Az NFL legjobb cornerei évek óta twitteren játsszák le egymással a csatát hogy ki is az NFL legjobbja. Talán Darrelle Revis? Vagy Richard Sherman? Esetleg Patrick Peterson? Egy játékos azonban megfontolva hallgat és teszi a dolgát. A következő cikk alanya teljesen más stílust képvisel. Nem megy bele fölösleges erőfitogtatásba és nem hangoskodik. Teszi a dolgát és türelmesen hagyja, hogy teljesítménye beszéljen róla. Ne szörnyülködjön senki, nem gondolom, hogy emberünk a liga legjobb cornere lenne, de még nem is kell, hogy az legyen. Fejlődése, akarata és küzdeni tudása azonban a közeljövőben mindenki felé emelheti. Hölgyeim és Uraim Christopher Harris, Jr!

 

Christopher Harris, Jr. az Oklahoma állambeli Tulsa városában látta meg a napvilágot, egy kicsi község tagjaként. Az ifjú Harrisről gyorsan kiderült, hogy a sport világában fogja megtalálni a számításait. A Bixby Gimnázium tanulójaként kitűnő eredményeket ért el kosárlabdázásban, soccerben, de tehetséges volt az atlétikai számokat tekintve is. Komolyabban mégis az amerikai futballal kezdett el foglalkozni és miután felvették a Kansas Egyetemre, ezt a sportágat folytatta. Ez a felsőoktatási intézmény nem kimondottan tartozik az amerikai futball fellegvárai közé, ezért tudta, ha később profivá akar válni, akkor ott kell hagynia a szívét is a pályán. Ennek megfelelően a kis Chris kemény munkával és odaadással senior évében már a csapat kapitányává lépett elő és Orange Bowlba, majd ott győzelemre vezette a csapatot. Ez az év egy rangos, egyéni díjat is hozott magával, mégpedig a Defensive Back of the Year kitüntetést.

Sokoldalúságát mi sem mutatta jobban, mint hogy csapatában safetyként és cornerbackként is megfordult és mindkét poszton a jobbak közé tartozott. Végül az egyetemet a Kansas második legtöbb szerelést bemutató játékosaként hagyta ott és optimistán várta az NFL draftot.

Az első megpróbáltatások

Az első arconütést azonban már korábban megkapta, ugyanis nem hívták meg az NFL Combine-ra, így nem tudta megmutatni tehetségét a csapatoknak. Ekkor már sejteni lehetett, hogy hiába tehetséges és hozta ki magából a maximumot, lehet hogy le kell mondania álmairól. Harris azonban nem így gondolta és egészen a draft napjáig keményen edzette magát. Az ifjú játékos ekkor kapta meg a második, talán még súlyosabb csapást. A 2011-es NFL drafton ugyanis nem választotta ki egyik csapat sem. Sokan lehet belenyugodtak volna a sorsukba, de ő nem adta fel. Rájött, hogy a nem épp ideális magassága és fizikuma miatt nagyobb erőfeszítésekre van szüksége, mint sokan másoknak. A játék olyan elemeiben kezdte el fejleszteni magát, amiben fizikai adottságai nem hátráltatták. Elkezdte az irányitók karmozdulatainak tanulmányozását és a céljai közt az szerepelt, hogy mindenkinél gyorsabban olvassa a játékot. Termete révén a gyorsaság sem állt távol tőle és a hirtelen irányváltások tekintetében is a legjobbak közé akart kerülni. Ezen szempontok mentén tovább küzdött és ennek meg is lett a jutalma. A Denver Broncos júliusban meghívta edzőtáborába. A sok megpróbáltatás után úgy tűnt, hogy végre révbe ér. A felkészülési időszak viszont nem volt könnyű számára, többször is felmerült, hogy a keretszűkítés áldozata lehet. A teher nem nyomta agyon, hite egy pillanatig sem ingott meg és ennek egy roster hely lett a jutalma. Így kezdődött meg Harris NFL pályafutása.

Az álom valóra vált

Az első szezonjában rögtön bizonyította, hogy megérdemli a bizalmat. A sors furcsa fintora, hogy először azért kapta meg a lehetőséget, mert a csapat, és a liga ikonikus alakja, a sokak által bizonyára jól ismert Champ Bailey sérülést szenvedett.

Sokan nem sejtették ekkor, hogy a múlt és a jövő cornercsillagait látják váltani egymást. Legjobb meccsét talán novemberben az Oakland ellen játszotta, ahol elkönyvelhette karrierje első interceptionjét és a legtöbb tackle-t is csapatában. Végül a szezont 72 szereléssel, 6 leütött labdával és azzal az egy interceptionnel zárta a Raiders ellen. Ezeknek a statisztikáknak köszönhetően tagja lett a Denver Broncos All-Rookie Teamnek és elnyerte a Denver Broncos Breakout Player of the Year címet is. Ezek ugyan szép díjak, de egyértelműen látszott, hogy bár a csapata megbecsüli, nem igazán veszik figyelembe a ligán belül. Ez az alulértékeltség végigkísérte jövőjét. A következő évben pedig már egyértelmű kezdővé nőtte ki magát az első három mérkőzés után. 2012-ben az ötödik legkevesebb yardot engedélyezte az egész ligában (400) és folyamatosan fejlődést mutatott. Ebben az évben egyébként megszerezte élete első TD-jét is a San Diego ellen, majd nem sokkal később megdöntötte a Broncos leghosszabb visszahordott interception touchdownját egy 98 yardos visszahordást követően. Statisztikái inkább man coverage-ben javultak, 61 tackle-t, 2,5 sacket, 12 leütött labdát és 3 interceptiont szerzett. Ezeket szép számokat nem könnyű tartani, de 2013-ban szinte ott folytatta, ahol abbahagyta. 65 tackle, 3 interception és 14 leütött labda került a neve mellé és játékát egyre érettebb megoldások jellemezték.

