De ne ám! Úgy fest, folytatódik az első héten tapasztalt meglepetés dömping. rowi összefoglalóját a hétórás tippmix gyilkos mérkőzésekről ITT olvashatjátok, én pedig érkezek a tíz óra utáni meccsekkel, valamint a beígért Lions-Panthers-szel.


Carolina Panthers – Detroit Lions 24-7

Nem erre számítottam, mondhatom. A 6-0ás félidő nem volt meglepő, Hardy nélkül is elképesztően jó a Panthers front7-je (a Hardyt helyettesítő Mario Addison részéről két sack), Newton pedig fal, futó és komoly elkapó gárda nélkül nem igazán volt veszélyes. A harmadik negyedre már jobban felpörögtek a csapatok: előbb Stafford, majd Newton osztott ki egy TD-t, aztán következett a „the same old Lions”. Sőt, igazából már a meccs elejétől kezdve a schwartzi időket idézték a srácok: 2 kihagyott field goal, Bell fumble, Stafford INT duple coverage-be. Sem a futás, sem a passz ellen nem volt jó a védelem a második félidőre, míg a Panthers szinte hibátlanul játszott és teljesen megérdemelten nyerte meg a meccset. Egyébként Newton a mérkőzés után bocsánatot kér Suh-tól a Dunkey Kong miatt.

San Diego Chargers – Seattle Seahawks 30-21

Na, kicsi Sherman, merre vagy? – kérdezte magától Rivers és egymás után 3 sikeres passzal jelezte a liga a legjobb cornerének, hogy azért néha nézzen fel a gameboyából. Mondjuk Riverstől nem is vártam mást, nem véletlenül mondtam, hogy szerintem MVP lesz: 124,2es rating, 75,7%-os passzpontosság, 3 TD (mind Gatesnek), 0 INT. Na, de vissza a meccsre. A Chargers szerzett vezetést egy field goal révén, rögtön az első driveból. Ezután jött Harvin, aki csodák csodájára még mindig képes mozogni, és újfent bebizonyította, milyen kár lesz érte, ha összetöri valaki. Ugyanakkor az egy Harvin TD-t leszámítva nem sok köze volt a ’Hawksnak a meccshez. Labdát Wilsonék csak akkor láttak, amikor tableten mutogatták nekik: kétszer annyit volt a disznóbőr Riverséknél, mint a címvédőnél. De ami ennél is nagyobb gond volt Seattle-i oldalon: ült a futás és a passz is a liga legrettegettebb védelme ellen. Ráadásul a San Diegói defense és ST is helyt állt, így abszolút megérdemelten erőből, bírói segítség nélkül nyert a Chargers a forduló talán legjobb mérkőzésén.

Tampa Bay Buccaneers – St. Louis Rams 17-19

Érdekes, sok hibával tarkított meccset játszott Tampa Bayben a Rams és a Bucs csapata. Egy gyors TD váltás után 51 perces szünet következett villámlás miatt, majd beindult a baki parádé. McCown red zone-ban dobott INT-t, Dashon Goldston (TB) összeszedte Stacy fumble-jét, T. J. McDonald (Rams) pedig előbb egy puntot, majd egy field goalt is sikeresen blokkolt. Ám a legnagyobb poén a meccs végére maradt: Mike Evans kapja el McCown passzát a Rams 33 yardosán. Ekkor 14 mp van hátra, időkérés nincs, 17-19-re vezet a Rams. De Evans megsérült, nem tudott lemenni a pályáról, e miatt pedig a Bucs nem tudott spike-olni. Ugyan a bírók megállították az órát 8 mp-nél, de mivel ekkor 10 másodpercet le kell pörgetni, így egy 51 yardos FG kísérlet helyett vége lett a mérkőzésnek.

Green Bay Packers – New York Jets 31-24

A végletek meccse volt ez a Packers részéről. A második negyed közepére 21-3ra is vezetett a végül 141 yardot futó a Jets, miközben a New Yorkiak védőfala teljesen ellehetetlenítette Rodgerséket. Mind a támadó, mind pedig a védőfal kritikán aluli volt a hazaiak részéről (a félidőre 16-21es hátránnyal vonulhatott a csapat). Ugyanakkor a harmadik negyedre már változott némileg a helyzet, köszönhetően a 209 yardot összelapátoló Jordy Nelsonnak, valamint a 2 TD-t szerző Cobbnak (31-24), de a meccs hőse Marty Mornhinweg volt. Geno Smith 4. downos szituációban igen szép TD passzával kiegyenlítené az állást, ám a bíró időkérés ürügyén érvényteleníti. A szabotőr Marty Mornhinweg, a Jets támadókoordinátora volt, mindezt úgy, hogy neki erre nem is volt jogosultsága. Ám a bírók ezt nem vették észre, Rex Ryan pedig hiába értetlenkedett, a Packersé lett a labda és ezzel a győzelem is. 

Denver Broncos – Kansas City Chiefs 24-17

Izgalmasnak izgalmas, érdekesnek semmi esetre nem mondható mérkőzést játszottak a felek. Manning ugyan kiosztott 3 TD-t, de megint akadozott, sőt, leblokkolt a Denveri támadó gépezett. Rengeteg drop, rossz play-hívások, dekoncentráltság és egy TD nélküli második félidő. Ráadásul a védelem is kritikán aluli volt, főleg futás ellen. Ezzel szemben a KC jól játszott, Charles kiesését is könnyen elviselte a csapat (sőt, talán jól is járt vele), a védelem pedig korrekt volt. A sors fintora ugyanakkor, hogy pont a pocsékul játszó Broncos defense nyerte meg a meccset: a negyedik negyed végén az egyenlítésért küzdött a KC, de 2 yardról sem sikerült begyötörni a labdát a célterületre. A meccs legérdekesebb „jelenete" egyébként a Chiefs 19 playből álló, 10 perces, kihagyott mezőnygóllal végződő drive-je volt.

Oakland Raiders – Houston Texans 14-30

Sajnos a meccsről nincs mit mondani, a Texans gyakorlatilag ellenfél nélkül, Mallettet is beállítva nyert. Egy gif többet mond minden szónál.

San Francisco 49ers – Chicago Bears 20-28

Elismerem, hogy a Saints-szel mellé lőttem, de a 49ers-szel kapcsolatban igazam volt. A Cowboys elleni mérkőzés nem volt igazán mérvadó, ellenben a negyedik negyedi, 20-7es vezetésnél bemutatott Kaepernick teljesítmény már az. A 120 milliós QB a végjátékban 3 INT-t tudott felmutatni gyors egymásutánban, amivel a Bears hátrányát is sikeresen ledolgozta. Lehet, hogy valamelyik oldalágról Bundy vér folyik az ereiben, de valószínűbb, hogy Steve Rhoades Yosemite-ből valamilyen úton-módon Friscoba keveredett. Végül is van benne ráció, hisz alig több mint 200 mérföld autóval…

Említsük még meg azért Cutlers és Marshallt is. Előbbi 4 TD-t osztott ki 119,2es ratingért, míg utóbbi 48 yard mellett 3 hatpontost szerzett. Valamint dicsérjük kicsit a medvék védelmét is, hisz egy megszerzett fumble, 3 INT és 4 sack került a nevük mellé, javarészt a 4. negyedben.  

 

Aki még nem tette, töltse le mobil alkalmazásunkat androidra!, iOS-re és Windows Phone-ra október közepére várható.