Talán nem vállalunk nagyot akkor, ha kijelentjük, hogy ez a meccs az AFC South divíziójának első helyéért zajlik. Persze messze még a vége, jöhetnek nagy feltámadások, kellemetlen sérülések, de csoporton belül ez a csütörtök esti meccs kulcsfontosságú lesz.

Nem akarjuk bántani a Titans vagy Jaguars szurkolókat, de sajnos teljesen súlytalanul szerepelnek immáron sokadik éve az amerikai főcsoport déli kvartettjében. Tavaly még "jobb" volt a szituáció, hiszen a Texans is beszállt az 1/1-ért folytatott harcba, így a Colts gyakorlatilag kontrafékezve is bejutott volna a rájátszásba.

Persze ez egyáltalán nem kicsinyíti az érdemeit az Indianapolisnak, akiknek az élén szintén egy egykori Number One választás áll Andrew Luck személyében. Ritkán sül el a draft ilyen jól, a „Suck for Luck” kampány azt eredményezte, hogy az idei szezonban már ott tartunk, hogy Luck 14 passzolt TD-vel a legeredményesebb játékos az NFL-ben. Első ránézésre nem tűnik olyan elitnek a Colts elkapó sora, de hat különböző célpont húzott le eddig TD-passzt a meccseken, és közel sincs kizárva, hogy újabb embert ránt elő a Texans ellen az edzői stáb. Andrew Luck eddig minden meccsen megdobta a minimum 300 yardot, valószínű, hogy a Texans liga 21. passzvédekezése ellen is hozza ezt. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a Colts első az NFL-ben a szerzett pontok tekintetében (31.2 pont/meccs) és passzolt yardokat tekintve is (321.8 yard/meccs). Felhívánk a figyelmet Dwayne Allen kimagaslóan jó teljesítményére.

Ami óriási fejlődés a tavalyi esztendőhöz képest, hogy hirtelen lett futójátéka a Csikóknak, noha nem Trent Richardson lépett elő, hanem sokkal inkább Bradshaw hozza New York-i formáját. Persze ettől még nem kiemelkedő az egység, de a közel 120 yardos teljesítmény meccsenként már-már fényévekkel jobb, mint a tavalyi teljesítmény, amikor a legjobb RB Donald Brown volt 537 yardos teljesítményével. Kell is a jó futás, hiszen elég erősen passz-heavy a támadójáték, 133 first downból csak 27 született futásból, igaz ehhez kell a remek passzblokk a faltól is. Luck mindössze hatszor lett sackelve idén, ezzel a számmal minden irányító ki lenne békülve az NFL-ben (kivéve az egyszer sackelt Andy Daltont).

Persze majd jön a nagy 99-es, az emberfeletti JJ Watt és szépen átírja az aktuális mutatókat. Sack, interception, fumble, blokkolt passzkísérletek, mind-mind az egykori pizzafutár repertoárjának a részét képezik, szinte kizárt, hogy ne legyen egy összefoglalóba illő megmozdulása a mérkőzésen. Ha tippelni kell, akkor egy blokkolt mezőnygólkísérlet még igazán tarkíthatná az idei portfóliót, de egy passzolt TD, egy 80 yardos punt, egy kétkapufás mezőnygól, vagy egy 109 yardos visszahordási kísérlet sem elképzelhetetlen ettől az embertől. JJ 5 sacket jegyez a legutóbbi 5 Colts ellen vívott meccsén, nincs kizárva, hogy az átlagot nem most rontja le.

Fitzpatrick teljesítményére különösebben nem lehet panasz, maximum annyi, hogy ő dobta a legtöbb interceptiont a ligában. Hat eladott labdája van hét irányítónak, többek közt Lucknak is, igaz ő nem csak 5 TD-t tud felmutatni hat INT mellett, hanem tizennégyet. Alig kerül be a Fitz a top 30-ba a meccsenkénti passzolt yardok átlagával, igaz ez nem csoda, ha inkább futásra van berendezkedve a csapat. Meglepő módon Texas megye Csubakkája eddig jól muzsikált a Colts ellen, két hazai meccsén 38/53 (71%), 377 yard, 4 TD 0 INT, 116.6-os passer rating a mérlege.

