Véget ért ez a mix gyilkos forduló, mi pedig jelentkezünk aktuális erő- és 1/1 sorrendünkkel. Lesznek új csapatok a listán, illetve elég nagy kavarodás az élmezőnyben (zárójelben a múlt heti helyezés), lévén a harmadik, negyedik és ötödik helyen rangsoroltak is vereséget szenvedtek az első héten .
Chargers@Cardinals vine-összefoglaló
Az első hét utolsó mérkőzését Arizonában rendezték, ahol magyar idő szerint 4:20-kor a Cardinals fogadta a Chargers csapatát. Aki fennmaradt, az jó kis brusztolós meccset láthatott.
Giants@Lions gifösszefoglaló
Vége az első fordulónak, hétfő éjjel pedig két találkozót is rendeztek, a korábbinak jöjjön most a gifes, vine-os összefoglalója.
Meglepetések fordulója - 2. rész
Most, hogy többé-kevésbé kialudtam magam, jövünk a vasárnapi, meglepetésekkel tarkított meccsek második részével. Lesz itt minden: rájátszásra jelentkező Miami, Petersont megszégyenítő Patterson, bíztató Jaguars, vagy épp gyengélkedő Broncos offense. Valamint holnap jövünk majd az esti meccsekkel is, a összefoglaló első részét pedig ITT olvashatjátok el!
Délvidéki pisztolypárbaj és más meglepetések
Péntek hajnalban ugyan gyorsabbak voltunk, de azért itt vagyunk a vasárnapi meccsek felének összefoglalójával. Heti témáink közül: a gurulós foci EB-selejtezőihez hasonló meglepetések a nyitó héten, lesajnált csapatok bravúros szezonkezdése, a kicker aki 5 mezőnygólja ellenére se lett hős, az irányító aki triple coverage-be három interceptiont is dob egy félidő alatt, és egy hamisítatlan vadnyugati délvidéki pisztolypárbaj igaz története.
FK! Premium Selection #1
Itt a hétvége, kezdődik az idény! Tavaly két sikeresnek mondható sorozatunk volt beharangozó témában és úgy döntöttem, hogy felváltva fogom őket elétek tárni, tehát egyik héten Premium Selection, másikon pedig Fantasy Selection lesz. A formátum nem változik, a Kandallóban vetített meccsekről hosszabban, a többiről rövidebben értekezek, de senki sem maradhat ki!
Michael Sam az új Tebow
Michael Sam nem került be az 53-as keretbe a Ramsnél, sőt, időközben még a Waiver listáról sem kellett senkinek. Hogy ennek mi lehet az oka? Sok mindent és mindenkit felelősnek tartok érte, de a téma kényessége miatt közvetlenül nem foglalok állást az ügyben. Nem akarom senki szimpátiáját elnyerni, sem pedig megbántani valakit. Épp ezért ez a cikk nem Samről fog szólni. Helyette, mivel hasonlóság akad bőven, beszéljünk egy kicsit Tim Tebowról!
Bajnokhoz méltó kezdés
Már itt is vagyunk az összefoglalóval, frissen, ropogósan reggelihez vagy munkakezdéshez mellékelve. A két évvel ezelőtti Fail Mary/Game Winning Interception meccs óta ez a két csapat nem találkozott (illetve tavaly Green Bayben az előszezonban igen, de az nem számít), így nyugodt szívvel nevezhetjük a meccset visszavágónak.
FK! jóslatok
Virtuálisan összeültünk és megalkottuk a következő szerzeményt, amelyben jósolni próbálunk. Februárban volt egy bold predictions posztunk, de rá kellett jönnünk, hogy hülyeség volt akkor megcsinálni, hiszen az erőviszonyok nem változtatak az előző évhez képest, most viszont itt a tökéletes alkalom. Íme az eredmény:
Kickoff Game – Kezdődik az NFL
A Kickoff Game 2002-ben került bevezetésre, igaz csak 2004-től állandó résztvevője a mérkőzésnek a címvédő csapat. A regnáló Super Bowl győztesek mérlege eddig 8-2 az alapszakasz nyitómeccsén, a hibátlan mérleget 2012-ben a Giants szakította meg a Cowboys ellen (17-24), de tavaly is beleszaladt Peyton Manning késébe a Baltimore Ravens (27-49). Packers@Seahawks gigabeharang és TIPPVERSENY évadnyitó a hajtás után!