A Chiefs a 2013-as valószínűtlen alapszakasz menetelés után tavaly oda került, ahova a jelenlegi keret való: a rájátszásba nem jutó csapatok közé. Bár sikerült újra pozitív mérleggel zárni az alapszakaszt, ezúttal ez most kevés volt rájátszáshoz, de ha még be is jutottak volna én nem hiszem, hogy érdemben szállhattak volna harcba a végső sikerért. Van még min változtatni, az FA piaci szereplésük katonadani szerint elég kettősre sikeredett. Lássuk, hogy sikerült a draftjuk:

 

1/18, Marcus Peters (CB), Washington

Megmondom őszintén a Chiefs jelenlegi kerete alapján se a poszttal, azon belül meg a játékossal se értek egyet, akár csak renningan. Tavaly alig több, mint 200 passzolt yardot engedtek meccsenként, amivel a második legjobbak voltak a ligában. Tették ezt úgy, hogy kiemelkedő játékos nincs a secondaryben, inkább csak tisztes iparosok. Viszont az is tény, hogy a kemény 6 db intercpetion, amit le tudtak halászni konkrétan a liga legvégére elég holtversenyben a Jaguars és a Jets csapataival. De ez még mindig nem elég indok arra, hogy első körben kiválasszanak egy CB-t, ahelyett, hogy a nem létező támadó falukat erősítenék meg, hogy Alex Smith-nek legyen ideje 2 yardnál távolabbi célpontot is megtalálni. De oké, rendben van, elfogadom, hogy nem volt a boardjukon olyan OL játékos, akire rááldozták volna a 18. picket, de akkor is miért pont Peters, mikor a sokkal jobb személyiséggel, karakterrel megáldott Byron Jones is elérhető volt?

Félreértés ne essék Peters sokkal tehetségesebb játékos, egy remek adottságokkal megáldott játékos, ideális méretekkel rendelkezik, nagyon robbanékony és kimagasló játékintelligenciája van. Hosszú kezeivel a nagyobb elkapókat is rendre képes zavarba hozni, erősen, agresszíven szerel, játéka nagyon magabiztos. Viszont a személyisége nemhogy az NFL-be nem való, de egy normális általános iskolában is cikinek számít. Hisztis, egy igazi ripacs, akinek büdös az edzés, ilyen mentalitással pedig nem lesz sokáig tényező a profik között. Ellenben ha le tudja vetkőzni éretlen személyiségét és felnőttként dolgozni, akkor egy korszakos CB lesz belőle, csak rajta múlik. Úgy látszik a Chiefsnél azon az állásponton van a vezetés, hogy tudják majd kezelni Peters karakterproblémáit. Meglátjuk.

2/49, Mitch Morse (OL), Missouri

Második körben nem várt tovább John Dorsey és need alapon végre hozott valakit a falba, legalább egy ember legyen, aki mögé Smith majd el tud bújni mielőtt darabokra törik. Morse úgy fejezte be egyetemi karrierjét, hogy egy biztos undrafted játékos lehet majd belőle, aki bár a drafton nem fog elkelni, de jó eséllyel talál magának csapatot. Aztán jött a Scouting Combine és több megmérettetésen is a legjobbak közé verekedte magát az OL játékosok között, ezzel sok csapat érdeklődését felkeltette. Második körbe így is kicsit korai kihúzni, de ez védhető azzal, hogy 8 falember is kiment már és a Főnökök nem akarták megkockáztatni, hogy esetleg valaki más elviszi.

Morse egy igazi svájci-bicska, aki a Mizzou teljes falát végig járta, nem rendelkezik hatalmas upside-dal, de egy stabil kezdő lehet belőle, akinek hosszú évekig lehet helye a profik között. Erős, fizikális, atletikus játékos emellett fegyelmezett, tud és akar is dolgozni. Gyakorlatilag bárhova beépíthető lesz centertől a tackle-ig, de a szakértők szerint a guard poszt állna neki a legjobban az NFL-ben. Mondjuk nem lepődnék meg akkor sem, ha centerként számítanának rá, miután Rodney Houstont elengedték. Semmiben sem kiemelkedő, mindenben egy stabil átlagot hoz, második kört áldozni ilyen falemberre luxus.  Ha tackle-t akartak volna, Jake Fisher bent volt még, guardban Poutasi, Marpet vagy Cann, szóval személyileg is voltak még jobb opciók a falba.

