Alig pár óra és végre elkezdődik a 2015-ös NFL Draft. Ennek örömére három mock-kal is készültünk nektek, a katonadaniét ITT, a Leonidaszét pedig ITT nézhetitek majd meg.

 

1/1 Jameis Winston, QB, Florida State

Kitartok a mellett, amit a közös mock-ban írtam. Hiába a (az amúgy gyenge lábakaon álló) nemi erőszak vád, a nevetséges rákláb sztori, azért még mindig biztosabb prospect, mit Mariota. Lovie Smith közismerten nem ért az irányítókhoz - sem a veteránokhoz, sem az újoncokhoz -, így fontos, hogy olyan QB-t szerezzenek, akivel lehetőleg minél kevesebbet kell foglalkozni.

TRADE, 1/20 + Fletcher Cox (vagy jövő évi 1.kör) + Mychal Kendricks +  + Brandon Boykin

1/2 Marcus Mariota, QB, Oregon

Állítag a Browns a legesélyesebb Mariotára, de ha a futball isteneiben van egy kis könyörület, nem történik meg. Egyrészt, mert már elég a QB bustokból a Brownsnál, másrészt megnézném, tényleg tudna-e varázsolni az Eagles Mariotával (és Tebow-val). Az túl szép lenne, ha megkapnák az 1/19-et a Brownstól Bradfordért (mondjuk 3. kört esetleg), így azzal kell gazdálkodniuk, ami van. Személyes véleményem szerint a Cox + Boykin + 1/20 már bőven elég lehet, hiába a value chart, két bevált, jó játékos (főleg needre) meg egy egy pick sokkal többet ér, mint bármelyik EGY lutri fiatal.

1/3 Dante Fowler, Jr., DE/OLB, Florida

Dante Fowlert tartják a legjobb rushernek az idei classban, Jared Odrickkal együtt már nagyon jól nézne ki az a védőfal. Felröppentek a pletykák, hogy elkapót is draftolhatnak itt, belőlük ki is nézem, de szerintem a gyenge passzjáték csak legutolsó sorban az elkapóik hibája. Ha ki tradelnének, akkor szerintem falembert húznának.

TRADE, 1/8 + 3. kör + 4. kör

1/4 Vic Beasley, DE/OLB, Clemson

Tavaly a Falcons 22 sacket szerzett, ami a második legkevesebb volt a mezőnyben. Beasley ezen nagyon könnyen tudna segíteni, Dan Quinn kezei alatt kis túlzással egymaga hozhatja a Falcons tavalyi teljesítményét.

TRADE, 1/12 + 2/11 + 6/26

1/5 Kevin White, WR, West Virgina

Ha már Mariotát nem sikerült megszerezni, akkor felmennek az egyik top elkapóért. Bárki is lesz a Browns kezdő irányítója, kell neki a célpont, White-ban pedig hatalmas az upside.

1/6 Alvin "Bud" Dupree, DE/OLB, Kentucky

Gondolkodtam, hogy feltradelnek-e Beasleyért, de végül is fölösleges, ha Dupree illik Bowles rendszerébe, és biztos elérhető lesz. A pass rusher a legnagyobb hiányposzt, Dupree pedig gyors, erős és tehetséges, egy megfelelő DC kezei alatt (ami adott), top játékos lehet.

1/7 Leonard Williams, DE/DT, USC

Mi lesz szegény Jared Allennel, akinek semmi keresenivalója nem lesz a 3-4-es rendszerben? Így járt, a Bears pedig behúzza a rendszerükbe tökéletesen illő Williamst. Ez egy elég biztosnak tűnő pick, azt sem tartom kizártnak, hogy feltrade-elnek ére.

TRADE után

1/8 Amari Cooper, WR, Alabama

Leonard Williams nagyon szeretne fosztogató lenni, jól is illene a rendszerbe, de szerintem fontosabb az, hogy megfelelő körülményeket biztosítsanak a VÉGRE VALAHÁRA normális és tehetséges irányítójuknak. Copper a leginkább kész az NFL-re az idei elkapó classból, kár lenne kihagyni.

