Ha van szerintem valami baj a jelenlegi csoportok beosztásával, az az hogy a két texasi csapat csak minden negyedik évben találkozik egymással. Egész egyszerűen pazarlás ilyen helyi rangadót nem minden évben megtartani. Amikor a major sportágak többsége (az NFL-t kivéve) csökkenő nézettséggel kénytelenek szembe nézni, az NFL-től igazán előremutató lépés lenne, ha racionális elvek mentén, de újraszervezné, újraosztaná a csoportok egy részét. A két északi és a két nyugati csoporttal ugyanis nem kell véleményem szerint variálni, de a két East és a két South már kínálna lehetőségeket csapatok kicserélésére. 

Dallas Cowboys - Houston Texans 20-17 (OT)

A rangadó felfokozott hanguatban kezdődött, és az első félidőben nem is történt néhány labdaszerzésen kívül semmi igazán érdekes. A harmadik negyedben viszont végre felpörögtek az események, előbb Foster futásával átvette 7-3-ra a vezetést a vendég csapat, majd Romo 43 yardos passzát követően újra a Dallas-nál volt az előny.

Romo-Watt 1-0

Az utolsó negyedben Romo azonban rögtön eladta a red-zone-ban a lasztit, de ezt néhány perccel később újabb TD passz követte (17-7). A Texans viszont összeszedte magát és 45 másodperccel a vége előtt Foster újabb TD-jével egyenlítettek! A maradék 40 szekundum elég volt a 'Boys-nak, hogy FG távolságba érjenek, de Bailey 53-ról kihagyta, hosszabbítás. A Houston nyerte a pénzfeldobást, de csak félpályáig jutottak, a hazaiak azonban Bryant gyönyörű elkapása után elértek a vendégek 30 yardos vonaláig, és Bailey 49-ről már nem hibázott. 

A Cowboys 4-1-gyel áll, de az igazi erőfelmérők (@SEA, NYG) csak most jönnek. A Texans pedig a könnyű sorsolás miatt egészen könnyedén végezhet év végén pozitív mérleggel, de egy rendes irányító nagyon hiányzik ebből a csapatból. Igazából csak az. Az előző két meccset is a Cowboys nyerte, így már 3-0-ra vezet a Texasi Csatákban.

Hazai pályán a Cowboys...ja nem - 2. fejezet

Detroit Lions - Buffalo Bills 14-17

-Sziasztok!

-All-in! –All-missed!

-Sziasztok!

Ezzel a élő pókerversenyeknél lejátszódó párbeszéddel lehetne jellemezni Henery Detroitban eltöltött „karrierjét”. Ezek után ugyanis majdnem biztos, hogy kivágják, nem is csoda, hogy kivágták,  Prater úgyis szabad. A két hét alatt 5 mezőnygólból mindössze 1-et tudott értékesíteni, vasárnap 3-ból egyet se (44, 47 és 50 yardról), ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Bills győzelemmel távozzon Michiganből. Jim Schwartz a Lions korábbi főedzője ugyanis most a Bills védőkoordinátora, így kevés pontos, védelmek dominálta mérkőzésre lehetett számítani, és így is lett. 16 perc után ugyan 14-0-ra vezetett a Lions Orton csúnya picksixe után, és úgy tűnt, hogy sima lesz, de nem lett az, elsősorban pont a Bills védelmének köszönhetően. Megatron a meccs közepén megsérült, de egészen a 4. negyed közepéig, majd a Buffalo egyenlítése után az utolsó 1 percben is úgy tűnt, hogy a Lions valahogy túléli a meccset. Henery 26 másodperccel a vége előtt azonban harmadszor is mellérúgta, a maradék 20 másodpercben pedig még volt idő erre a játékra…

…és Carpenter 58-ról nem hibázott. A Bills és a Lions is holtversenyben vezeti a maga csoportját, de a Lions kizárólag csak a rugói miatt nem áll 5-0-val. 

Schwartz a vállakon. Ilyen se sokszor volt, amíg a Lions HC-a volt.

A többi meccsről röviden. Még csütörtökön a Packers simán (42-10) elintézte a Bridgewater nélkül érkező Vikes-t. Ha teljes hét lett volna, akkor Teddy játszott volna, így viszont 4 nap alatt nem gyógyult meg. Lacy végre valamit mutatott a tavalyi formából, Rodgers megint ihletett formában volt, de ezeknek a TNF-eknek túl sok értelmük így nincs. A Colts egy nem túl magas színvonalú, de legalább izgalmas meccsen, elsősorban a védőfal teljesítményének hála végül legyűrte a Ravens-t (20-13). A meccs a hibákról szólt, illetve arról, hogy ezekből a hibákból az ellenfél hány pontot tud a táblára tenni. A Colts részéről volt két INT, egy elfumble-zott punt, és egy fumble az end-zone-ban az utolsó két percben, a Ravens részéről pedig egy INT, egy S. Smith fumble, egy muffed punt és 3 engedett sack az első negyedben. Valamiért mindkét HC úgy gondolta, hogy jó ötlet az ellenfél 5 yardos vonala körül nekimenni 4&1-re, nos, egyik se jött be.

A Jaguars védelem a 4. negyed elejéig meccsben tartotta a csapatot a Steelers ellen, 9-10 állt akkor az eredményjelzőn és épp labdát szereztek, de Bortles második eladott labdáját McCain visszavitte TD-re két play-jel később, és ott vége is lett (9-17). Az NFC South rangadóján előzetesen mindenki Saints győzelmet várt, és ugyan ez végül így lett (37-31 OT), de ehhez egyrészt hosszabbításra volt szükség, másrészt a második félidőben végig a Buccaneers vezetett.

A Saints védelme továbbra is tragikus, avagy a Tampa támadói három meccs átalvása után végre formába lendültek. Brees 57-szer passzolt, viszont az Atlanta ellen egészen türhetetlenül játszó Bucs secondary ellen 3 interceptiont is dobott, így a meccs végén 20-31-ről kellett felállni, ami végül sikerült, de ehhez szükség volt egy safetyre is is. A hosszabbításban viszont elsőre végigmeneteltek a pályán, így ha nehezen is, de behúzták a kötelezőt. Graham megsérült a vállán, de a Saints most megy bye weekre, így két hét alatt talán rendbe tudják hozni.

A Bears zsinórban másodszor játsza le ugyanazt a meccset. Első félidő: az offense menetel, Cutler hiba nélkül osztogat, 2 TD átadás mellett egy hatpontost ő maga fut meg, a védelem labdákat szerez. Második félidő: labdaeladások, fogalmatlan támadók, de a futás elleni védekezés egész meccsen remek. A Panthers végülis semmi különöset nem csinált, csak kihasználta az ellenfél hibáit (punt return TD, Gould  35 yardos kihagyott mezőnygólja, 2 INT), illetve ez nem teljesen igaz, mert Newton többnyire jól találta meg az elkapóit (Olsen 2 TD), így végül a meccs képe alapján nem teljesen megérdemelten, de nyert a Carolina (24-31).