Félreértés ne essék, nem akarok bántani, vagy megbántani senkit, ez sosem cél. De azért lássuk be, a Championship meccsek, hiába mindenidők egyik legparádésabb fordítása, elsősorban nem a páratlan tehetségekről és zseniális megmozdulásokról szóltak (kivéve a Patriots). Ha vigasztalni nem is sikerül, de összefoglalni azért összefoglaljuk a hétvége mérkőzéseit!

Green Bay Packers@Seattle Seahawks 22-28

Mondhatnám, hogy a Packers húzott egy tipikus Lionst, de ez még talán Staffordékat is felülmúlta. Persze negatív irányban. Az még hagyján, hogy a tíz yardoson belül 6 kísérletből 12 yardot sikerült megtenni 6 teljes pontért. Az elejtett onside kick is benne van a pakliban, ahogy az is, hogy nem írást mutat az érme. Nem, nem ezzel van a probléma. A gond Mike McCarthyékkal van.

Hogy lehet az, hogy egy csapat 5 labdaszerzéssel nem képes megnyerni a meccset? Hogy lehetséges az, hogy agyondominálod az ellenfelet, közük nincs a mérkőzéshez, és a végén mégis szinte csoda, hogy egyenlíteni tudsz? Hogy lehet ennyire leülni a második félidőre? Ezt a jobban játszó Packers szúrta el, nem is kicsit, és nem lehet, sőt nem is kell ezt sem Rodgers állapotára, sem Matthews sérülésére, sem a speciális egységre, sem a tévés kommentátorokra fogni.

Az egész Packers hozzáállását és második félidei teljesítményét egy playben be lehet mutatni. Történt ugyanis, hogy két labdabirtoklásnyi előnyben Morgan Burnett lehalássza Wilson labdáját (4. INT), majd lefekszik napozni. Mert azt hiszi, hogy megvan a meccs. Nem akar visszafutni a középpályáról szerencsétlenje (már bocsánat), nem akar yardokat szerezni, menni tovább és küzdeni. Lefeküdt. Rodgersnek sem vigyorognia kellene, mint aki jól végezte dolgát, hanem first downtokat csinálni. A többnyire parádésan teljesítő védelemnek 3&19-nél nem két emberrel kellene „rohamoznia”, várni, míg valaki üresre játssza magát.

Két játékkal később 3&19, majd 1st down...

Sőt, alapból nem a Seahawks nem létező hosszú-passzjátékát kellene levédekezni a futásvédelem és a rövidpasszos védekezés kárára. Nem a játékosokat okolom a vereségért, és szerintem nem is szabad őket, hisz Darrelle Revis a Patriotsnál nem volt rest a labdaszerzése után visszaszaladni. McCarthyéké a felelősség! Talán nem tapsolni kellett volna a Burnett INT után, amikor 3 kísérletből -5 yardot futottak…

Futni így kell!

A Seahawkst pedig csak dicsérni lehet. Jó, nem a mutatott játékuk alapján, mert az valami borzalmas volt, Wilsonnak sem lesz büszke a 44-es ratingjére. De nem adták fel, nem omlottak össze, szívvel-lélekkel játszottak és a sors iróniája, hogy az a Jermaine Kearse szerezte a győztes TD-t a hosszabbításban, akiről mind a 4 INT-t kapta a ’Hawks. A győzelmüket nem lehet elvitatni, van mire büszkének lenniük, csak Sherman el ne kezdje osztani észt. Nem illene egy ilyen szép, tényleg „mindenidők” kategóriájú fordításához.

Indianapolis Colts@New England Patriots 7-45

Mit írhat erre az ember? Paganoék nem tanulnak? Ez a mérkőzés olyan volt, mint bármelyik Colts-Patriots összecsapás az utóbbi időben: Luck hibák és interceptionök, impotens offense, botrányos futáselleni védelem, gyenge passzvédekezés, 40+ pontos Pats offense és sima győzelem. Bár, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, hisz a 6 futott TD-t előbb négyre, majd most háromra sikerült redukálni…

Szerinte is megkérdőjelezhetetlen...

A Patriots szinte tökéletes játékot hozott. Brady ugyan még mindig görcsös kicsit, megint volt egy homály INT-je és pár borzalmas passza, de összességében remekül játszott, a megiramodásai pedig élményszámba mennek. Mikor, ha nem 37 évesen? Blount 3 TD, 148 yard futott yard, Gronk is beköszönt, a védelem remek volt, mi kell még?

Ám, akit én külön is kiemelnék és megdicsérnék, az Josh McDaniels. Vannak nagyon világtalan elképzelései, az tény, de tökös és a Colts elleni hívásai közel voltak a tökéleteshez. Amikor kicsit is akadozott a futás, átváltott passzra, ha az nem ment, megint jött a futás. Olyan remek ütemben, olyan jó érzékkel és ritmusban váltogatta a playeket, hogy öröm volt nézni, már, amennyiben nem Colts drukker az ember. Nem is tudták Paganoék lereagálni, bár ki számított egy mini Beast Mode Blountra, aki nem csak vakon rohant előre izomból, vagy egy 16 yardos Nate Solder TD-re? A végeredmény pedig természetesen sima W.