Foster jelenleg úgy a liga harmadik legtöbb yardot megtett futója, hogy a harmadik héten pályára sem lépet, a negyediken meg csak szenvedett és hat yardot hozott össze. Ha ezt összekombináljuk a Colt viszonylag tűrhető futás elleni védelmével, akkor érdekes párharcra lehet számítani, bár Foster épp most fakadt ki, hogy ilyen kevés regenerálódási időt követően nem lehet normális játszani.

Elkapók területén megosztja egymással a munkát Andre és DeAndre, nagyjából azonos elkapást (27-24) és yardot (320-354) tudnak felmutatni, igaz touchdown egyelőre csak Hopkins neve mellett van. Igaz, így volt ez tavaly is, majd a semmiből jött a jó öreg Dre és lehúzott egy mesterhármast néhány perc alatt alatt a Colts ellen. A passzsiettetés ellen fel kell készüljenek, hiszen négy különböző játékos is 2-2 sacket jegyez már. Hopkins a legutóbbi 5 meccséből négyen vagy 100 yard fölé ment, vagy TD-t szerzett, de minden bizonnyal Johnsonnak lesz emlékezetes ez az este. Andre Johnsonnak már csak 19 yard hiányzik ahhoz, hogy ő legyen a 15. olyan játékos, aki eléri a 13,000 elkapott yardot karrierje során.

Mellesleg Reggie Wayne most jár 13,950 yardnál szóval lehet, hogy dupla jubileum lesz és az amerikai statisztikusok szivárványt fognak élvezni full HD-ben ettől a statisztika-orgiától.

Ha az Indy ismét nyerni tud, akkor az már zsinórban a negyedik W lenne az idei évben, viszont ne feledjük, hogy tavaly is csak három ponttal tudott nyerni a Colts idegenben a Case Keenummal felálló Texans ellen úgy, hogy a félidőben még 21-3-ra a Houston vezetett, ráadásul Bullock három FG-t is hibázott. (A teljes sztorihoz hozzátartozik, hogy ezen a meccsen vitték kórházba Kubiak-ot a félidőben.)

A Colts mérlege TNF-meccseke 11-1-1, míg a Texans-é 2-3, az egymás elleni összevetésben is az Indianapolis jobb, jelenleg 20-4 oda. Nem marketing szöveg, de talán idén először megéri fennmaradni a TNF-re és reménykedni benne, hogy nem lesz közte legalább húsz, úgy ahogy eddig.

Tippverseny

Továbbra is fokozottan ajánlott a SZABÁLYZAT elolvasása.

A pontokat 1-15-ig kell mindenkinek leadni a bye week miatt, egy számot kéretik csak egyszer kiosztani. A heti kérdés értéke most csak 7 pontot. A fogadóirodák logikája alapján, aki a csütörtöki meccsre nem tippel, az a 7 pontos tippet nem adhatja le a továbbiakban!

A csütörtöki tippek határideje minden esetben a meccs kezdésének időpontja, amúgy vasárnap 19:00-kor zárul a játékhét.

A kérdőív ITT kitölthető!

Kedves Tippelők!

Sajnos a tippverseny kiértékelése továbbra is, nem ígérek semmit, de a hétvégén szeretném utolérni magamat! Elnézést mindenkitől, kérek még egy kis türelmet! Részeredményeim már vannak, de majd egyben nyomok fel mindent (és az oldalra is!)

Figyelem! A Kandallóban Steelers@Browns meccs lesz, jelen lesznek a steelers.hu képviselői! A fogyasztás egy része jótékony célokra folyik a PINK MONTH keretein belül. Részletek ITT!

Töltsétek le ingyenes mobil alkalmazásunkat Androidra! (további információk ITT és ITTmár közel ezren megtették)