A Cincinnati Bengals évek óta azzal küzd, hogy nem képes januárban meccset nyerni. Ennek oka lehet Marvin Lewis vagy Andy Dalton, de az biztos, hogy a két figura valahogy kiegészíti egymást szerencsétlenségben, és amíg bármelyikük is Cincinnatiben székel, addig nehezen tudom elképzelni, hogy ez a tendencia változzon. Azonban, ahogyan minden csapat próbálja toldozni-foldozni a lyukakat, így ők sem tettek másképp, szorgosan választottak a nagy kalapból. Na de lássuk, hogyan is tették mindezt.

 

1/21 Cedric Ogbuehi, OT, Texas A&M

Egy univerzális játékosról van szó, akinek az elsőszámú pozíciója a baloldali tackle poszt, de a tavalyi szezonban jobboldali tackle-ként is megállta a helyét. Korábban jobboldali guardként szerepelt, többek között abban az Aggies támadófalban, mely mögött Johnny Manziel 2012-ben Heisman Trophyt nyert. Azonban az utolsó meccsén idén, a West Virginia ellen elszakította a keresztszalagját, de tavaly is megtudhattuk, hogy ha valakit nagyon el akar vinni valaki az első körben, akkor annak nem lehet akadálya egy kétszeri keresztszalag szakadás sem (Dominique Easley, DT, Patriots, 1/29). Szalagszakadása előtt többen a legjobb tackle-nek, top10-es picknek gondolták. Az viszont sanszos, hogy e miatt nem tudja a teljes felkészülést végigcsinálni, de lehetséges, hogy a szezonkezdetre sem lesz ép. Ha felépül, mindenképpen hasznos tagja lehet a támadófalnak. Negatívum vele kapcsolatban, hogy a tavalyi évben 7 sacket csináltak róla, így Dalton dolgát nem biztos, hogy megkönnyíti, azonban a Bernard-Hill futótandem produktívabb lehet általa.

2/53 Jake Fisher, OT, Oregon

A Bengalsnak biztos kell valaki a jelenlegi Eagles keretből, így a második körben behúzta az Oregonról Jake Fishert, aki jó trade-alapnak bizonyulhat, hogyha Chip Kelly a következő években is folytatja az Oregon játékosok összeverbuválását. Korábban TE poszton játszott, ennek köszönhetően igen gyors irányváltásokra képes és rendkívül atletikus. A lábmunkájával és a megfelelő szög választásával nagyon jól zárja ki az emberét, pass protectionben mindenképp fejlődést hozhat a támadófalba. Amivel viszont hátráltathatja nagyon a csapata dolgát, az a rengeteg büntetése. Az idei draft offensive tackle-jei közül két évre visszamenőleg neki van majdnem a legtöbb büntetése, csak a 2014-es szezonban 6 holdingot fújtak rá (úgy, hogy egyébként a szezon nagy részét lábsérülés miatt kénytelen volt kihagyni). Futásblokkolásban kevésbé lehet hasznos figura, de Ogbuehivel jól ki tudják majd egészíteni egymást, aki pedig abban az aspektusban erősebb. 

Mindenesetre mindkét újonc OT-nek fel kell kötnie a gatyáját, hogyha a kezdőbe szeretne kerülni, ugyanis a draft előtt a csapat OT-je, Andrew Whitworth kihívta a Bengalst, hogy merjenek csak a posztjára hozni játékost, esélye sem lesz bekerülni mellette. Azonban az ő, illetve a másik kezdő tackle szerződése lejár, így abszolút övék lehet a jövő. 

3/85 Tyler Kroft, TE, Rutgers

Jermaine Greshammel továbbra sem tud, vagy nem akar megállapodni a Bengals, így kellett valaki a helyére. Az előzetes vélekedések az 5. körre rangsorolták a módfelett jó fizikai adottságokkal rendelkező atletikus játékost, de úgy voltak vele, hogy nem bízzák a véletlenre, hátha bennmarad még később is, inkább a needre mennek. Érdekesség, hogy alapból egy linebacker, Jordan Hicks lett volna a választottjuk, de pont előttük húzta ki az Eagles, így maradt a TE. Rendkívül gyorsan futja meg a route-okat, elkapásban sem ügyetlen (bár, viszonylag kis célpont felületet biztosít, inkább csak a testéhez közel érkező labdákat tudja magabiztosan elkapni), blokkolásban szintén hasznos lehet. Ezek alapján a pickek alapján eddig egy run-heavy offense kialakítása sem lenne elképzelhetetlen, de Daltonnak is több ideje és célpontja lehet megdobni a hero-passzait.

Egyszerű 5-ki játékot is lehet rá hívni

De ilyenekre is használható

3/99 Paul Dawson, ILB, TCU

Paul Dawson az egyetemen hatalmas király volt, 2014-ben a legtöbb szerelést mutatta be a TCU-nál (136-ot), ebből 20 volt negatív yardos szerelés, emellett szerzett még 4 interceptiont is. Nem véletlen, hogy második körre jósolták, így nagyon nagy steal és okos döntés a GM részéről. A tavalyi gyászos produkció a védelem részéről (a liga utolsó harmadában voltak kapott passzolt és futott yardok tekintetében is, legkevesebb sack) betudható a sérüléseknek is, de mindenképpen kell valami vérfrissítés Burficték mellé. A választás jó, rendkívül jó ösztönnel rendelkezik a focihoz, azonban borzalmasan lassú. Korábban katonadani második körös mockjában  volt olvasható az alábbi rövid twitter párbeszéd Dawsonról, melyben pont az ösztöne és sebessége a fő téma. 

