Véget ért ez a mix gyilkos forduló, mi pedig jelentkezünk aktuális erő- és 1/1 sorrendünkkel. Lesznek új csapatok a listán, illetve elég nagy kavarodás az élmezőnyben (zárójelben a múlt heti helyezés), lévén a harmadik, negyedik és ötödik helyen rangsoroltak is vereséget szenvedtek az első héten .

1. (1). Seattle Seahawks (1-0)

Úgy néz ki, nem fogok januárban sörözni Dani kontójára. A ’Hawks magabiztosan verte a Green Bay Packerst, Wilson évről-évre egyre jobb és a védelem is tartotta magát. Azért, hogy károgjak egy kicsit, engem némileg a tavalyi KC-re emlékeztet a Seahawks. Az offense egyre jobb lesz, míg a védelem egy-két sérülés után teljesen leül majd. Ettől persze még elveszítem a fogadást.

2. (2). Denver Broncos (1-0)

Simának indult, aztán majdnem szoros lett a Colts elleni hazai mérkőzés Manningéknek. Ezzel a győzelemmel Peyton mind a 32 csapatot legyőzte már karrierje során, de ami ennél is fontosabb: jónak néz ki a denveri védelem. Viszont ennyi elejtett labdát tavaly összesen nem láttam, pláne nem zsinórban kettőt egy támadósorozaton belül. A KC ellen még beleférhez, de a bajnok ellen ilyet már nem lesz szabad.

3. (4). New Orleans Saints (0-1)

Vereséggel előzött a Saints. Igazából nem tudtam kit ide tenni, mert azért a Bengals nem annyira erős, a Dallas pedig 1 meccs alatt elintézte magát a 49ers ellen, így ez nem volt igazi erőfelmérő. A Matty Ice – Jones – White hármassal fémjelezett Falconstól ugyanakkor nem szégyen kikapni idegenben, az viszont aggasztó lehet, hogy a tavaly top5ös védelem rögtön 34 kapott ponttal kezdi a szezont. A Browns ellen lehet majd javítani.

4. (6). Cincinnati Bengals (1-0)

Megmondom őszintén, nem számítottam arra, hogy a Bengals idegenben megveri a Ravenst. De megtették. A védelem egy megingást leszámítva remek volt, Daltonék pedig amikor igazán kellett, oda tették magukat. A meccs hőse azonban az 5 Field Goalt rúgó Mike Nugent, akinek jóvoltából 15-0-ra is vezetett a csapata.

5. (5). Green Bay Packers (0-1)

A bajnoktól kikapni idegenben nem vészes, pláne, hogy leginkább egyéni butaságok miatt hozták magukat lehetetlen helyzetbe. A támadófal lesz az elkövetkező mérkőzések kulcskérdése, ugyanis Bulaga sérülése után átjáró ház volt az egész egység.

6. (3). New England Patriots (0-1)

Egyértelműen a Patriots a legnagyobb vesztese a hétnek. Nem is a vereség a baj, mert Miamiban ki lehet kapni. De nem így! Én a Vikings ellen mindenképpen megcserélném a támadó és a védőfalat. Ugyanis míg Wilforkék jóvoltából a Dolphins 180 yardot futott és Tannehill is teljes biztonságban érezhette magát, addig az OLine nemcsak, hogy szinte teljesen meggátolta a futást, de még Bradyre is életveszélyes volt.

7. (7) San Francisco 49ers (1-0)

Lehet rám haragudni, de csak azért, mert a csapat asszisztált a Cowboys Darwin díjas öngyilkosságához, még nem jár előzés. Nem is emlékszek semmire Romoék bénázásán kívül, így nehéz kiértékelni a csapatot. Majd a Bears meccs után.

8. (9). Detroit Lions (1-0)

Elképesztő masszív ez a Lions támadósor: Tate pazarul mutatkozott be, Megatron csúcsformában, ráadásul még Stafford is vigyázott a labdára önmagához képest. A három TE-es formációk külön érdekességei voltak a mérkőzésnek és a védelem is jónak tűnt. Igaz, a futójáték nagyon nem működött, rengeteg ostoba szabálytalanság is volt, valamint egy elmaradhatatlan Fumble is itt maradt még tavalyról.

