Érdemes leszögezni, hogy az idei draft class elég gyenge. Legtöbb szakértő és előrejelzés szerint 10-15 olyan játékos van, akikre érdemes elsőkörös választást áldozni. Elég valószínű ezért, hogy ez egy tradekben gazdag draft lesz, melyek felborítják a „papírformát”. Én igyekeztem cseréket alkalmazni ahol nagyon úgy éreztem, de nem árt letisztázni, hogy mindenhova nem kavarhattam be, mert így is körülbelül nyolcszor kellett átírnom az elejétől a végéig a felröppenő off field dolgok miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnám elképzelni, hogy akár 8-9 csere is lesz az első körben, de próbáltam kicsit minimalizálni a számukat. Renningan mockját ITT, katonadaniét pedig ITT találjátok.

 

(Megjegyezném még, hogy a mock nagy része 2 napja íródott, így a La’el Collins, Randy Gregory, Shane Ray pletykák nagy része még nem volt tisztázott)

1/1 Jamies Winston, QB, Florida State

Ezt a pick-et nem kell sokat magyarázni. A Tampa Bay csapatának irányító kell és az 1/1 jogával el is tudják dönteni ki az, aki a legjobb szerintük a class-ban. Legtöbb szakíró sokáig nem kérdőjelezte meg, hogy Winston a legkészebb irányító az idei drafton, sőt sokan odáig mentek, hogy még Luck tehetségéhez is hasonlították. Ugyan volt néhány értékelés, ami Mariotát nevezi meg, mint legjobb elérhető célpontot és ezek a hangok egyre csak hangosodtak, de szerintem a Tampa biztosra megy és behúzza azt a játékost, aki nem egy nagyon speciális egyetemi offense-be játszott, Jamies Winstont.

1/2 Marcus Mariota, QB, Oregon

Trade: 1/19+1/20+2016/3.kör+Fletcher Cox -> Tennessee Titans

Nem tudom ki, nem tudom hogyan, de érzésem szerint Mariota lesz a második pick az idei drafton. A mai NFL-ben a csapatok körülbelül 30%-a nem rendelkezik olyan QB-val, akire magabiztosan azt tudnák mondani, hogy ő a franchise irányítónk, kitartunk mellette, mert tud megbízható teljesítményt nyújtani egy egész szezonon keresztül. A QB még mindig nagy érték, és ezen a drafton a már kiválasztott Winstonon kívül csak Mariotáért érdemes harcolni. Én most ide várom az oregoni irányítót. Abban hogy az Eagles jön fel, abszolút nem vagyok megbizonyosodva, de Chip Kellyben érzem azt a hozzáállást, hogy nem fél meghúzni egy ilyen kockázatos lépést.

1/3 Vic Beasley, DE/OLB, Clemson

Írtunk már róla posztot, ezért nem ragoznám túl. Gondolkoztam Leonard Williams-en, de Beasley tökéletesen illene a Jacksonville-be. Hihetetlen gyors az első lépése, így lendületből könnyedén meg tudja verni az emberét. Robbanékonysága ellenére fizikai ereje sem utolsó, és ha arra kényszerül, akkor erőből is felveszi a versenyt. Negatívumként a gyengébb futás elleni védekezését lehet megemlíteni, de bőven van még ideje fejlődni ilyen téren. A Jags minden valószínűség szerint LEO poszton játszatná és itt tökéletesen ki tudná használni erősségeit.

1/4 Amari Cooper, WR, Alabama

Nem, még mindig nem Leonard Williams következik. Az Oakland egyik elsőszámú needje az elkapó. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az idei drafton két top10 kaliberű WR is képviselteti magát. Nehéz is dönteni, hogy közülük ki mellett teszi le az Oakland a voksát, de én úgy érzem, hogy Cooper lesz a célpont.  Cooper az idei év messze leginkább NFL-re kész elkapó jelöltje. Tökéletesen futja meg a routokat, rengetegszer játssza magát tisztára és ennek köszönhetően elkapás utáni yardokban is jeleskedik. A fiatal Derek Carrnak pont egy ilyen megbízható segítségre van szüksége, aki már rögtön az első évében magabiztosan száll be a játékba.

1/5 Leonard Williams, DT/DE, USC

Az idei draft konszenzus legjobb prospectje nálam idáig csúszik a needek miatt. Lehet, hogy nem a Redskinsnek van rá a legnagyobb szüksége, de ebben az esetben, ha itt még bent lesz, szerintem nem teszik meg azt a ziccert, hogy ne húzzák ki. Williams az utóbbi évek egyik legjobb futás ellen védekező prospectje és messze a legnagyobb rombolást tudja végezni a most drafton jelenlévő játékosok közül a támadófalakban.