1/9 Brandon Scherff, OT/OG, Iowa

Sima BPA. Scherff az egyik legbiztonságosabb prospect a támadófalba, a Giants falára pedig bőven ráfér az erősítés. 

1/10 Andrus Peat, OT, Stanford

A Rams támadófala botrányos, szinte bárki jön, az már előrelépés. Peat a legjobb tackle a drafton. Tud jobb és baloldalit is játszani, a Rams RT posztja (meg az összes) pedig éppen kiadó, nagyon elférne oda egy rögtön kezdeni tudó falember. Ráadásul a futáshoz is kiválóan blokkol, ami a Rams különösen előnyös.

1/11 DeVante Parker, WR, Louisville

Cooper és White után a class legjobb elkapója Parker, valahol a kettő között helyezkedik el. Húzhattak volna CB-t is, de Bridgewaternek kell célpont, és ki lenne jobb, mint a volt egyetemi játszótársa?

TRADE után

1/12 Landon Collins, S, Alabama

Rendesen megkavarta - na jó, annyira nem - ez a La'el Collins ügy a mockomat, így kénytelen voltam pár utolsó másodperces simitást végrehajtani (ha az első lesz az igazi, tökön szúrom magam). A Redskinsnek így a legjobb opciója Collins lett. Nem mintha ártana a liga egyik leggyengébb secondaryjének, bár itt nekem még reach.

1/13 Breshad Perriman, WR, Central Florida

Eltradelték Stillst és Grahamet, így már csak a másodéves Cooks és az alulteljesítő Colston van a keretben, mint használható elkapó. Perriman ugyanolyan tehetséges, mint Parker, csak nagyobb és gyorsabb, Brees hajszálpontos labdáit pedig nehéz elejteni, szóval miért ne? Más nem igazán van itt jó értékben.

1/14 Trae Waynes, CB, Michigan St.

A legjobb elkapók és falemberek kimentek, így másik needre húznak. Waynes hihetetlenül gyors, jól csinálta a drilleket és első naptól kezdő lehet Brent Grimes mellett.

1/15 Arik Armstead, DE, Oregon

Nem igazán jó hely ez itt, valószínüleg megpróbálnak majd letrédelni. De ha nem sikerül, akkor Armstead jó értéket képvisel itt, elkel az erősítés a DE posztra a 9ersnél.

TRADE, 1/18 + 3/34

1/16 Cameron Erving, C, Florida State

Rodney Hudsont elvitte a Raiders, így az amúgy is gyenge fal tovább gyengült- Erving a legjobb center a drafton és tökéletesen illik a Chiefs támadószisztémájába is. Lehet 1/18-on is elérhető lenne, de jobb híján a Texans, és végső soron a Chargers is behúzhatja a centert és guardot is játszani tudó Ervinget.

1/17 Ereck Flowers, OT/G, Miami

Orlando Franklin nagy eséllyel tackle-t fog játszani, így még ha Fluker át is megy guardba, kell egy jó interior lineman még a falba. Nem hiszem, hogy Mathews után elhoznák Gurleyt, eleget szenvedtek már sérülésekkel, tavaly pedig Rivers is megsérült, első  a fal.

TRADE után

1/18 Dorial Green-Beckham

Wilfork miatt nem érdemes nose tackle-be invásztálni, Armstead pedig kiment, így a védőfalat nem erőltetném. Maradt tehát a WR, mint a legnagyobb need Andre Johnson távozása után. DGB boom or bust kategória, rizikó van benne bőven, bár a trade után már nem akkora reach.

1/19 Danny Shelton, NT, Washington

A Browns tavaly 32. volt futás ellen, ami borzalmas. Shelton itt már talán steal is, futás ellen paradás, meglepne ha tovább csúszna (állítólag a Lions vinné).
 

TRADE után

1/20 Malcom Brown, DT/NT, Texas

Landon Collinst akartam húzni, csak La'el mindent borított. Sebaj, így a Titans behúzza Malcom Brownt, az idei class legjobb pass rusher defensive tackle-jét. Boykin miatt nem éreztem nagy szükségét a CB-nek egy amúgy is gyenge classban, és attól függően, hogy Coxt is adja-e az Eagles, Brown lehet DT vagy NT. Egy Casey - Brown - Fox hármas mondjuk nem lenne rossz.

