Vége az első fordulónak, hétfő éjjel pedig két találkozót is rendeztek, a korábbinak jöjjön most a gifes, vine-os összefoglalója.
Az első negyed Calvin Megatron Johnsonról szólt...
Először a Giants cornere és safety-je nem tudta megtalálni az egyébként nem láthatatlan elkapót. Ezen a felvételen nem látszik, de miután mindkét védő szem elől vesztette Johnsont, egymásnak is futottak.
Majd egy gyönyörű elkapást mutatott be, pedig Stafford keresztbe passzát azért ritkán tanácsolják az edzők
A második negyedben Manning elkezdte a szezont egy interceptionnel. Kiemelnénk Levy parádés labdaérzékét.
Megvoltak Manning reakciói is:
A pályán:
És azon kívül is:
Eli a harmadik negyedben is megajándékozta az ellenfelet egy labdával, ez már az ő hibája volt, az előzőt írjuk be Levy-parádénak
Stafford fantasy-tulajai örülhettek, a passzolt TD-i mellé futott is egyet:
Joique Bell is futott egy TD-t, majd így örült a szurkolókkal, ez lesz a Ford leap?
A Lions simán nyert 35-14-re, a Giantsnél lehet aggódni. Funfact: Megatronnak több elkapott yardja volt, mint az egész óriás elkapósornak.
Töltsétek le ingyenes mobil alkalmazásunkat Androidra!