A számok a special teamben mutatott produkciót nem tartalmazzák

Ekkor viszont élete legnagyobb csapása érte. A Chargers elleni Divisional Round mérkőzésen ACL-szakadást szenvedett és úgy tűnt, hogy ez véget vet sikeres karrierjének. Ő viszont immár sokadszor, ismét felállt a földről. Mi az, hogy felállt? Nem hogy egy regeneráló, szolid szezonnal tért volna vissza, de a 2014-es szezon után először elkezdték emlegetni a nevét a rangosabb sajtóban is.

Úton az ismertség felé

A sérülése után alázatos munkával megkezdte a rehabilitációt és bár még az orvosai se hittek benne, hogy a 2014-es szezon első meccsére meggyógyul, mindenkire rácáfolt. Bevallom őszintén, hogy becsülettel követtem a Broncos meccseit, de ha év végén valaki megkérdezi, hogy ki az a játékos aki a legkevesebb elkapott yardot engedte, akkor valószínűleg Sherman vagy Revis nevét mondom.

Ezek azonban helytelen válaszok. Ezt a bravúrt a sérülésből visszatérő Chris Harris hajtotta végre. És ha megkérdeznének titeket, hogy hány darab touchdownt engedett tavaly akkor hányan mondanátok, hogy egyet sem? Úgy bizony, a 2014-es szezonban nem szereztek hatpontost az őrizetében.

89-szer dobtak felé, ebből ugyan 46 elkapás valósult meg, ami elsőre nem tűnik kevésnek, de ha hozzávesszük, hogy 7.7 yard született ezekből átlagosan akkor látjuk, hogy nagy játékot nem igazán engedett. Az ellenfél irányítói 47.8-as passer ratinget értek el, mikor felé hajították a labdát. A Denver védelmében ő pont abban volt igazán jó, amiben a többiek nem. A nagy játékok ellen és a Red Zone defense-ben. A Broncosra mindenképpen ráfér egy ilyen határozott, kiélezett szituációkban jól teljesítő védő. A leghosszabb elkapás 22 yardos volt mellette, ez pedig minden nagyobb nevű cornert túlszárnyalt a tavalyi szezonban. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy statisztikái egyaránt kiemelkedőek, amikor man coverage volt a hívás és amikor zone coverage. Képes slot cornerként is játszani, de magasságától szokatlanul az oldalvonal mellett érzi igazán elemében magát.

A legtöbb elkapott yardot a 14. héten engedte és ez mindösszesen 53-as értéket jelentett. Összesen három alkalommal nullázta a mellette elkapott yardok számát és további két mérkőzésen egyszámjegyű yardot engedett. Elképesztő számok, hangsúlyozom egy sérülésből visszatérő szezonban. Nem meglepő hogy tagja lett a második All-Pro csapatnak és Pro Bowlba is választották.

Persze senki sem tökéletes, ahogy természetesen ő sem az. Harris általában nem az ellenfél elsőszámú elkapóját fogja, így könnyebb dolga van, mint azoknak a cornerbackeknek, akiknek Dez Bryanteket, Megatronokat kell őrizniük egész meccsen. Harris játékainak kevesebb, mint 50%-ban találta magát szembe az ellenfél legjobb elkapójával. Nem hiszem azonban, hogy ezt ő maga találta volna ki. A rá kiszabott feladatokat maradéktalanul végrehajtja és ez a fontos. Egy játékosnak teljesen tisztában kell lennie a képességeivel és határaival. Chris Harrisnek ez az egyik legnagyobb erőssége. Sosem vállalja túl magát, mindig az adott playre figyel és a maximumot igyekszik kihozni belőle.

És hogy ezek ellenére miért hallunk róla ilyen keveset? Ez valószínűleg a személyiségéből adódik. Nem személyeskedik, nem jellemző rá a trash talk és nem is hangsúlyozza minden héten, hogy ő lenne a legjobb. Folyamatosan fejlődni akar és keményen dolgozik. A következő években azonban úgy érzem ez meg fog változni. A szakértők és a játékosok is elkezdték tisztelni és elismerni. Nem a legnagyobb vezér a pályán és néha lehetne nagyobb hangja is, de a teljesítménye beszél helyette. Szerintem mindenki elégedett lenne, ha olyan szezont tudna jövőre produkálni, mint idén. Kivéve Chris Harris Jr.-t. Ő valószínűleg, ahogy életében egyszer sem, úgy most sem fog megelégedni azzal, amit mások várnak tőle.