A 49ers történetének egyik legnehezebb időszakát éli. Az eddigi holtszezon botrányosan alakult az egykor szebb napokat is látott franchise életében. Jim Harbaugh-t 4 év közös munka után egy másik Jim, bizonyos Jim Tomsula váltja a vezetőedzői poszton, e mellett váratlan visszavonulások és egy nagyon gyenge FA piaci tevékenység jellemzi eddigi ténykedésüket. A fél csapat lelépett a süllyedő hajóról és eddig nem igazán sikerült kikeveredni ebből a káoszból. A csapat számára égető szükség volt egy jó draftra, hogy a szurkolók legalább lássák a fényt az alagút végén. Lássuk sikerült-e ezt megvalósítania a teljesen átalakuló 49ers együttesének:

 

1/17, Arik Armstead (DE), Oregon

Eredetileg az 1/15-ös pick birtokosa volt a 9ers, de a Chargers félt attól, hogy Texans behúzza Gordont ezért 2 picket előre lépett és oda adták a 9ersnek az 1/17 mellé a negyedik körös picküket, valamint a jövő évi ötödik köröst is. A csere teljesen érthető az Aranyásók részéről, ugyanis várhatóan így is úgy is Armstead lett volna a választottjuk, ezzel legalább bezsebeltek egy plusz picket, ami nagyon jól jön, hisz szinte az egész csapatot újra kell építeniük. Armstead remek választás a 9ers számára, magas az upside-ja, gyors és rettentő erős, ösztönös játékos. Játéka viszont még nagyon nyers, mondhatjuk úgyis, hogy képzetlen, egyelőre semmi esetre sem kezdő kaliber, ám a 9ers számára ez még nem akkora probléma. Justin Smith 15. szezonját kezdi meg 2015-ben, szerződésének utolsó évébe lépett, Armsteadnek semmi más dolga nem lesz első évében, mint tanulni, tanulni és tanulni a veterán klasszistól. Ehhez még persze meg kell tudnia győzni a vezetésnek Smith-t, hogy egy évet még húzzon rá, ugyanis a veterán játékos a visszavonulását fontolgatja. Amennyiben a technikáját rendbe rakják az edzők és kihoznak mindent a fiatal tehetség brutális testi adottságaiból, akkor jó pár évre megoldást jelenthet majd a védőfal szélén.

2/46, Jaquiski Tartt (S), Samford

Ez egy teljesen értelmezhetetlen pick a számomra. Nem need posztra érkezik, és ebben a helyzetben a 49ers nem engedheti meg magának, hogy elpazarolja a pickeket. Félreértés ne essék, Tartt egy remek atléta, ideális testfelépítéssel, agresszív, remekül használható a boxban, de a 9ersnek nincs nagyon rá szüksége. Azt az apróságot most ne is vegyük figyelembe, hogy egyes vélemények szerint 4. körös prospectről van szó, de 2.-3. a reálisabb. 2013-ban és 2014-ben már áldozott első körös picket a csapat a secondary-be, előbb Eric Reid, majd Jimmie Ward személyében. Erre 2015-ben egy második körös safety pick “enyhén” tűnik csak pazarlásnak, ráadásul ott van még Antone Bethea is, aki szintén bevethető a poszton. Amit esetleg el tudok képzelni vele kapcsolatban, hogy CB poszton akarják majd bevetni, free safety nem nagyon lehet belőle, de a line of scrimmage-hez közelebb eredményesen használhatják majd.

3/79, Eli Harold (OLB), Virginia

Végre egy remek pick, Haroldot előzetesen az első két kör valamelyikébe várták, de kicsit alulméretezett, ez többeket elrettentett tőle, ezért csúszhatott idáig. A 9ers pedig lecsapott rá, teljesen érthető módon. Bár egy ILB-re nagyobb szükségük lett volna, de Haroldot is remekül fogják tudni használni, mint rotációs player már az első mérkőzéstől kezdve, tökéletesen fog illeszkedni a 9ers 3-4-es sémájába. Harold egy bivaly atléta, villámgyors, pillanatok alatt képes maximális sebességre gyorsulni, ezáltal hatalmas területet képes bejátszani. Ami miatt idáig csúszott az, hogy csupán 106 kg, és nem igazán lehet már rá plusz kilókat felpakolni, lévén így is szénné van gyúrva. Egy erősebb tackle simán megfogja, hacsak sebességéből adódóan nem tudja egyből megverni. Ennek ellenére remek value pick ez a 9ers számára a harmadik körben.

