A rájátszás második körébe érkezünk, ahol az első kiemelt Seahawks fogadja a Wild card kör alatt meglepetésre a Cowboyson átlépő Saintset. Nézzük most ki az erősebb!

 

Irányítók

Egyből egy meglepetéssel nyitok és Wilsont Brees elé helyezem. Ne kattintsatok el egyből, nem őrültem meg, megindoklom. Teljes mértékben elismerem Brees karrierjét, kvalitásait, mindent. Azonban én úgy állok ezekhez a rangsorokhoz, hogy kit szeretnék a következő szezonra a csapatomban tudni. Erre pedig Russell Wilson a válasz számomra. A két játékos passer ratingje közel azonos volt a szezon során (97.0 vs 95.0 Brees javára), azonban nézzük meg azt is, hogyan teljesítenek, amikor nyugodtan passzolhatnak és hogyan, ha nyomás alatt vannak. Nyomás nélkül Brees 112.2-es passer ratinget produkált, Wilson pedig 109.0-át. Eddig minden stat Brees mellett szólna, azonban nyomás alatt Wilson 69.7-es mutatót hozott össze, Brees pedig csupán 60.5-öset a PFF statisztikái alapján. Ezen felül Wilson van a legtöbbet nyomás alatt a ligában (a dropbackek 46%-ában), ami mutatja, hogy mennyire gyenge a támadófala passzblokkolásban, ez is nehezíti a dolgát, mégis jobban megoldja, mint Brees.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a lábával mennyire veszélyes Wilson, míg Brees nem igazán (849 vs 68 yard, 45 vs 6 first down, 6 vs 1 TD). Ha összeadjuk a passzolt és futott statisztikákat, akkor az jön ki, hogy Brees 5020 yardot szerzett, Wilson pedig 4324-et, azonban 116 kísérlettel kevesebből (686 vs 570). Próbálkozásonkénti átlagban 7,58 vs 7,32 yard Wilson javára, a TD-k összesítése pedig így 34-26 Breesnek, ami próbálkozásonként még kisebb különbséget mutat a veterán irányába. A legnagyobb különbség azonban az interceptionök számában mutatkozik meg. Brees 17-szer ajándékozta meg az ellenfél játékosait labdával (ezek közül ráadásul több is szinte újonc hibának tűnő volt), míg Wilson csupán 7-szer, ez - mondanom sem kell - hatalmas különbség. Természetesen nem csak statisztikai alapon döntöttem, azonban alá kell támasztani az érvelésemet kvantitatív mutatókkal is.

Brees már 36 éves és egy szóval sem mondom azt, hogy rossz játékos lenne, csupán annyit, hogy jelen pillanatban már inkább Wilsonnal vágnék neki a szezonnak. 2,5 pontnyi különbséget semmiképp sem tennék a két játékos közé, így Brees kap plusz másfél pontot.

Futók

Fel lehetne építeni egy érvelést a mellett, hogy a Mark Ingram - C.J. Spiller - Khiry Robinson trió erősebb, mint a Marshawn Lynch vezette seattle-i futósor. Azonban ez remegő lábakon állna és ha nem állsz oda elég keményen, nem lehet megállítani Beast Mode-ot (sokszor még akkor sem).

Elkapók

Egyáltalán nem tud lázba hozni a Saints elkapósora az egy szem Brandin Cookson kívül. Mögötte Colston, Toon és a két Morgan található csak, nem egy nagy felhozatal és úgy tűnik, hogy a futójátékra fogják a nagyobb hangsúlyt fektetni az idei évtől kezdve, amiben közre játszhat Brees öregedése is. A túloldalon sincsenek sztárelkapók, de sokkal mélyebb a poszt, Baldwin és Kearse mellett/mögött ott van Lockett, Lockette (nem összekeverni őket!), a tavalyi első körös Paul Richardson és a februári Super Bowl meglepetésembere, Chris Matthews is. 

