Az NFL az a liga, ahol aztán tényleg mindenféle karakterrel találkozhattunk az évek során, még azok is, akik csak az utóbbi pár 1-2 évben kezdték el követni ezt a remek ligát. Elég csak Johnny Footballra gondolni, vagy Greg Hardyra, Adrian Petersonra vagy épp Ray Rice-ra. Találhatunk keményen dolgozó kisembert, vagy épp nagypofájú trash talkert. Előbbire Kuechly, utóbbira Richard Sherman a legjobb példa. Mivel nincsen poszt Gronk vagy J.J. Watt nélkül és pozitív őrültre még úgysem hoztam példát ezért mindketten kihagyhatatlanok a felsorolásból. De az vitathatatlan, hogy ha trógert keresünk, akkor Cortland Finnegan magasan viszi a pálmát.
Középiskolai évei alatt még a labda mindkét oldalán feltűnt, safetyként és tailbackként is szerepelt Miltonban. Utolsó évében egészen remek mutatókat hozott össze: tailbackként 22 elkapásból 403 yardért, futásban 3,4 yardot átlagolt és 3 TD-t szerzett; safetyként pedig 65 tackle-lel zárta az évet.
Aztán a Samford egyetemen letisztult, hogy az ő helye bizony a secondaryben van. Az Ohio Valley Conference-ben másodévesként az év védőjátékosa lett és minden meccsén kezdő. Nem akármilyen teljesítmény, 108 szerelés, 3 tackle for loss, 3 INT és 2 szerzett fumble. A secondary mellett a special teamben is feltűnt kickoff returnerként. 27,5 yardot átlagolva 1 TD-vel zárva az évet. Hasonlóan jól teljesített a következő éveiben, mindhárom alkalommal beválasztották a főcsoport első csapatába, sőt végzős évében a főcsoport legjobb punt visszahordója volt a maga 15,1 yardos átlagával (14 alkalomból) és második volt a kickoff return rangsorban mely során 25,1 yardot átlagolt 15 visszahordásból. Szóval egy elég tehetséges safety képe rajzolódott ki róla, aki még visszahordásokban is sokat hozhat a konyhára.
2006-ban aztán eljött a draft, mely során a Tennesse Titans választotta ki a 7. kör 215. helyén. Szép lassan beépült a csapatba, azonban nem az eredeti posztján free safetyként, hanem cornerként számítottak rá. Egészen Pro Bowl szintig küzdötte fel magát 2009-re. Ez volt az első, és mint kiderült egyetlen Pro Bowlja. 2010-re aztán igazán felért a csúcsra a Titansnél. Karitatív munkájával kiérdemelte a Titans’ Community Man of the Year díjat. De a 2010-es év nem erről marad emlékezetes az ő nevével kapcsolatban, hanem... na arra majd még visszatérünk.
A Titansnél eltöltött évei után megnyílt a lehetősége egy nagy szerződést kiharcolnia a Ramsnél, ahova követte korábbi edzőjét Jeff Fischert. 2012-től egy 5 éves 50 milliós szerződést kapott, melyből 27 garantált volt. Végül csak 27 millióval húzta le a Ramst, ugyanis 2 évvel később kivágták és a tavalyi évre a Dolphins szedte össze, de nem nyújtott maradandót ott. Olyannyira nem, hogy év végén a Miami megköszönte neki azt az egy évet, amit közösen eltölthettek. Finnegan ezek után belátta, hogy itt az ideje szögre akasztani a cipőt és 2015. március 11-én bejelentette visszavonulását.
Joggal jöhet a kérdés: Milyen indíttatásból ír valaki egy posztot Cortland, a gyökér címmel, egy olyan tagról, aki egy teljesen jó iparos, a pályán ott van mindenhol, ha gondol egyet, akkor 92 yardos fumble return TD-t csinál, ráadásul a pályán kívül is egy borzasztóan jótékony és szerethető figuraként van eddig lefestve, amit a franchise is elismer. Na de van itt valami. 2010-ben Cortland Finnegan egy kaffkai átváltozáson ment keresztül, a normális emberből egy féreg lett. Varázsütésre a legnagyobb tróger lett (fontosnak tartom kiemelni, hogy egyébként csak a pályán volt az), aki azon kívül, hogy folyamatosan nyomta a szöveget az emberének, amikor lehetősége nyílt rá, jól megtaposta a bokájánál fogva, már az első kontaktnál rögtön sisakra ment. Egy mérkőzés után Terrel Owenst megkérdezték, hogy mi a véleménye Finneganről, mire az elkapó egy egyszerű "He sucks." válasszal intézte el a történetet.
A legerősebb talán a trash talkban volt, a műfaj királyaként emlegették már aktív pályafutása alatt is, visszavonulásakor pedig mindenki így búcsúzott tőle a különböző közösségi médiafelületeken - már aki épp nem a halál f@szára küldte. A felé menő sikertelen passzkísérletek után meg nyilván folytatta az arcoskodást, eközben azért igyekezett megtaposni, vagy valahogy odarúgni az ellenfél elkapójának. Remek érzékkel tudott játékon kívül is keménykedni.
De egyébként nem fogta vissza magát, nyugodtan nekiállt verekedni a pályán, vagy éppen indokolatlanul jól bemosott a földön fekvő játékos arcába.
Na de nézzük meg miként húzta le a saját bankszámláját a pénzbüntetésekkel, amiket a liga a produkciójaiért kiszabott rá. Gyönyörű montázs következik – elsősorban a 2010-es év terméséből.
2010. szeptember – A New York Giants elkapóját, Steve Smitht a sisakrácsánál fogva vágja földhöz – 5000$
2010. október – A Denver Broncos guardjának, Chris Kupernek oszt ki egy hatalmas sallert, miután már nem volt rajta sisak, meg egyébként a játéknak is rég vége volt – 10000 $, mivel visszaeső.
2010. november – Erről aztán mindenkinek tudnia kell. Az utóbbi évek egyik legkeményebb bunyóját sikerült összehoznia Andre Johnsonnal. Finnegant megvágták 25000 dollárral, - ahogy Johnsont is, valamint mindkettejüket kizárták a meccsről - merthogy visszaesőként keresi a bajt. Johnson személyében méltó ellenfélre akadt.
Ez a jelenet vált legendássá Finnegan karrierjében, amit ő maga is kiemelt visszavonulásakor, melyet az instagramon jelentett be. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy Andre Johnson úgy üt, mint egy lány („hits like a bish”).
Továbbá, megkapta Goodell kedvenc összegű pénzbüntetését is, amiért Jordy Nelson sisakrácsa annyira megtetszett neki, hogy szerette volna hazavinni. Ezt már 2012 Rams játékosként hozta össze, 7875 dollárt ért az a rács a döntéshozók szerint.
Nyilvánvaló, hogy az ütközéseknek megvan a maga varázsa, azonban amit Finnegan leművelt, az már túllépett egy bizonyos határt. Voltak egészen zseniális védekezései, néha őt gyalulták le úgy, ahogy nem szégyellték. Az NFL-ben egyértelműen helye volt és lehetett volna akármilyen tehetséges és elit corner, mivel sosem tudta elhagyni ezeket a seggfej szokásait, a közvéleményben úgyis úgy fog örökre megmaradni, hogy „Az a hülye gyerek, akit jól összevert Andre Johnson, de mégis neki állt feljebb utána”, vagy rövidebben, "Cortland, a gyökér".