4/117, Blake Bell (TE), Oklahoma

Ez egy nagyon érdekes választás a 49ers részéről. Bell nem nevezhető egy hagyományos tight endnek. Először is azért, mert QB poszton is játszott, másodszor pedig read-option rendszerből jön, ahol egészen változatos módokon használták. Csak utolsó évében játszott TE-t, főleg rövid yardos szituációkban használták, 16 elkapásból 214 yardot és 4 TD-t ért el. Ez így elsőre nem tűnik túl impresszívnek, ami az értéket képviselheti a 9ers számára az a read-option rendszerben szerzett tapasztalata, összesen 40 TD-t szerzett a 4 év alatt, ebből 24-et futásból ért el. A Chargerstől szerzett extra pickért egy vállalható húzás, bár rajta kívül 5 TE van a rosteren, köztük Vernon Davis.

4/126, Mike Davis (RB), South California

Mike Davis egy kérdéses pick, folyamatosan sérülésekkel bajlódik, ami sok kérdést felvet a személyével kapcsolatban. Sebessége és ereje meglenne ahhoz, hogy all down player legyen, bár Reggie Bush-sal és Carlos Hyde-dal kell a posztért megküzdenie. Jó a testfelépítése és passzblokkolásban is jeleskedik, ami jól jöhet majd, hogy megkönnyítse Kaepernick az irányító dolgát (megfogadtam, hogy nem írom le a nevét, ülj le Zoltán, egyes).

4/132, DeAndre Smelter (WR), Georgia Tech

Abszolút hiányposztra érkezik a harmadik 4. körös választás. Crabtree lelépett és csak a megkérdőjelezhető Torrey Smith érkezett, kellett a vérfrissítés a posztnak. Smelter jó hosszú kezekkel rendelkezik, nagy célpontot biztosít, triple-option rendszerből érkezik. A probléma vele “csupán” annyi, hogy év végén ACL szakadást szenvedett, szóval gyakorlatilag teljesen használhatatlan lesz a szezon folyamán. Érthetetlen, kell nekik a WR, jó a draft class, erre kihúznak egy sérült játékost, ez így nagy kockázat, ki tudja milyen gyorsan és mennyire épül majd fel.

5/165, Bradley Pinion (P), Clemson
6/190, Ian Silberman (G), Boston College
7/244, Trenton Brown (G), Florida
7/254, Rory Anderson (TE), South California

Andy Lee idén 33 éves lesz, 2004 óta szolgálja az aranyásokat, Pinion személyében most kihívóra akadt. Ha az ifjú tehetség beválik, akkor könnyen idő előtt lapátra kerülhet a háromszoros Pro Bowler punter. 2018-ig rendelkezik ugyan szerződéssel de jövőre már közel 3 milliót tudnának spórolni ha kivágják. Iupati távozása nagy érvágás a 9ers számára, Silberman és Brown draftolása az ő lelépése miatt érthető. Kell az erősítés a falba, egymás között lebokszolhatják majd melyikük kerüljön a kiválóság helyére. Silberman ráadásul jobb oldali tackle poszton is bevethető, ha a szükség úgy hozza. Anderson személyében egy újabb TE pickkel fejezte be a draftot a 9ers. Andersont előzetesen hamarabb várták, ám szinte nincs olyan testrésze, ami nem sérült még meg, ezért csúszott ennyire hátra. Rizikós pick, de ennyire a végén teljesen védhető a kockázatvállalás vele kapcsolatban.

A nagyon nehéz eddigi off-season miatt kellett volna nagyon a 9ers részéről egy szinte tökéletes vagy ahhoz közeli draft. Ez most nem sikerült, LB-t egyet hoztak csak, azt se középre, nem hoztak CB-t, WR-t hoztak ugyan, de minek. Könnyen lehet, hogy 2015 decemberére azon kapják magukat a szurkolók, hogy ebből playoff biztosan nem lesz, de szerintem még az sem elképzelhetetlen, hogy csoportutolsóként zárnak. Ez így ebben a formában:

Értékelés: C