9. (8). Philadelphia Eagles (1-0)

Az első félidő után 17-0ra, a harmadik negyed után 17-14re állni a Jaguars ellen hazai pályán égő! Sem a támadófal, sem a futás, sem Foles nem működött megfelelően, ha az a 4&1 nem sikerül Sprolesnak, csúnyább vége is lehetett volna. Jövő héten megy a csapat Indianapolisba, ott már ez nem fog beleférni.

10. (-). Miami Dolphins (1-0)

A Delfinek egyből a 10. helyre kerültek a listán és nem alaptalanul. Tannehill, ha nem is olyan látványosan, mint Wilson, de évről évre fejlődik, ráadásképp a tavaly pocsékul szereplő támadófal is jól működött. A védőfal pedig remek volt már tavaly is, idén pedig még jobbnak tűnik (Brady már csak tudja). A Bills elleni vasárnapi meccset most már muszáj lesz hozniuk ezek után.

11. (11). Pittsburgh Steelers (1-0)

Nehéz dolog ez. Szerintem a Chargers jobban játszott náluk, ráadásul erősebb ellenfél ellen, idegenben, még ha veszítettek is. Eközben a Steelers majdnem 24 pont előnyből kapott ki. Viszont Big Benék a Ravens otthonában játszanak csütörtök este, míg Riversék a bajnokot fogadják. A legrosszabb forgatókönyvek esetén jobban mutat az 1-1, mint a 0-2.

12. (12). Indianapolis Colts (0-1)

Lucknak elmagyarázhatná valaki, hogy ugyan szépen mutat a sok utolsó negyedben megfordított meccs, de nem mindig jön be az „egy félidőn át bénázunk és utána kapaszkodunk” stratégia. Ráadásul időközben Mathis egész évre kidőlt, Richardson pedig látványosan haszontalan. Ha kikapnak az Eaglestől, elgondolkodok a Texanson.

 

Harc az 1/1ért:

1. (-) St. Louis Rams (0-1)

A kosok olyan kilátástalan, reménytelen játékkal maradtak alul a Vikings ellen, hogy ezzel rögtön listánk első helyére ugrottak. Hill borzasztóan játszott, ráadásul meg is sérült. Ha nem ragaszkodnak foggal-körömmel Bradfordhoz, vagy ha kicsit előre is tekintettek volna, akkor most vagy Blake Bortles, vagy egy Johnny Manziel, vagy akár egy Jimmy Garoppolo is lehetne a kezdő irányítójuk. Nem gond, majd a 2015ös drafton okosabbak lesznek.

2. (1). Oakland Raiders (0-1)

Carr jól mutatkozott be, két TD passzt is kiosztott, igaz, ez a Jets ellen kevés volt. Lehetnének hátrébb is a sorban, de nem hiszem, hogy vasárnap este megvernénk a bomba formában lévő Watt vezette Texanst.

3. (-). Kansas City Chiefs (0-1)

Egy újabb név a listán. Beigazolódtak az előzetes feltételezéseink, miszerint a fél támadófalát elveszítő Chiefs sehol nem lesz idén. Alex Smith-t négyszer sackelték, nem is bírta a nyomást: egy TD mellett háromszor adta el a labdát, 45.2es ratinget produkálva. Jamaal Charles pedig 7 futásból 19 yardot termelt, futásonként 2,7es átlaggal. Remélem Fishernél jobbat húznak jövőre.

4. (2). Tennessee Titans (1-0)

A Titans Jake Locker két kiosztott hatpontosával legyőzte a Chiefst. Érdekes módon ez a tény annyira megzavarta a fogadóirodákat, hogy egyenesen favoritnak tartják őket a Cowboys ellen. Ha legyőzik a tehenészeket, akkor lekerülnek a listáról, de én azért nyugodtan kezdetem Romoékat fantasy-ben (ez csak az én véleményem, mindenki saját felelősségre tegye ugyanezt).

5. (5) Jacksonville Jaguars (0-1)

Jól tartották magukat a jaguárok a sokkal esélyesebb Eagles ellen. A 4. negyed végéig vezettek, különösen a védelem játszott jól. Ha a Redskins ellen is így játszanak, Griffinék csodát, mi pedig új csapatot fogunk látni az 1/1es listán.

Válaszd ki kedvenc csapataidat és azonnal értesülsz a legfrissebb hírekről, blogbejegyzésekről, rengeteg gif, kép és videó társaságában (további információk ITT és ITT): 

Töltsétek le ingyenes mobil alkalmazásunkat Androidra!