1/21 Shane Ray,DE/OLB, Missouri

A Bengalsnál eddig soha nem volt gond a belhés játékosokkal, pontosabban a csapat eddig is be merte vállalni. Ray nemrég bizonyította, hogy egy idióta, Cincinnatiben pedig szeretik az ilyen játékosokból kihozni a legtöbbet.

1/22 Marcus Peters, CB, Washington

Tehetsége alapján talán a class legjobb cornere, top 15-ös pick. A Steelersnek nagyon kell erősíteni a secondaryn, Peters - ha nem balhézik sokat pályán kívül - pedig ajándék itt. 

1/23 La'el Collins, OT/G, LSU
 

Tegnap még esélytelennek tűnt, hogy Collins idáig csússzon, ma pedig sokan már UDFA-nak könyvelték el. Ez szerintem túlzás, a Lionsnál le is nyilatkozták, hogy nem igazán hisznek ebben az egészben, így ha véletlenül elérhető lenne 1/23-on, őt választanák. (Egy másik forgatókönyv szerint pedig Malcom Brownt)

1/24 Melvin Gordon, RB, Wisconsin

Számolgattam, és nagyon nehezen jönne ki a Peterson trade. Futó viszont kell, ám  a Chargershez hasonlóan ők sem kockáztatnák meg a sérülékeny Gurleyt, legyen bármekkora tehetség is.

1/25 D.J. Humphries, OT, Florida

Már tavaly is tackle-t húztam volna nekik, most már ideje. Humphries egyelőre inkább remek atléta, aki inkább a fizikai adottságaival és agilitásávál tud kitűnni, mint a technikájával. Ám ez nagyon is rendben van, Carolinában pont az ilyet szeretik.

TRADE -> 1/31+3/14 és kapnak egy 4/26-ot

1/26 Randy Gregory, OLB, Nebraska

Meg kellett lépni. Ray kiment, Gregory pedig az egyetlen bent maradt top pass rusher prospect, füvezés ide vagy oda.

1/27 Jalen Collins, CB, LSU

Ő a harmadik Collins, aki elkel az idei drafton. Tehetsége alapján jó értéket képvisel itt, bár egy DT-nek vagy pass rushernek jobban örülnék itt a Cowboys helyében.

1/28 T.J. Clemmings, OT, Pittsburgh

Jelenleg Ryan Clark a kezdő RT, Ryan Clady pedig tavaly végig szenvedett, Orlando Franklint is pótolni kell szóval jön a legjobb elérhető OT prospect. Az upside-ja rendben van, bár még pass protectionben elég zöld.

1/29 Cedric Ogbuehi, OT, Texas A&M

Tavaly 22. volt a Colts futása a ligában, miközben az egyik legerősebb passzjátékot mutatták be. Ideje kicsit közelebb hozni egymáshoz a kettőt és foltozni az eléggé lyukas támadófalon. Ogbuehi futás blokkolásban jó igazán, de Clemmingshez hasonlóan neki is kell még finomítani a technikáján, őt is inkább a potenciálja tarthatja bent az első körben.

1/30 Benardrick McKinney, ILB, Mississipi St.

Clay Matthews már panaszkodik, hogy szeretne OLB poszton maradni, Hawkot elküldték, szóval az ILB jelenleg a legnagyobb need, mégha nem is teljesen BPA.

TRADE után

1/31 Kevin Johnson, CB, Wake Forest

Ide nyugodtan jöhetne elkapó is, de Kevin Johnson itt nagyon jó érték, elkapót pedig találnak a hátsóbb körökben is.

TRADE -> 2/4 + 5. kör + 6/26

1/32 Todd Gurley, RB, Georgia

Ez már bold, de miért ne szereznék meg egyszerre a legjobb elkapó és legtehetségesebb futó prospectet is. Trent Richardson és Roy Helu nem kezdő kaliberű futók, Gurley pedig az idei draft legértékesebb prospectje lenne, ha nem sérül meg.

leonidasz007 mockja ITT, katonadanié pedig ITT található.