1/6 Dante Fowler Jr., DE/OLB, Florida

A Jets esetében is gondolkoztam egy trade-en, de végül hagytam őket a helyükön. A védelem nagyon szépen épült a FA piac alatt, már csak egy igazi pass rusher hiányzik innen, akit Fowler személyében meg is találnak. Fowler rendkívül hosszú karokkal rendelkezik és viszonylag atletikus is, így a tökéletes DL mögött félelmetes idényt produkálhat. Beasley-vel ellentétben ő nem kifele, hanem többnyire befele vágva szereti támadni az irányítót és ezt az egyetem alatt viszonylag nagy hatékonysággal is abszolválta.

1/7 Kevin White, WR, West Virginia

A Chicagói védelem romokban és ezen az FA alatt érkezők se fognak jelentős szinten erősíteni. Ennek ellenére én mégis úgy gondolom, hogy a class másik top elkapóját fogják választani a Mackók. White, Cooperhez képest kevésbé letisztult játékkal rendelkezik, de a potenciál benne hatalmas. Több külföldi draft szakértő szerint az egyik legnagyobb tehetség az idei drafton és ha megtanulja normálisan megfutni a route-okat, akkor messze felülmúlhatja Cooper teljesítményeit is. Egyszerűen nem hagyhatják bent, ha elérhető lesz az ő helyükön és lehet a szezon közepén már senkinek nem fog hiányozni Marshall.

1/8 Randy Gregory, DE/OLB, Nebraska

Randy Gregory a zűrös vallomása előtt sok helyen akár top5 pick is volt. Azóta legtöbb szakértőnél a top10-ből is kiszorult. A Falcons lecsúszott a 2 jobb pass rusherről, de a class 3. legjobb embere még bent lesz náluk. A támadófal erősítése is szóba jöhetne, de nehéz megmondani, hogy a 3 körülbelül hasonló erősségű O-lineman közül kit érné meg kihúzni Gregory előtt.

1/9 Brandon Scherff, OT, Iowa

Brandon Scherff azon a helyen köt ki nálam is, mint a legtöbb mockban. Egyszerűen nem tudok mást tenni ide, mikor a Giants egyik legnagyobb needje az OL és Scherff még bent van. Az egyetem alatt főleg futásblokkolásban mutatott félelmetes teljesítményt, rendre jó értékeléseket kapott. Pass protectionben van hova fejlődni, de így is ő néz ki a leginkább komplett OL jelöltnek Eli Manning védelmére.

1/10 La’el Collins, OT, LSU

A Kosok lemaradtak a top 2WR-ről, Parkert meg szerintem top10-ben nem fogják kihúzni, így figyelmüket minden bizonnyal a támadófalra, esetleg egy cornerre irányítják. Az abszolút bizonytalan OL felállás miatt én itt La’el Collins-ra teszem le a voksom, mivel képes guard és tackle pozícióban is megbízhatóan játszani és a futójátéknak igen hatékony segítője. Márpedig a Rams háza táján minden bizonnyal ez fog dominálni. Pass protectionben Scherffhez hasonlóan vannak hiányosságai. Egy ezek közül, hogy rendkívül lassan méri fel, hogy kit kell blokkolni és sokszor késve nyúl embere után. Ezt ellensúlyozza az a tulajdonosága, hogy amennyiben beazonosította emberét, igen nagy százalékban meg is állítja.

1/11 Trae Waynes, CB, Michigan St.

A Vikes ebben a leosztásban úgy gondolom, nem sokáig gondolkozna, hogy elvigye a legjobb CB-t az idei felhozatalból, aki nem más, mint Waynes. Marcus Peters lehet, hogy felvenné a versenyt vele a pályán nyújtott teljesítményt nézve, de a pályán kívüli dolgai miatt nem lehet kérdés, hogy Waynes sokkal biztonságosabb választás. A Vikesra ráfér az erősítés a secondaryben, Rhodes másik oldalára tökéletes jelölt lehet. Waynes az egyik leggyorsabb az idei CB jelöltek között, így nehéz lesz megverni hosszú routok-kal. A gyengesége pedig, hogy, nehezen vált irányt, ezért a double move-ok és a rövidebb irányváltoztatásos útvonalak lesznek az igazán nagy ellenségei.

