Pontosan egy héttel ezelőtt, a McCoy-Alonso trade kapcsán írtam hosszabban a sasokról, az ott eluralkodott viszonyokról és az elképzelésekről. A tegnap este történtek fényében azonban újra szükségességét érzem ennek. A poszt hangvétele merőben más lesz, mint a múlt szerdaié, amit mellesleg itt találtok meg.

 

Az idei holtszezonban ez az első olyan döntése Chip Kelly-nek, amiben nem látok semmi logikát, semmi nagyobb tervet, amiért esetleg beáldozunk valamit. Eddig minden döntése mellé odaálltam teljes vállszélességgel, pedig rengeteg Eagles szurkoló már egy héttel ezelőtt is a fejét akarta szedni az edzőnek. Minden egyes nagy sztár kivágásánál vagy elcserélésénél megvédtem a zsenit, a mestert, mivel láttam, hogy hova tart a csapat, láttam mik a tervek. Vagy legalábbis azt hittem, hogy látom. 

Ez a csere viszont mindent megváltoztatott. Nem látok semmi logikát ebben a döntésben, keresem az indokokat, hogy megértsem, mit is művel Kelly. Ez pont olyan, mint amikor egy nagy szerelem - egy olyan személy iránt, akire felnézel, akinek minden egyes szavát elhiszed - a semmiből hirtelen véget ér úgy, hogy nem láttad semmi, de semmi előjelét a szakításnak. 

Tegnap késő este, mikor kiderültek a csere részletei, teljesen sokkos állapotba kerültem, nem tértem magamhoz és szerintem nem voltam ezzel egyedül az Eagles-szurkolók közül.  Összezavarodtam. Kerestem az okokat, a kibúvókat, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ezt így megléptük. Egyszerűen nem lehet, hogy amit eddig építettünk (vagy legalábbis amit hittem, hogy építünk és ami felé haladunk) így összeomoljon egy szempillantás alatt. Kicsit csalódtam is. Csalódtam a zseniben, akiről azt hittem, tudja mit csinál és tökéletes irányba halad. Olyan irányba, amit én is vizionálok, amitől a csapat a lehető legjobb lesz.

Chip Kelly megőrült? Már ezt se tartom kizártnak. Eddig minden jel arra mutatott, hogy fel akarunk trade-elni Marcus Mariotáért, az egyetemi irányítójáért, akit imád és akivel tökéletesíteni lehetne a támadó egységet. Erre elhozza Sam Bradfordot, ki az utóbbi másfél évet kihagyta két ACL-szakadás miatt. Persze, Bradford tehetségesebb Foles-nál, de sokkal többet keres és nem tudjuk meddig bírja a térde. 

Ha az Eagles drukkerek reményt keresnek még, akkor azt az elképzelést tudom felvetni, mi szerint a Buccaneers vagy a Titans szeretné Bradfordot kezdő irányítónak és mellé még egy rakat draft cetlit is, Kelly pedig ezt már leegyeztette valamelyik csapattal, akkor így is fel lehet menni Mariotáért, ez eléggé "Draft Day"-szerű lépés lenne.

Valószínűbb viszont, hogy meg kell barátkozni a Bradford-Sanchez párossal, ahonnan feltételezem, hogy Bradford lesz a kezdő. Fekszik neki valamilyen szinte a támadósémánk (ha kibesszük a read-option), de messze nem olyan mobilis, mint Mariota, ellenben sokkal pontosabban dobál nála, ami fontos Kelly-nek.