Sorozatunk következő alanya szintén egy AFC Westben vitézkedő csapat, jelesül az Oakland Raiders. Több szatyor pénzzel várhatták a márciusi piacnyitást lássuk, mire mentek eddig.

 

A tavalyi szezont egy laza 0-10-el nyitották Oaklandben, ám ezek közül 5 esetben nem kaptak nagy verést, TD-n belül tudtak maradni a végelszámoláskor. Az alapszakasz közben Dennis Allen nem sok jóban reménykedhetett, aggodalma nem volt légből kapott, a szezon közben lapátra került. Helyét a szezont követően a Broncos addigi védelmi koordinátora Jack Del Rio vette át. A nagyobb baj, hogy Reggie McKenzie továbbra is nyugodtan pöffeszkedhet a bőrfoteljában, mint a csapata GM-je, és amíg ez a teljesen fogalmatlan ember irányítja a Raiders játékospolitikáját, nem lesz ebből nagy előrelépés.

Távozók: Tyvon Branch (S, Chiefs), Chimdi Chekwa (CB, Patriots), Darren McFadden (RB, Cowboys), LaMarr Woodley (DE, Cardinals), Matt Schaub (QB, cut), Nick Roach (LB, cut)

Közülük a legfájóbb veszteség szerintem Tyvon Branch. Bár az elmúlt két szezonban összesen 5 mérkőzésen tudta vállalni a játékot, de egy hatalmas tehetséggel megáldott player. 1 éves “prove it” szerződést kapott a Chiefstől, és amennyiben egészséges tud maradni rettentő nagyot húztak vele Kansasben. Annál nagyobb érvágást fog jelenteni a Raidersnek. Woodley elvesztése nem akkora trauma, 6 mérkőzésen bírt pályára lépni, ezeken a mérkőzéseken a teljesítményét a “nagy büdös semmi” jelzővel lehetne a legjobban illusztrálni. Az egykoron kiváló játékos 2015-ben már a Raiders számára se jelent veszteséget.

A távozók között van még McFadden, aki élete lehetőségét kapta most meg a Dallastól. Én nem vitatom el a tehetségét, de amit a Raidersben hozzá tudott tenni a mérkőzésekhez, mint kezdő running back, az elég harmatos volt az utóbbi időben. Persze ebben vastagon benne van a fal is, most majd kiderül mire megy egy elit futás-blokkolással megáldva, fiatalabb már ő sem lesz, most vagy soha!

Matt Schaub kivágása se jelent meglepetést. A hajdanán szebb időket is látott irányító lába alól végleg kicsúszni látszik a talaj.

Érkezők: Nate Allen (S, Eagles), Roy Helu (RB, Redskins), Rodney Hudson (C, Chiefs), Curtis Lofton (LB, Saints), Trent Richardson (RB, Colts), James Dockery (CB, Panthers), Christian Ponder (QB, Vikings), Malcolm Smith (LB, Seahawks), Dan Williams (DT, Cardinal)

Hát ezen névsor láttán mit lehet mondani? Tipikus esete a hogyan költsünk el indokolatlanul sok pénzt? Vegyük sorra őket és kiderül. Nate Allen szerződése az egyik legnagyobb vicc az idei FA piacon: 4 évre, 23 millió dollárt kap, 11.8 millió garantálttal. Ezzel éppen csak kicsúszott a 10 legjobban fizetett safety játékos közül, és ez enyhén, nagyon, borzalmasan irreális szám. Smith és Lofton szerződését az eddigi harmatos LB sorral lehet magyarázni, bár Lofton esetében az évi 6 milliós fizetés picit soknak tűnik. Smith ennél jóval szerényebb 2 éves 7 milliós szerződést kapott, ami annak tükrében nem meglepő, hogy a tavalyi szezonban egész visszafogottan teljesített, ám ez betudható a bokasérülésének, amivel sokat küszködött a szezon folyamán. Ha egészséges tud maradni, és egy erős közepest hozzá tud tenni a Raiders védelméhez abból amit tud, akkor nagyot kaszálhatnak vele.

A két RB közül Roy Helu az, akivel nagyot foghatott a Raiders. Helu egy remek szituációs RB, a harmadik kísérleteket nyugodtan rá lehet bízni, tökéletes kiegészítése lesz Latavius Murray stílusának. Ha pedig ne adj isten nem válik be, annyi baj legyen, szívbaj nélkül lapátra tudják majd tenni. Tren Richardsont meg hagyjuk, fogalmam sincs mivel adja még el magát, de évi majdnem 2 milliót kifizetni a bust kifejezés élő szobrának a kabaré kategória.

A két falember esetében (Hudson és Williams) hasonlókat lehet elmondani, mint Loftonnál. Mindkettő túl van fizetve. Williams tackle létére majd 6 milliót kap évente és bár nem egy rossz játékos, de a jó szintet se üti meg nálam, ennyit nem ér szerintem. Hudson ugyanez, 5 évre 44.5 millió dollárért marha sok.

Van még egy ismertebb név a listán, jelesül Christian Ponder. 1 évre hozták el attól a Minnesotától, ahol Bridgewater átvette az uralmat. Ezzel az igazolással én ki vagyok békülve, kicsivel több mint 2 millióért kaptak egy egész vállalható backup QB-t, valamint Carrnak lesz egy mentora, ami szintén nem egy rossz ómen.

McKenzie ebben az offseasonben is azt csinálja, amihez a legjobban ért. Eszetlenül, két kézzel szórja a pénzt, ahogy a csövön kifér. De ami a legszebb ebben, hogy sok esetben az igazolt játékosok nem nagyon jelentenek minőségi előrelépést a keretben, viszont indokolatlanul sok pénzt áldoz ezért. Értem én, hogy el kell költeni a rendelkezésre álló pénz nagy részét, de lehetne ezt okosan is tenni. Vagy ennyire nem akar senki Oaklandbe költözni, csak jelentős plusz milliókért?

Értékelés: C-, nagy jóindulattal: C