Tegnap gomes88 és jómagam már részletesen leírtuk, hogy mit várunk, most a többiek tippjeit olvashatjátok, illetve ez a poszt lesz a kommentfogó is a meccs alatt.
renningan: Normál körülmények között azt mondanám, hogy sima Patriots győzelem, nagyjából olyan játékképpel, mint amilyen a Packers-Seahawkson volt az első három negyedben, de a saját babonáim, illetve Cefre macskája miatt ezt nem merem bevállalni. Ennek ellenére továbbra is Patriots győzelmet várok, amolyan Seahawks módra: 3 negyeden keresztül fognak Wilsonék vezetni, ám a negyedik negyedben kijönnek az elit offense (Gronk) és a félig sérült védelem közötti különbségek. Egy 50 yardos Edelman elkapással kezdődik a feltámadás, amit Gronk első TD-je követ. Majd a 2-minute drive végén ismét Gronk villan és kapja el a labdát 4. kísérletre Earl Thomassal és Shermannel a nyakában, ezzel beállítva a 21-20-as végeredményt.
Bold: Revis Picksix.
packer_nation: A Patriots secondarynek nem lesz gond tartani Doug Baldwint és Jermaine Kearse-t, emellett Jamie Collins és Dont'a Hightower nem engedi futkározni Russell Wilsont, és elég fegyelmezettek lesznek ahhoz, hogy tartsák Lynch-et is. A Seahawks passz elleni védekezésére nem lehet majd panasz szokás szerint, Kam Chancellor megfogja Rob Gronkowskit, aki 50 yard alatt fog elkapni, és nem szerez TD-t a meccsen, Tom Brady pedig több interceptiont dob, mint touchdownt. Ennek ellenére behúzza a Patriots, a futójátékuk jelenti majd a különbséget, LeGarrette Blount 100 yard felett fog futni a gyengélkedő seattle-i run D# ellen. 17-13 a Patriotsnak.
Bold: Blount lesz az MVP.
Cefre: A Pats ismét előhúz egy olyan játékost, aki idén először csinál TD-t, és megint lesz legalább egy olyan vitatott jelenet, amely arra fog vonatkozni, hogy a felállásuk szabályos volt-e vagy szabálytalan. Persze a Seahawks ezekre fel lesz készülve. A Seattle Defense alacsony yardszámon tartja Blountot. A klasszikus passzjáték nem fog működni a New Englandnél, ezért Shane Vereen nagy napja lesz a Super Bowl, ha a Pats oldaláról nézem a dolgot.
A Seahawks nem fogja túlcifrázni a dolgot, Marshawn Lynch nagy meccs elé néz, míg Russell Wilson előveszi a ritkán használt tight endeket. Hiába fog a Pats hosszú drive-okat vezetni, a Seahawks a redzone környékén megembereli magát és többször is csak FG lesz a támadásaikból. 24-22-re fog nyerni a Seahawks, ebben benne lesz egy fumble után visszahordott TD is.
Az MVP a semmi kockázatot nem vállaló, magabiztos Russell Wilson lesz.
Bold: Shane Vereen 100+ elkapott yard!
katonadani: Végig szoros és izgalmas lesz a meccs, minden idők egyik legjobb Super Bowlja. Wilson kifejezetten keveset fog passzolni, viszont Beast Mode-nak nagy napja lesz, ő lesz az MVP, két gyűrűvel az ujján pedig visszavonul. A Patriots is futni próbál majd elsősorban, de szerintem erre fog koncentrálni Carroll is a túloldalon, így Brady-nek kellene megnyernie a meccset a Legion of Boom ellen. Brady nem lesz rossz, de kifejezetten jó se, ez pedig így nem lesz elég.
Seahawks win 23-20
Bold: több futott yard lesz a meccsen, mint passzolt
MZoli: A Seahawks az NFC döntőben nagyon nem volt meggyőző, A Patriots pedig hatalmas formában játszott az elmúlt hetekben. Tom Brady és Bill Belichick talán karrierjük utolsó nagy megmérettetésére készülnek. A vén rókának a tarsolyában biztos vagyok benne, hogy van még egy-két eddig elő nem húzott trükk, aminek a szenvedő alanya most a Seahawks lesz. Szerintem a rutin idén legyőzi fiatal tehetségekből álló Seattle-t, Brady pályafutására pedig felkerül a korona.Nem lesz akkora dózer, mint tavaly volt, de a Patriots sima győzelmet szerez: 27-17 a Patsnek
Bold: Wilson ismét 4 interceptiont dob
rowi: 20-19 Seahawks
Bold: A fentinek ellentmond, de ha már februárban az akkori bold-posztban leírtam, hogy mi lesz a Super Bowl, akkor most boldnak azért megtartom. Seahawks-Patriots 30-20
gomes88: 24-17 Patriots
Bold: Brady tökéletes passer ratinggel zár
Ugyanez színesben:
Az összetettben lehet változás az élen, mert a két éllovas más-más győztesre tett, Packnation pedig egyébként is 10-0-ra áll eddig a rájátszásban.