-Paul Dawson is so instinctive he's probably already practicing with the team that's going to draft him

-Or he at least knows which city to get to, but it might take him a while to get there. He's on his way

Annak ellenére, hogy belső linebackerként van listázva, testfelépítése miatt inkább külsőként lehet hasznos láncszeme majd a védelemnek. Ez már a stáb dolga, hogy megoldják Dawson integrálását a rendszerbe, a választás abszolút jó, és a feladat sem megoldhatatlan. Nagyon kétarcú figura, mert van, hogy lenyomják, mint a bélyeget, máskor pedig ilyen okosan játszik.

4/120 Josh Shaw, CB, USC

Ha valamelyik mutatóba nem lehet a tavalyi alapszakasz folyamán belekötni a Bengals D-be, az a szerzett interception-ök száma, amiben harmadikak voltak (20). Azonban backup mindenképp kell, pláne ha egy olyan játékost tud húzni az ember, mint Shaw. Nem tartozik a top cornerek közé, viszont a felépítése és az, hogy safety-ként is alkalmazható, elég jó keverék. Zone coverage-ben kifejezetten jó, emberezésben kevésbé (főleg a pálya széli párharcokban szenved és dobnak rá sok zászlót), technikai hibái kezelhetőek, de ha megembereli magát, akkor ilyen védekezést mutat be a saját endzone-jában. Testfelépítése annyira nem erőteljes, hogy fellépjen ütközni SS-ként, inkább cover 2-es corner lesz belőle, vagy FS, esetleg slotcorner, de a Bengals ritkán használ nickelbacket. Ami igazán probléma vele kapcsolatban az egy az egyben a 2014-es év. A szezon elején eltiltották, majd megsérült, mikor a második emeletről kiugrott, hogy elmeneküljön a rendőrök elől. Ő azonban azt állította, hogy akkor sérült meg, amikor fuldokló unokaöccsét igyekezett kimenteni a vízből. Emiatt is kerülhetett hátrébb az előzetesen 2. körösnek jósolt corner. A passz elleni védekezésben is fejlődés mutatkozhat és hosszútávon nagyon kifizetődő döntés lehet. 

4/135 Marcus Hardison, DE, Arizona State

Annyira okosan csinálta a Bengals a dolgait, hogy megint sikerült egy igen tisztességes figurát elhozniuk itt is. Egy borzasztó robbanékony DE-t, aki a karjai hosszúságát kihasználva rengeteg fejfájást okozhat majd az ellenfél támadófalának, illetve játékosainak. Ezt bizonyítja az elmúlt szezonbeli 10 sackje és 15 negatív yardos szerelése. Nem csak a pass rushban, de a futás elleni védekezésben is jó lehet, de inkább az előbbi téren lenne fontos a jó teljesítmény. Mindenképp fel kell szednie pár kiló izmot, mert egyébként nagyon könnyen odébb terelik a nagyobb emberek.

5/157 C.J. Uzomah, TE, Auburn

Bárhonnan képes megfutni a route-ját, feltűnik a pálya szélén, slotban, akár a backfielden is futóként. Tavaly mindössze 11 elkapást jegyzett 145 yardért 3 TD-vel. Blokkolásban sokat kell még fejlődnie, de a fizikai adottságai alapján nem menne neki rosszul az a műfaj sem. Az más kérdés, hogy az utóbbi két évben összesen 22 elkapása volt és az Auburn támadósnapjei felét sem töltötte a pályán, szóval nem mondható, hogy túlságosan kihasznált lett volna. Ettől függetlenül Krofttal jó párost alkothatnak, ha mindketten bekerülnek az 53-ba, de inkább Kroft lesz az elsőszámú és Uzomah itt is csak kiegészítő embernek lehet jó.

6/197 Derron Smith, FS, Fresno State

Tavaly második helyet ért el a csapat tackle listáján, 14 meccsen 93 szerelést mutatott be. Jól lát a pályán, remekül teljesít coverage-ben, de a vonalhoz közelebbi szituációkat is ügyesen oldja meg. Hogy mégis miért került ilyen hátra egy olyan játékos, akit a szakértők 2-3. körre vártak? Leginkább a magassága miatt, ugyanis 5’10-es (177 cm) mérete nem éppen gyakori és kedvelt safety pozícióban. 

Hősünk (háttal nekünk 13-as számmal) széttör egy gyanútlan elkapót

7/238 Mario Alford, WR, West Virginia

Végül hoztak egy WR-t, arra az esetre felkészülve, hogyha idén is egyszerre esne ki a fél csapatrész, illetve nem mellékes, hogy év végén lejár majd Green, Sanu és Marvin Jones szerződése is és feltehetőleg nem sikerül mindenkit megtartani. Alford nagyon gyors és jó keze is van, kérdés, hogy mennyi lehetőséghez jut majd és mennyire fogják kihasználni.

Nem értékelem pickenként a választásokat, mert Uzomah kivételével, akit egy kicsit fölöslegesnek tartok, mindegyik logikus és védhető pick. Továbbá rengeteg steallel tarkított drafton vannak túl a tigrisek, minden adott tehát, hogy végre túllépjenek az árnyékukon, már csak össze kell gyúrni egy nagy masszává az egészet. Nekem nagyon tetszik, de a passrush miatt még mindig aggódhatnak a Bengals szurkolók. A-