Vagy legalábbis olyasmi, ebben a 4 hétben ugyanis az eredmény szinte egyáltalán nem fontos, ezért ez az összefoglaló is formabontó módon inkább a játékosokra próbál majd koncentrálni, ezen belül is elsősorban a fontosabb újoncokra vagy új igazolásokra. Az előszezon ugyanis egyrészt arról szól, hogy az akár 90 fősre felduzzasztott roster tagjai játéklehetőséget kapjanak, hogy meccsszituációban is kiderüljenek az egyes játékosok erősségei/hiányosságai. Ezért van az többek között, hogy a kezdősorok viszonylag keveset, maximum 1-2 drive-ot kapnak csak. Másodsorban pedig arról, hogy az edzők a tavasz és a nyár folyamán nagyjából összeállított playbookot finomítsák, meccseken is elpróbálják az új emberekkel az adott játékokat.
Az első három héten elég nagy a káosz az oldalvonal mellett, mert a szokásos kb. 45 játékos helyett akár 80-90 is lehet az oldalvonal mellett. A népsűrűség csak az utolsó hétre csökken valamelyest, mert az előszezon 4. hete előtt kell 75 főre szűkíteni a keretet, és csak a 4-ik hetet követően kerül sor a második keretszűkítésre, ahol kialakulnak az akkor még mindig nem teljesen végleges 53 fős rosterek.
Na de mi haladjunk egyelőre sorjában, az 1. hét tanulságai röviden:
Indianapolis Colts - New York Jets (10-13)
- a Colts támadófala egyre lyukasabb, múlt héten Donald Thomas, most pedig a kezdő center Holmes és az újonc tackle Ulrik John is megsérült
- ha nem Rex Ryan lenne a HC, akkor bátrabban írnám le, hogy Vick közelebb került a kezdő QB posztjához, így azért óvatosabb vagyok ezzel
New England Patriots - Washington Redskins (6-23)
- a meccs előtt a két csapat egymással edzett három napon át Washingtonban, így Belichick a kezdői többségét pihentette
- Garoppolo jól mutatkozott be, de Mallet, nyakában a "for sale" táblával nem segített sem magán, sem a csapatán. Aki ilyeneket hibáz, azt nehéz lesz eladni:
- a Skins újonc futói, Seastrunk és Redd éltek a lehetőséggel (majd' 40 percet volt a labda a hazaiaknál), ketten együtt 21 futásból 108 yardot termeltek
San Francisco 49ers - Baltimore Ravens (3-23)
- a Ravens O rég szerzett 386 yardot egy meccsen, Gary Kubiak új offense-e jól muzsikált. Steve Smith hátán a Smith Sr. feliratot még szokni kell.
- a sérülésektől és Aldon Smith eltiltásától sújtott Niners védelmen viszont lesz még mit dolgozni
- a 49ers O nem kezdett rosszul, Kaep 1/1 17 yard, az újonc futó Carlos hyde két drive alatt 5 próbálkozásból 39 yardot hozott, de aztán pályára került Gabbert, és onnantól kezdve a Frisco támadójátéka halott volt
Cincinnatti Bengals - Kansas City Chiefs (39-41)
- a Chiefs defense és special team ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: 2 INT return TD és 1 punt return TD
- Dalton az új szerződése után 1 drive-ot kapott, ott adott is egy 53 yardos passzt AJ Greennek, de vele már évek óta nem az alapszakaszban van a probléma, hanem januárban...
Seattle Seahawks - Denver Broncos (16-21)
- 25-ször dobtak zászlót a zebrák (13-at a Hawksra, 12-t a Denverre), az újfajta bírói szemléletet még szoknia kell a csapatoknak, illetve a bíróknak is meg kell találni az egyensúlyt a túl sok és a túl kevés között, mert néhányszor bizony fogalmam sem volt róla, hogy mit láttak szabálytalannak. Emiatt egyébként kissé nézhetetlenné is vált a meccs
- a Vkingstól frissen szerzett CB mivel mással kezdene mint interceptionnel? Aztán persze hogy belesérült, ki is kell hagynia néhány hetet.
- Lynch még nem játszott, így végül Pryor futotta a legtöbbet. A Hawks elsőkörös újonca Richardson, Harvin hiányában igazán élt: 4 elkapása volt 5 felé dobott labdából.
- a Broncosnál az új igazolás DeMarcus Ware, a Hawksnál az újonc Cassius Marsh szerzett egy-egy sacket
- Manning egy félidőt kapott, de a legszebb játék végül a csere Osweiler nevéhez fűzödik:
Dallas Cowboys - San Diego Chargers (7-27)
- Rivers a tavalyi formájában kezdte az évet (4/4), de Clemens is 5/5 jó passzal zárt
- a Cowboys D pontosan úgy nézett ki, ahogy ezután a holtszezon után várni lehetett. Kaotikusan:
- a lesajnált Weeden számai egész pofásak (13/17 107 yard, 1 TD), ráadásul ezeket kezdőként szerezte, de ez nem csal meg minket, a Brownsban is volt néhány jó meccse
Miami Dolphins- Atlanta Falcons (10-16)
- a két kezdő támadósor egyaránt TD-t szerzett az első drive-jukban, és mindkét QB 100 %-osan passzolt (Tannehill 6/6 + TD, Ryan 7/7). Ezzel a meccs érdemi része le is zárult, a cserék már csak mezőnygólokig jutottak.