1/12 DeVante Parker, WR, Louisville

A Browns-nak elég sok betöltetlen lyuk van a rosterén. Akár QB-t is draftolhatnának, de ez elég sokba kerülne nekik és nem maradna pick a többi hiányposztra. Így ésszerűbbnek gondolom, hogy kivárnak, és ha az egyik top WR belátható közelségbe csúszik, akkor lecsapnak rá. Ez ugyanakkor nem garantált, ahogy az sem, hogy Parker feltétlenül idáig csúszik, de esetlegesen fel is tradelhetnek érte. A legjobb eset azonban, ha nem kell mozogniuk, de mégis náluk köt ki a tehetséges elkapó. Parker nem futja olyan jól a routokat, mint Cooper, nem annyira fizikális és jó atléta, mint White, de nem sokban marad el tőlük. Az igazi WR 1 nélkül maradt barnáknak itt nem szabad sokat gondolkodniuk, hogy elviszik-e.

1/13 Alvin Dupree, DE/OLB, Kentucky

Ahhoz, hogy korábban kelljen el valaki, néha elég csak meghúzódni a háttérben, odafigyelni a magánügyekre és nem jártatni feleslegesen a szánkat.  Miközben mindenki a Beasley, Ray, Fowler, Gregory rusher négyesről beszélt Dupree sokkal hátrébbról indult, de a többi pass rusher off field problémája és a benne rejlő potenciál miatt Dupree egyre csak feljebb küzdötte magát a ranglétrán és odáig jutottunk, hogy teljesen reális hogy elkelhet akár a top15-ben. Sőt, akár a top10-ben is. Az építkező Saints-nek először újra kell formálnia a védelmét, amelynek fontos pillére lehet a Bud becenévre hallgató játékos.

1/14 Andrus Peat, OT, Stanford

A Dolphinsnak egészen Jennings leigazolásáig úgy gondoltam, hogy WR-ért kell menni, akár cserék árán is. A létrejött szerződés után viszont már nem látom úgy, hogy lenne még értelme pickeket áldozni. Ha idáig esne a top 3 prospect egyike, akkor valószínűleg kihúznák, de nem hiszem, hogy ez megtörténik. Így a delfinek az OL-ba keresgélhetnek jelölteket. Collins és Scherff kihúzása után Peat a legjobb megoldás erre a feladatra. Legerősebb tulajdonsága pont az ellentéte Collinsénak. Legtöbbször korán észleli, honnan jön a nyomás és gyorsan megtalálja emberét. Bull rush ellen kiváló, inkább a sebesség ellen veszi fel nehezebben a harcot.

1/15 Arik Armstead, DT/DE, Oregon

A Frisco jelentősen gyengült a tavalyi szezonhoz képest, így több helyre is gondolkodhatnak. A legnagyobb kárt azonban a védelem szenvedte. Így azt tartom a legelképzelhetőbbnek, hogy ide választanak embert, Arik Armstead megfelelő választás lehet. Amennyiben lenne olyan ILB a drafton, akit érdemes lenne a draft ezen szakaszán kihúzni, akkor valószínűleg amellett döntenék, de a legjobb ILB prospect is maximum első kör legvége nálam.

1/16 Shane Ray, DE/OLB, Missouri

Trade: 1/22+3/87+6/198 -> Houston Texans

Már az olvasói mock alatt úgy gondoltam, hogy itt a Houston nem tudja kielégíteni legfőbb need-jét, megfelelő értékben. A Texans érzésem szerint WR-t akar húzni, de azt később is tud, mert hasonló képességű emberek maradtak bent Parker után. Illetve talán Beckham jöhetne szóba, de többek közt a balhés dolgai miatt nem kerül az első körben kiválasztásra. Így egy letrade jó megoldás részükről, a Steelers-nek meg nagyszerű lehetőség hogy elvigye a számukra legtöbb potenciállal bíró játékost. Az acélvárosi védelem az offseason alatt sokat gyengült, ezt pedig valahogy kezelni kell. Tudom, hogy Ray a balhés és sérülést repesgető hírek miatt sokaknál akár a 3. körig is csúszott, sokak szerint pedig nem is nagy tehetség, de a nemrégen még top10-be várt pass rusherre a Steelersnek szüksége van. Az előttük húzó csapatok közül pedig többen is gondolkodhatnak OLB/DE pickben, így megéri megelőzni őket.

