Ez a meccs egy nagyon jó meccs lehetne. Kár, hogy bármennyire is próbálunk arra fókuszálni, hogy milyen rendkívüli tehetségekkel megáldott játékosokat vonultat fel a két csapat, ha egyszer Jay Cutler és Tony Romo a két hadvezér. 8-8!
Az elmúlt három évben ez a két gárda összesen öt darab 8-8-as szezont produkált. Az egyetlen kivétel a Bears 10-6-ja volt, de sajnos annyira szerencsétlenek voltak, hogy ez csak a csoporton belüli harmadik helyhez volt elég. Ebből az aspektusból nézve nem is olyan rossz ez a két egyesület, hiszen negatív mérleget már 2010 óta nem sikerült produkálniuk. De ez sovány vigasz mindkét franchise rajongóinak, hiszen legendás klubokról beszélünk, ahol playoff győzelmekre vannak kiéhezve a rajongók.
Viszont van itt egy nagy baj: Az irányítók. Évek óta azt szajkózzák mindkét csapatnál, hogy ők bíznak a QB-ban, ha majd jó fal lesz előttük, akkor a szezon is jó lesz. Ráadásul az sem ártana, ha nem sérülnének meg, ha lenne futójáték, a védelem is hozzátenné a magáét és blablabla-bla! Csak ennyi? Lehet védeni őket, de azért az csak jelent valamit, hogy a tíz legrüheltebb NFL-játékos listáján mindketten szerepelnek. Ez nem holmi légből kapott nagyot mondás, nézzük csak meg például a Forbes listáját.
Már-már állandó mantraként említi mindenki, hogy az NFL változatos, bárki odakerülhet a tűz közelébe, a leggyengébb csapatok is keresztbe tehetnek bárkinek. Ez a megállapítás heti szinten igaz is lehet, de hosszú távon én több állandóságot vélek felfedezni, mint változást.
Tegye fel a kezét, aki meglepődik azon például, hogy a Manning-Brady duó instant kiemelt lesz idén is, kiemelt volt tavaly is és minden bizonnyal az lesz jövőre is. Valaki csodálkozik-e majd azon, hogy Matt Ryan és Andy Dalton a wildcard kanyarban becsődöl (ha eljut odáig)? Esetleg valakit meglepetésként ér, hogy a Lions és a Cowboys leereszt év végén? Ki fogad arra, hogy a Miami idén sem fog rájátszásba jutni annak ellenére jó helyzetben vannak? Miért van az, hogy az év öt leggyengébb csapatának 80 százalékát eltalálja mindenki a szezon előtt? Rivers nagyon jó, szinte MVP, csak… sorolhatnánk.
Persze vannak üdítő kivételek is: A Suck for Luck projekt, a Kansas 1/1-ből feltámadt az új edző érkezése miatt, idén pedig a Cardinals borítja (eddig) a papírformát. Bevallom, én emiatt tudok örülni egy Eli Mannig vezette underdog Giants menetelésnek, egy Panthers kiugró évnek, egy Tebow-jelenségnek, vagy annak, hogy az idegenben nyerni képtelen Ravens Super Bowlt nyer úgy, hogy végig vendégségben játszik. Szeretem, ha borul a papírforma. De térjünk vissza a meccsre!
Olyan zseniális futók mennek ki a pályára, mint Matt Forte és DeMarco Murray. Nem is nagyon mondanék többet, elég az a számadat, hogy az NFC két legtöbb total yardjával rendelkező játékosáról beszélünk. Murray első a ligában, ha a futásokat nézzük, Forte meg 70 elkapást mutatott be a standard futások mellett.
Az elkapók félelmetesek, Dez Bryant ficánkolhat majd a liga 30. leggyengébb passzvédelme ellen, a Bears 27 elkapott TD-t engedett eddig, ami a legtöbb a ligában. A Marshall-Jeffery-Bennett trió ellen is nehéz megtalálni az ellenszert, bár a félelmetesnek hangzó névsor ellenére az offense idén még nem ment soha 28 pont fölé.
DE! Itt jön Tony Romo esete a decemberrel és Jay Cutler esete az univerzummal. Mert ez a meccs lehet úgy 35-31, hogy látunk 7 interceptiont. Márpedig a Soldier Fielden ilyenkor nem csak a mínuszok repkednek, hanem a cornerek is. Év elején sok Cowboys drukker volt optimista. Van, aki most is az. Tudatosan felépített OL, elviselhető mennyiségű sérülés. Bevallom, én sem bánnám, ha rám cáfolnának. De Jason Garrett edző eddig 0-3 a Bears ellen, ráadásul az öltözőben már tuti azon megy a brainstorming, hogy most akkor hogy a francba fog beférni egyszerre a szűkös fizetési sapka alá az egyszerre szabadügynökké váló Dez Byrant és DeMarco Murray is. Jay Cutler mellesleg 2-0 a Dallas ellen, 39/53 a passzmutatója, ez már-már természetfeletti 73,6 százalékos pontosság, 552 yard, 5 TD, nulla interception.
A Dallas szurkolóknak is gyűjtöttem egy szép statisztikát: Tony Romo idén 5-0 idegenben, amivel vezeti az NFL-t. Ismétlem, én még reménykedem, de ketten már a decemberi Romo-t várják, érdemes lesz fennmaradni:
Tippverseny:
Továbbra is fokozottan ajánlott a SZABÁLYZAT elolvasása.
A pontokat 1-16-ig kell mindenkinek leadni, egy számot kéretik csak egyszer kiosztani. A heti kérdés értéke 8 pont. A fogadóirodák logikája alapján, aki a csütörtöki meccsre nem tippel, az a 8 pontos tippet nem adhatja le a továbbiakban!
A csütörtöki tippek határideje minden esetben a meccs kezdésének időpontja, amúgy vasárnap 19:00-kor zárul a játékhét.
A kérdőív ITT kitölthető!
Heti kérdés:
C.J. Anderson zsinórban harmadik meccsén is 150 total yard fölé kerül?
Kedves Tippelők!
Az összetett kész, a fordulókénti pontszám kiszámolva. A fájlban minden megtalálható, az Excel ITT letölthető! Reklamálni e-mailben tessék!
Töltsétek le ingyenes, MEGÚJULT mobil alkalmazásunkat Androidra (hamarosan iOS-re is)!
Vegyetek részt az appon elérhető TIPPJÁTÉKUNKBAN és játszatok a FŐDÍJAKÉRT. Eredményekről, díjakról ITT , az appról ITT , a tippjátékról pedig ITT találsz információkat.