (1),Eric Berry (1),Sleeper (1),DEAndre Levy (1),underrated (1),Elvis dumervil (1),minden ami nfl (1),fantasy (1),johnny manziel (1),redraft (1),Teddy bridgewater (1),aaron donald (1),khalil mack (1),AFC (1),ballers (1),Carolina Panthers (1),Tennessee titans (1),cortland finnegan (1),tennesse titans (1),andre johnson (1),Marcus mariota (1),cameron erving (1),szabályváltoztatás (1),maxx williams (1),breshad perriman (1),danny shelton (1),adrian peterson (1),bills (1),logan mankins (1),JJ Watt (1),Oakland Bay (1),SPARQ (1),mario williams (1),Drew Brees (1),Joe Flacco (1),dolphins (1),Calvin Johnson (1),Jay Cutler (1),Colin Kaepernick (1),kétpontos (1),dez bryant (1),érdekesség (1),fizetési sapka (1),rúgók (1),rookie (1),wide receiver (1),javadalmazas (1),motiváció (1),Optimus Grimes (1),hálaadás (1),poén (1),szakdolgozat (1),gif (1),jóslás (1),arizona cardinals (1),cincinnati bengals (1),cincinnnati bengals (1),super bowl ranking (1),New England patriots (1),a senkiházi pittsburgh steelers (1),a csodálatos baltimore ravens (1),black monday (1),49ers (1),bears (1),pittsburgh steelers (1),Megatron (1),transformers (1),Marcus Burley (1),tony romo (1),Ben Garland (1),hétórás meccsek (1),történelem (1),Buffalo Bills (1),tim tebow (1),előszezon (1),mobil applikáció (1),jaguars (1),bortles (1),szavazás (1),Alex Smith (1),app (1),tippjáték (1),másvélemény (1),first_fourth (1),élménybeszámoló (1),Philip Rivers (1),vendégszerző (1),beszámoló (1),RGIII (1),mobil (1),FA (1),Rájátszás (1),st. louis rams (1),nfc north (1),franchise tag (1),ndamukong suh (1),jason pierre-paul (1),chicago bears (1),houston texans (1),szezonértékelő (1),combine (1),tennessee titans (1),jacksonville jaguars (1),defensive tackle (1),offensive tackle (1),tampa bay buccaneers (1),évértékelő (1),oakland raiders (1),NFC (1),new orleans saints (1),atlanta falcons (1),fa (1),legjobb szabadügynökök (1),chip kelly (1),lesean mccoy (1),new york giants (1),washington redskins (1),bírók (1),New england patriots (1),ranking (1),5000 (1),head coatch (1),vegeredmeny (1),Colts (1),Playoffs (1),Divisional Weekend (1),divisional round (1),Broncos (1),főedző (1),NFC döntő (1),super bowl (1),Super Bowl (1),vendégposzt (1),nfc east (1),Super bowl (1),joslas (1),university of phoenix stadium (1),pro bowl (1),Alfred Morris (1),A macska (1),szabadügynökök (1)

Követők

ChetserB gomes88 katonadani Cefre renningan MZoli rowi packnation svindler bácsik donnelly osaber Leonidasz007 jimboy tszajko