Azt már megszokhattátok, hogy minden évben csinálunk mock draftokat, az utóbbi két évben pedig a Ti szavazataitokkal is összeállítottunk egy-egy olvasói mockot is. Idén először pedig egy teljes, hét körös supplemental mock drafttal is előállunk, ezt olvashatjátok a hajtás után.

 

A supplemental draftot 1977 óta rendezik meg és 1993 óta csak azok a játékosok nevezhetnek be rá, akik nem végzősök (underclassmen), nem jelentkeztek a rendes draftra, azonban valamilyen oknál fogva mégsem játszhatnak a következő egyetemi szezonban (legtöbb esetben fegyelmi eltiltás miatt). 

A supplemental draft sorrendjét a liga egy félig lottó alapú módon határozza meg. Három csoportot alakítanak ki a csapatok között: az elsőbe kerülnek a legfeljebb hat győzelmet elérő csapatok, a másodikba a hatnál többet elérőek, akik nem jutottak a rájátszásba, a harmadikba pedig a tizenkét rájátszás-résztvevő. Közöttük, a mérleg alapján csökken sorrendben egyre kisebb súlyokat osztanak szét és az alapján sorsolnak (az egyes csoportokon belül külön-külön). 

A csapatok még a draft előtt beadhatnak egyes játékosokért ajánlatokat (például az ötödik körös pickem adom XY-ért), majd a legmagasabb ilyen cetlivel rendelkező csapat megkapja az adott játékost. Ha egy csapat kiválaszt valakit, akkor azonos értékben elveszti a jövő évi draft cetlijét (az előbbi példa szerint egy ötödik köröset). Utoljára 2012-ben Josh Gordon kelt el a második körben, előtte egy évvel a QB-ból néhány hete elkapóvá avanzsáló Terrelle Pryor került a Raidershez a harmadik körben. A legnevesebb és egyetlen Hall of Famer játékos, akit supplemental drafton választottak nem más, mint az elkapó Chris Carter. 

Idén hét játékos nevezett a supplemental draftra, most pedig nézzük, szerintünk hogy fognak választani a csapatok. Érdemes végigolvasni, remek iromány.

ELSŐ KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS

MÁSODIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS

HARMADIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - Traded with Pittsburgh Steelers for picks No. 90 and 122 - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - Traded with Houston Texas for pick No. 81 - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS

NEGYEDIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - Traded with Houston Texas for pick No. 81 - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS

ÖTÖDIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - Isaiah Battle, OT, Clemson

Remek méretekkel rendelkezik Battle, 205 centi, rendkívül hosszú karjai vannak, jól mozog, gyorsak a lábai. Kicsit könnyű a magasságához képest és ez meg is látszik, amikor erőből akar nyerni. Nem jók az ösztönei és a kézmunkáján is bőven van mit csiszolni. Zóna blokkolási rendszerbe jobban illene a viszonylag jó atletikussága miatt

Azért jelentkezett a supplemental draftra, mert a családján akar segíteni, úton van egy gyereke. Voltak fegyelmi kihágásai és júniusban gyorshajtással és marihuána-birtoklással kapták el. A munkamoráljával és a karakterével lehetnek bajok, de upside-ja van bőven, egy ötödik kört talán megérhet a Broncosnak, akiknek elég ramaty állapotban van a támadófaluk. A Buccaneerst tartom még esélyesnek.

30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS

HATODIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PICK FORFEITED
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England(12-4) - PASS

HETEDIK KÖR

1. Tampa Bay (2-14) - PASS
2. Tennessee (2-14) - PASS
3. Jacksonville (3-13) - PASS
4. Oakland (3-13) - PASS
5. New York Jets (4-12) - PASS
6. Washington (4-12) - PASS
7. Chicago (5-11) - PASS
8. Atlanta (6-10) - PASS
9. New York Giants (6-10) - PASS
10. St. Louis (6-10) - PASS
11. Cleveland (7-9) - PASS
12. Minnesota (7-9) - PASS
13. New Orleans (7-9) - PASS
14. Miami (8-8) - PASS
15. San Francisco (8-8) - PASS
16. Buffalo (9-7) - PASS
17. Houston (9-7) - PASS
18. Kansas City (9-7) - PASS
19. San Diego (9-7) - PASS
20. Philadelphia (10-6) - PASS
21. Carolina (7-8-1) - PASS
22. Baltimore (10-6) - PASS
23. Arizona (11-5) - PASS
24. Detroit (11-5) - PASS
25. Indianapolis (11-5) - PASS
26. Pittsburgh (11-5) - PASS
27. Cincinnati (10-5-1) - PASS
28. Dallas (12-4) - PASS
29. Denver (12-4) - PASS
30. Green Bay (12-4) - PASS
31. Seattle (12-4) - PASS
32. New England (12-4) - PASS