1/17 Todd Gurley, RB, Georgia

Több pletyka is felmerült Rivers esetleges távozásáról, de se a Titans részéről nem érné meg Riversért (meg persze egyéb kondíciókért) odaadni az 1/2-t, se a Chargersnek nem éri meg szerintem kockáztatni egy esetleges Mariota pickkel. Ha pedig már a helyükön maradnak, akkor miért ne húznák be a class legjobb futóját. Sérülése előtt Gurley top5 prospect volt. Elképesztő teljesítményt nyújtott az egyetemen. Neki az egyik legjobb a kontakt után megtett yard mutatója és ő kényszerítette ki a legtöbb elhibázott szerelést is. Erejéhez, dinamikusság is párosul, így ha open fieldet lát maga előtt, nem sokan érik utol. Se Oliver, se Woodhead nem gondolom, hogy elsőszámú futó lenne, így Gurley a Chargers célkeresztjébe kerülhet.

1/18 Cameron Erving, OT/OG/C, Florida State

A Kansas City Maclin leigazolásával megtalálta az elsőszámú elkapóját. Második, meg sokadik számút pedig találnak a későbbi körökben is. Az O-line viszont erősítésre szorul, főleg ha továbbra is szeretnék annyit futtatni Charlest, amennyit csak bír. Cameron Erving a legtehetségesebb center prospect a drafton, de a többi OL pozícióban is bevethető.

1/19 Danny Shelton, DT, Washington

Trade után (Browns->Eagles majd Eagles->Titans)

Őszintén megmondom, nem tudom mit tud igazából kezdeni itt a Titans a pickjeivel. Persze, nem rossz, hogy van két top20 pickjük, de nem találok olyan játékost, aki olyan nagy megváltást tudna nekik adni. Így a két választást két hiányposzt és BPA játékosra kellene elhasználniuk. Az egyik Danny Shelton lehet, aki 1/19-re azért igen jó értékkel bír. Futásblokkolásban kiváló, nagydarab DT a legtöbb draftszakértő szerint top15-ös picket is ér, így a Titans itt nem szalaszthatja el.

1/20 Byron Jones, CB, Connecticut

Trade után (Eagles->Titans)

A másik érkező hiányposztra érkezik és posztján csak egy játékos ment ki előbb nála. Byron Jones lehet nem a második legígéretesebb CB játékos a drafton, de Jalen Collins és Marcus Peters karakterproblémái miatt könnyen beelőzheti őket.

1/21 Ereck Flowers, OT, Miami

A Bengals elsődleges feladata a D vagy O line szilárdítása lehet. A 2 jó, fiatal futóval rendelkező Cincinatti ezért Ereck Flowerst szemelheti ki, aki a futójáték hasznos támogatója.

1/22 Breshad Perriman, WR, Central Florida

Trade után 1/16 -> Pittsburgh Steelers

A Houston ezzel a hátramozgással olyan helyre került, ahol már kísérletet tehetnek arra, hogy egy olyan elkapót fogjanak maguknak, aki instant kezdővé válhat. Breshad Perriman elképesztő 40 yardos idejével 1. körös prospecté nőtte ki magát. Miután a Houston megszerezte Wilforkot szerintem ez lehet az a pozíció, ami a leginkább betöltésre vár náluk.

1/23 Malcom Brown, DT/DE, Texas

A Detroit Suh és Fairley elvesztésével a DT állományát kell, hogy minőségileg növelje. Malcom Brown az első kör vége felé jó fogás lehet. Hatékonysága főleg futás ellen kiemelendő. Gyorsan felismeri, merre tudja kikerülni az OL blokkolását és kezeinek erősségét kihasználva könnyedén nyit utat magának. Passz ellen viszont nem tudott olyan produktív lenni, kevés QB hitet vagy siettetést tudott kierőszakolni egyetemi évei alatt.

1/24 Marcus Peters, CB, Washington

A top pass rusherek egytől egyik kimentek. Így szerintem a Cardinals vagy ILB vagy CB után fog nézni az első körben. Mivel a corner class erősebb, mint az inside linebacker, és Trae Waynes és Byron Jones kivételével nem húztak még ki senkit, ezért jövedelmezőbb lesz nekik itt a Cromartie után hagyott űrt pótolni. A Cards GM-je nyilatkozta a hetekben, hogy a karakterproblémák eltörpülnek ha tehetséges valaki. Marcus Peters pedig a pályán mutatott dolgai alapján kétségtelenül elsőkörös prospect.

1/25 D.J. Humphries, OT, Florida

A legkönnyebb pickek egyike a Carolina húzása. Mármint ami a posztot illeti. Az O-line katasztrófa, potenciális prospectek pedig akadnak az első kör végén. DJ Humphries a legtöbb szakértő mockjában itt köt ki és ez nálam sincs másképp.