- Hester visszahordásai (rendre 21, 18, -2 yard) nem jelentettek túl nagy veszélyt
Buffalo Bills - Carolina Panthers (20-18)
- Benjamin 1 elkapás és más semmi, de az az egy bravúros:
- a holtszezonban sokat írtunk arról, hogy a Panthersnek mennyire meggyengült az elkapó sora, ezen a meccsen ki is próbáltak boldog-boldogtalant, 45-ször hívtak passzt az edzők
- a többi meccsen TD után többnyire extra pontot választottak a csapatok, és azt be is rúgták, itt azonban volt kimaradt XP, elrontott kétpontos kísérletek
Tampa Bay Buccaneers - Jacksonville Jaguars (10-16)
- Gabbert után nem nehéz jól teljesíteni, és ugyan Henne volt a kezdő, de Bortles ígéretesen kezdett
- a Jags védelme határozottan jól nézett ki, főleg az új igazolások (Clemons, Bryant)
- McCown nem ezen a meccsen bizonyította, hogy érdemes volt őt elhozni a Medvéktől...2/4 1 INT-nel, le is kapta Lovie Smith gyorsan a pályáról, de az is igaz, hogy a Tampa támadófala ennél csak jobb lehet.
New Orleans Saints - St. Louis Rams (26-24)
- egyik kezdő QB sem játszott, így helyettük inkább Brandin Cooks és Mark Ingram került a középpontba. Az újonc elkapó felé 10-szer dobták a labdát, ebből 5 elkapás, 55 yard és 1 TD lett, Ingram pedig 8 futásból 83 yardot és ugyancsak 1 TD-t szerzett.
- Michael Sam 1 tackle-lel és 1 QB hittel járult hozzá a meccshez. Lesz helye ebben a csapatban mint DE, de az elején még inkább a special teamben játszhat.
Oakland Raiders - Minnesota Vikings (6-10)
- AP nem játszik a Vikingeknél, és Schaub a kezdő QB a Raidersben? Na olyan is volt ez a meccs. 1 TD az első drive-ban amikor Cassel irányított, majd jött Bridgewater és a 0-0-s negyedek.
- a két Top10-ben draftolt újonc linebacker közül Barr legalább egy fél sacket összehozott. Ugorjunk.
Philadelphia Eagles - Chicago Bears (28-34)
- a tavalyi döntősökhöz hasonlóan ennek a két csapatnak is meggyűlt a baja a szabálytalanságokkal, összesen 23-szor repült a zászló
- Foles tavaly összesen 2 interceptiont dobott, most 9 passzkísérletből összejött ugyanennyi
- a Bears 491 yardig jutott, az Eagles D-ét Kellynek sürgősen rendbe kell szednie
- a 4 pályára lépő irányító közül három is TD drive-ot vezetett a Bearsnél
Pittsburgh Steelers - New York Giants (16-20)
- Bradshaw már rég messze jár, David Wilson visszavonult, így a Giants drukkereinek új futók neveit kell megtanulnia. Például Rashad Jenningsét:
Vagy Kendall Gaskinsét vagy Andre Williamsét. Már csak azért is, mert elsőre úgy néz ki, hogy a new yorkiak inkább a földön akarják majd megnyerni a meccseiket.
- Painter 7/7-tel és 1 TD-vel zárt, tőle azért nem ilyen számokat szoktunk meg...eközben Ei Manning 4 drive alatt 0 (!!) sikeres passzt adott
- ha ki lehet osztani a csapat fékje címet, akkor azt a Steelers elkapója Martavis Bryant kaphatja: elejtett egy puntot, droppolt egy könnyű passzt, és 1:20-szal a vége előtt a Giants 27 yardosán fumble-t vétett
- az idei Combine leggyorsabb játékosa (40 yard 4.26 mp) Dri Archer az NFL-ben is bemutatkozott:
Cleveland Browns - Detroit Lions (12-13)
-természetesen JohnnyFootballról szólt a meccs, és az az igazság, hogy még két ilyen hét és nem Hoyer lesz a kezdő a szezonnyitón. Manziellel az offense-be élet költözött, de azért annyi nem, hogy nyerjenek. Igazság szerint ő sem volt tökéletes, a célpontjain többször nem ment végig, a megfutott 4&1-nél is passzolhatott volna, de első mecsnek jó volt ez. Elkapók nélkül nehéz év elé néznek Clevelandben, úgy kell nekik, hogy Gordont mégse tiltsák el végül egész évre, mint egy falat kenyér.
Green Bay Packers - Tennessee Titans (16-20)
- szakadt az eső, így még az átlagosnál is kevésbé mérvadó ez a meccs, de legalább a Titans csere irányítói (sorrendben Whitehurst és Mettenberger) szép passzokat adtak:
Houston Texans - Arizona Cardinals (0-32)
- Clowney jól játszott. Legalábbis akkor, amikor a falban volt, és Wattal együtt támadhatta az irányítót, pass coverage-ben azért voltak problémák. A védelem futás ellen jól működött (naná!), de passz ellen legalábbis kihívásokkal küszködtek.
- a Texans offense tragikus volt Fitzmagic-kal az élen. Jó, Foster, Andre Brown és Andre Johnson is hiányzott, de a 6/14 55 yardért 2 INT-nel az mindenképp vállalhatalan.
- eközben a Cards offense lubickolt a lehetőségben, feltéve ha passzjátékra került sor. Palmer 5/5, az újonc Logan Thomas 11/12, de még Stanton is 11/17 és mindegyikük dobott TD-t, interceptiont viszont egyikük sem. A futás viszont nem ment, de 42 percet volt náluk a labda, így elpróbálhatták a futójátékaikat is.
Töltsétek le ingyenes mobilalkalmazásunkat androidra!