Minden kezdet nehéz.
Pláne, hogyha a korábbi munkahelyeden te voltál a legnagyobb király. Ahol minden rólad szól, mindenki a lábad előtt hever, te vagy a sztár és minden mozdulatodat áhítattal nézik. Heisman-győztesként kivívtad az egyetemi foci körében a tiszteletet, rajongóid pedig úgy tekintenek rád, mint egy aranyból faragott félistenre. Ez a népszerűség és hype, ami nem csak a rajongóidtól jön, hanem a médiából is még jobban megdobja a hangulatod és tényleg úgy érzed, hogy a bulinak sosem lesz vége.
Bármit megtehetsz. Ha gondolod, szülinapi tüzijátékkal feszítesz a szádban, vagy éppen egy felfújható hattyún próbálsz magadhoz térni egy medencében a maradék fél üveg whiskey társaságában, esetleg Scooby-Dooként próbálod megkeresni Bozontot Halloweenkor egy sztriptíz bárban.
Aztán eljön a draft és megváltozik minden. Kiválasztanak és kezdődik az edzőtábor, ahol meg bizonyítanod kell. Először a csapattársaidnak és edzőidnek, hogy milyen fából is faragtak. Az alapszakasz előtt, a teljes nyár végigdolgozása után megkapod, hogy nem veled számolunk a kezdőként az első héten. Letaglózó, nincs jobb szó rá.
Ettől függetlenül a buli folytatódik tovább, elit NFL-játékosokkal együtt lazulsz Floridában vagy Miamiban, neked aztán mindegy. Rájössz, hogy igazából nem is olyan rossz ez. A rottymozdony zakatol tovább hétköznap. Minek tanuljam én a playbook-ot ha úgysem kerülök pályára? Tudom, ha a helyemen játszó társam rosszul teljesít, már elkezdik fikázni és engem követelnek a csapatba, de mivel csökönyösségből továbbra sem cserélnek be, ezért csak állok a pálya szélén azzal a tudattal, hogy akármi történik, senki nem hibáztathat, mert lehetőségem sem volt hibázni. Ellenben a társamról leszedik még a keresztvizet is és mindenki engem akar. IMÁDOM. Ez is egyfajta amerikai álom. Nekem legalábbis az volt.
Aztán jön a nagy nap. Társam annyira minősíthetetlenül teljesített hetek óta, hogy nem volt más választása a hc-nknek, az elkerülhetetlen elkövetkezett, Johnny Football a pályán. Május óta erre várt mindenki. Igaz, hogy egy bukott meccsen szállsz be, de amikorra pályára kerültél már úgyis elúszott a hajó, így akármi jót csinálsz, az duplán felértékelődik. Nem veszthetsz ebben a szituációban. TD, moneytime, másnap már Money Manziel szalagcímek a helyi újságokon. Úgy éli meg a város az egészet, mintha valami hatalmas eredményt produkáltál volna, vagy Super Bowlba jutottál volna. A Money-sign fotód köszön vissza mindenhonnan, 2-es számú mezeket látsz a városban, az újságokban a 2. oldal száma helyett a te arcod virít a lap alján. Bejelentik, hogy kezdő leszel. Ennél nagyobb buli nem kell.
Aztán jön a pofára esés. Mint akit jó alaposan tökön rúgtak. Beégsz. 0-zol, a hívott játék sem jut hirtelen eszedbe és közönség kedvencből elsőszámú közellenséggé válsz. Kihúzták a lábad alól a talajt és nem tudsz mit kezdeni az egész történettel. Visszakerülsz a padra és beletörődsz.
Tudatosul benned, hogy életed legnagyobb lehetőségét hagytad kicsúszni a kezeid közül. Elgondolkodsz és rájössz, hogy valami nincs rendben. Van, aki tesz az álmaiért, van, aki kibúvókat keres, hogy nem is a saját hibája, hanem csak a körülmények áldozataivá vált.
De a legkeményebbek állják a sarat. Felismerik, hogy valami félresiklott és segítséget kérnek. Én ilyen vagyok. A sok hater már elkönyvelt bustként, azt állítják, hogy a rehabra vonulással terelek, és csak PR-fogásként használom fel, hogy szó legyen rólam. Úgy voltam vele, hogy „Menjenek oda, ahova ember még nem tette be a lábát”, én meg bementem a rehabra. Több mint három hónapot töltöttem el és mintha kicseréltek volna. Visszatértem a Brownshoz és kezdő leszek, ha belerokkanok is.
Az egyetemi közeget meghódítottam, bulikirály Johnny Football lettem. Most már elmondhatom, hogy a rehabot is. A következő az NFL lesz. Akár hiszitek akár nem, nem viccelek, tiszta vagyok és kemény, mint a kád széle. Rájöttem, hogy jobb dolgokra is lehet használni a 100 dolláros bankjegyet, mint a kokó felszívására. Üzenem mindenkinek, aki támogat, de azoknak is, akik alig várják, hogy újra beégjek, vagy esetleg végleg eltűnjek a süllyesztőben és egy olyan kálváriát járjak végig, mint Tim barátom: 2015-ben újra ÁLLNI FOG A JANCSI.