1/26 Melvin Gordon, RB, Wisconsin

A Baltimore lenyilatkozta, hogy amennyiben Melvin Gordon még bent lesz náluk, nem lesznek restek kiválasztani. Márpedig nálam még bent van. Igaz, hogy hosszabbítottak Forsettel, de nem hiszem, hogy meg tudná ismételni tavalyi remek szezonját és hosszú távon is szükség van egy fiatal futóra. Gordon az elmúlt szezonban kétszer is megdöntötte a FBS egy meccsen futott rekordját. Legutoljára 408 yardot repesztett. Szezonbeli mutatói kiemelkedőek, de ezt köszönheti annak is, hogy rengeteg terhelést kapott, többet mint bárki más. Ám ezt bírta és ez több NFL csapat szemében pozitívum lehet.

1/27 Ronald Darby, CB, Florida Sate

Dallasban az támadósor rendben van. A S poszt még pár évig szintén hoz egy közepes vagy akár annál jobb teljesítményt. Erősítésre a D-line, az LB sor és CB állomány szorulhat. Az Arizona kapcsán már megírtam, hogy LB-t én nem húznék az első körben és a DL-be sincs olyan ember, akihez hasonló tehetséget a 2. körben ne találnánk már. A CB állományból viszont a 4. legjobb jelölt az én rangsorom szerint még bent van. Ronald Darby segíthet, hogy a nem túl nagy nevekből álló védelem 2014 után ismét megállja a helyét. Először Jalen Collins írtam ide, de a napokban kiderült pályán kívüli ügyei miatt hátrébbcsúszott a listámon.

1/28 Cedric Ogbeuhi, OT, Texas AM

Szintén egy nem sok kommentárt igénylő pick következik. A Denver elsődleges hiányposztja az OL. Cedric Ogbeuhi, pedig a már kiválasztott emberek után az egyik legjobb játékos. Kellően gyors, atletikus és dinamikus az első lépése, hogy a Kubiak által preferált rendszerben megtalálja a helyét.

1/29 Landon Collins, S, Alabama

A Colts-nak iszonyú mázlija van véleményem szerint. Landon Collins tehetsége alapján akár top15-top25 közti prospect is lehet. Itt azonban nem nagyon van olyan csapat, akinek nagy need a safety. A Coltsnak viszont részben hiányposzt is és itt már BPA alapon is ő a legjobb választás.

1/30 Eric Kendricks, ILB, UCLA

Trade: 2/46+4.kör+2016/2.kör -> Green Bay Packers

A Green Baynak két igazi hiányposztja van. A CB és futás ellen jól védekező ILB. Mivel nincs igazán kiemelkedő tehetség egyik poszton sem és nincs igazi nyomáskényszer a csapaton, ezért ráérnek a 2. körben is draftolni és extra draft cetliket begyűjteni a jövő évi vagy akár az idei draftra. A Frisconak viszont azonnali eredmények kellenek, ezért feljönnek a gyenge mezőny legjobbjának ítélt ILB-ért Eric Kendricksért. Egyébként ha a Green Bayt hagytam volna itt, akkor is változatlan lenne a pick.

1/31 Jaelen Strong, WR, Arizona State

Tudom sokan TE erősítést szeretnének ide Graham távozása miatt, de értékben egyik TE-et se gondolom 1. körös erősítésnek. Az első húzással meg ugyebár megerősítették a pass rusht, ezért itt vagy Brees megvédésre vagy célpontjának fognak húzni. Jó kérdés, hogy a műtét előtt álló Strongot meg merik-e kockáztatni, vagy látnak-e arra esélyt, hogy valamelyik még bent maradt másik elkapó miatt érdemes már most sietni, de én most megelőlegezem az első variációt.

1/32 Nelson Agholor, WR, USC

Trade: 2/45+3/76 -> New England Patriots

És akkor az utolsó pick. Egy regnáló bajnokcsapatnál feltételezzük, hogy kevesebb a need, mint másoknál. Lehet, hogy ez a megállapítás most nem teljesen igaz, mert a CB és a DT állomány is fontos emberekkel gyengült, de a Patriots-nak akkor sem olyan égető szükséglet itt ellőni az első pickjét. Nyugodtan megtehetik, hogy hátradőlnek és várnak egy megfelelő ajánlatot, és Green Bayhez hasonlóan gyűjtögetik a pickeket. A Minnesota viszont, azok után, hogy az első körben nem húzott WR-t, ezt megteszi most, és a tavalyi évhez hasonlóan feljön az első kör utolsó pickjéért. Akkor könnyen lehet, hogy egy csiszolatlan gyémántot fogtak és ez könnyen megtörténhet most is.

renningan mockja ITT, katonadanié pedig ITT található.

Mindhárom mockunk ebben a táblázatban látható, érdekesség, hogy mindössze 4 konszenzus pickünk született.