Tight endek

Ha március 10 előtt kellett volna megírni ezt a rangsort, akkor egyértelműen a Saints került volna ki itt győztesen, azonban a liga második legjobb tight endje épp a mostani ellenfélhez került egy csere útján, így most pedig egyértelmű Hawks fölény mutatkozik itt. A szenteknél sokat várnak Hilltől, de még nem láttunk szinte semmit a sráctól, így nem tenném túl magasra a mércét, én közel sem ugrok fel a vele kapcsolatos bandwagonra.

Támadófal

Itt sem kellett sokáig gondolkodni, az ominózus Graham-trade keretein belül Max Unger, a remek center New Orleansba tette át a székhelyét és valószínűleg nélküle is a Saintst rangsoroltam volna előrébb, vele együtt pedig még simább a helyzet. A seattle-inél rosszabb támadófalat keveset találni a ligában, egyedül a bal oldali tackle Okung, aki említésre méltó. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy fehér hollóként nincs külön ügynöke, így jövőre a szabadügynök-piacon saját maga fog alkudozni. A Saintsnél bezzeg ott van Armstead a vakoldalon, aki rendkívül atletikus és folyamatosan fejlődik, Strief is jó kis falember bal guard poszton és az első körös újonc Andrus Peat is csatlakozik az egységhez.

Belső védőfalemberek (3-4 NT, DE, 4-3 DT)

Itt egyszerűen nem tudtam dönteni, rendkívül sokáig gondolkodtam, melyik egységet írjam előre, majd végül megszántam a szenteket és ők kapják a több pontot, de csak mert nem szeretek döntetlent hirdetni. Mindkét oldalon van egy kiemelkedő játékos, Cameron Jordan és Brandon Mebane, mellettük pedig átlagos falemberek. A Jordan-Mebane csatát előbbi nyeri nálam egy kicsivel, azonban a kisegítő embereknél potenciálban a Hawks nyert, szóval tényleg nagyon nehéz volt dönteni és a statisztikák se segítettek, a guardok közi futásoknál a Saints 3,41 yardot, a Seahawks pedig 3,51-et enged, ami 100 futásonként 10 yard, szóval elhanyagolható különbség (6. és 7.-ek ezzel a ligában a csapatok).  

Passzsiettetők (3-4 OLB, 4-3 DE)

Itt annyira nem volt nehéz döntést hozni, mint az előbbi egységnél. Michael Bennett az egyik legalulértékeltebb defensive end a ligában, rendkívül sokoldalú játékos és a túloldalon sem akárki, hanem Cliff Avril rohamoz. A Saintsnél Junior Gallette remek játékos, Anthony Spencert a sok sérülése már tönkre tette, az újonc Kikahától pedig még nem láttunk semmit. 

Linebackerek (3-4 ILB, 4-3 SLB, MLB, WLB)

A linebackereknél nincs nagy kérdés, a Bobby Wagner vezette, K.J. Wrighttal és Bruce Irvinnel felálló trió könnyedén veri a Hawthorne-Ellerbe duót, akikhez csatlakozott Stephone Anthony az idei draft első körének végén.

Cornerbackek

Már nem olyan erős a Hawks CB-állománya Maxwell távoztával és ugyan Cary Williams illik a harcias védekezési rendszerbe, az Eaglesben láthattuk, hogy minőségi visszaesés elődjéhez képest. A Philadelphiában nyújtottakhoz képest azonban jobban fog teljesíteni Williams, mert Earl Thomas kisegít majd mögötte, a túloldalon Sherman pedig lekapcsol mindenkit. A New Orleansnál is van egy volt LoB-tag Browner személyében - aki szívesen visszatérne Seattle-be Saintset szerződése után -, Keenan Lewisszal jó kis párost fognak alkotni a széleken, de itt ők sem elegek a győzelemre.

Safetyk

Ugyan a Saintsnek is elég jó safety-párosa van, a liga legjobb duóját természetesen nem verik ők sem. Earl Thomas az NFL legjobb játékosa a posztján és Chancellor is ott van a top safetyk között.

Összességében

A Seahawks a várakozásoknak megfelelően simán behúzta a mérkőzést, már-már alázás lett belőle. Az első kiemelt így megy tovább és holnap kiderül, hogy a Packers vagy az Eagles lesz vendég a CenturyLink Fielden.