3/76, Chris Conley (WR), Georgia
3/98, Steven Nelson (CB), Oregon State

A két harmadik körös pick közül az első kifejezetten needre érkezett és még maga a név is tetszetős. Azt ugye senkinek nem kell elmondani, hogy Főnökök évkönyvében egész sokat kell visszalapozni, amíg WR által elkapott TD-re bukkanunk. Az offseason elején nem volt meglepő, hogy szinte az egész elkapósort lapátra tették és elhozták az Eaglestől Maclint. Ő egymaga nem fogja megváltani a világot, úgyhogy mindenképpen kellett mellé draftolni egy fiatal tehetséget, akiben van annyi potenciál, hogy stabil második számú elkapó lehessen. Conley személyében meg is találták amire vágytak. A Bulldogs egykori elkapója villámgyors, pillanatok alatt képes maximumra gyorsulni, ellenben a bonyolultabb route-ok megfutása okoz neki némi gondod és némi izom se ártana még rá mert csenevész. Viszont nagyon szorgalmas, igazi versenyző alkat. A másik harmadik körös picket megint nem értem, egy újabb cornerback? Minek? Nelson egy fizikális, brutális játékos ellenben nem egy intelligensen játszó back. Végzős évében a második legtöbb szabálytalanságot nyelte be a CB-k közül, van mit csiszolni a technikáján.

4/118, Ramik Wilson (LB), Georgia

Linebacker kellett a Chiefsnek, Wilsonnal viszont eleinte nem fognak sokra menni. Coverage képessége átlagon aluli, sokszor nem érzi a pályát, gyakran eltűnik, mintha ott se lenne, nem egy nagy ütő. Viszont elég jó atléta ahhoz, hogy fejleszteni tudják, mozgékony játékos. Eleinte szerintem maximum rotációs játékos lehet, valamint a speciális egységben kaphat szerepet.

5/172, D.J. Alexander (LB), Oregon State
5/173, James O'Shaughnessy (TE), Illinois State
6/217, Rakeem Nunez-Roches (DT), Southern Mississippi
7/233, Da'Ron Brown (WR), Northern Illinois

Alexander egy alulméretezett LB, aki nem túl erős, nem túl képzett, ellenben gyors, képes oldalvonaltól oldalvonalig bejátszani a pályát. A szépséges nevü O'Shaughnessy egy igazi sleeper, szerintem jól fog illeszkedni a Főnökök rendszerébe. Igazi pass-catcher TE, aki rendelkezik a megfelelő sebességgel és labdaérzékkel, hogy Alex Smith hasznára váljon. Ezzel csak az a gond, hogy Kelce mögött kérdéses mennyi snapet fog kapni, bár Reid szereti a két TE-s felállásokat. Utolsó szezonjában 544 yardot és 9 TD-t szerzett, tetszik ez a pick! A Chiefs futás elleni védekezése a liga végére volt csak elég (127.2 yard/meccs, 28. hely) ennek ellenére csak a 6. körben húztak embert a védőfalba. Nunez-Roches megfelelő méretekkel rendelkezik, 2014-ben 58 totál tackle-t mutatott be, ebből 14 negatív yardos, valamint 3 sacket is szerzett. Eleinte maximum csere lesz belőle, de rendelkezik minden adottsággal, hogy 1-2 éven belül stabil átlagos szintű kezdő legyen. Utolsó pickjével még egy WR-t hozott Dorsey. Brown egy fizikális, nagy játékos, viszont nem túl gyors és nem egy elit atléta, a route-running képességén is van mit csiszolni.

Ahogy az FA piaci szereplésük, úgy a draftjuk is nagyon felemás lett. Nem látom, hogy lesz ebből érdemi előrelépés offense fronton. A draftok értékelésénél az első 3 pick értelemszerűen nagyobb súllyal esik a latba, mint az összes többi. A Chiefs esetében ez a 3 pick nem sikerült a legjobbra. A támadófalba hoztak összesen 1 embert, aki minimum véleményes, Alex Smith készülhet az újabb 40-50 sackes szezonra.

Értékelés: C