Spontán ötlettől vezérelve péntek este összehoztunk egy újabb mock draftot így négyen közösen, felváltva húzva. Nem lett egy hagyományos draft, nem akartunk a szokásos unalmas pickekkel kijönni most, kicsit érdekesebbre vettük a figurát és jó pár helyen boldnak vagy unortodoxnak is lehet nevezni a választásokat. Cseréket is megengedtünk, amennyiben a csapatokért felelős GM-ek ebbe belementek. 

 

Renningan kezdte a mockot, packnation volt a második, leonidasz007 a harmadik, én pedig a negyedik és így jöttek sorrendben a csapataink, a cserék is ezek szerint zajlottak le. Az eredmény alább látható indoklásokkal.

1/1 Jameis Winston, QB, Florida State

Hiába a (az amúgy gyenge lábakaon álló) nemi erőszak vád, azért még mindig biztosabb prospect, mit Mariota. Lovie Smith közismerten nem ért az irányítókhoz - sem a veteránokhoz, sem az újoncokhoz -, így fontos, hogy olyan QB-t szerezzenek, akivel lehetőleg minél kevesebbet kell foglalkozni.

(Renningan)

1/2 Vic Beasley, DE/OLB, Clemson

A Titans visszaigazolta Derrick Morgant, ami jó döntésnek tűnik. A másik OLB posztra jött Brian Orakpo, aki miután aláírt, a Redskins újságírói csodálkoztak, hogy ment át az orvosin. Ugyanis az utóbbi 3 évben kétszer került IR-re, sokat nem lehet várni tőle, tavaly 7 meccsen volt hadra fogható, fél sacket produkált. Viszont Beasley sokak szerint a legnagyobb védőtehetség a drafton, legalábbis vita nélkül ő a legjobb pass rushban, így miért ne húznák be? Rá kell valahogy hozni a frászt Andrew Luckra, ha akarnak valamit a csoportban.

(packnation)

TRADE, 1/19 + 1/20 + 2016/4. kör + Brandon Boykin

1/3 Marcus Mariota, QB, Oregon

Na ez nem egy egyszerű trade, ez bizony egy hármas csere. Meglepett minket, hogy packnation felrohant a pódiumra Beasley nevével a Titansnél, még csak a telefont se tudtuk felvenni egy esetleges csere kapcsán. A Jaguars viszont kivárt, így az Eagles odaadta Sam Bradfordot a Brownsnak az 1/19-es cetliért, majd ezt a két első kört, egy jövő évi negyediket és Brandon Boykint csomagba tette és elküldte Jacksonville-be az 1/3-ért és Marcus Mariotáért. Így Chip Kelly nem áldozza be a jövőt (mortgage the future), Mariotáért kvázi a saját első körén kívül a jövő évi második (Bradford, Rams) és negyedik választást adja oda, meg Boykint, akinek a helyére érkezhetett Walter Thurmond III. Mariota pedig halálos lesz az Eagles támadósorában.

(katonadani)

1/4 Amari Cooper, WR, Alabama

Elgondolkodtam Leonard Williamsen is a fosztogatóknál, azonban fontosabbnak tartottam célpontot szerezni Carrnak, illetve Williams passzsiettetési képességével sem vagyok teljes mértékben megelégedve ahhoz, hogy ilyen korán inkább őt válasszam. Cooper és White között az döntött, hogy White csak egy éve tűnt fel és ugyan magas az upside-ja, Cooper biztosan egy remek elkapó lesz a ligában, én a Raiders helyében inkább nem kockázatatnék.

(katonadani)

TRADE, 1/14 + 2/47

1/5 Kevin White, WR, West Virginia

A Dolphins egész ügyesen ügyködött a free agency során, tetszett a tevékenységük. Csere útján megszerezték Kenny Stillst, aki mélységi célpontnak jó lesz, a tavaly draftolt Jarvis Landry pedig a slotban lesz hasznos. Jött Jordan Cameron, ő azonban a rossz nyelvek szerint egy agyrázkódásra van a visszavonulástól. Kéne tehát egy igazi első számú célpont Tannehillnek, és erre ideális lehet Kevin White, akit a red zone-ban is lehet keresni labdákkal. A Dolphins nem átall feltradelgetni az első körben, 2013-ban 1/3-ra jöttek fel, akkor a választás nem jött be (Dion Jordan), de most White-tal jobban járhatnak.

(packnation)

1/6 Todd Gurley, RB, Georgia

Lehet, hogy sokan felkapják erre a fejüket, de megjegyezném, ha nincs az ACL-szakadás, Gurley lenne a legjobb prospect a drafton, poszttól függetlenül. De így is megéri behúzni top 10-ben, és nem tesz rossz lóra egyetlen csapat sem, ha kiválasztja. A Jetsnél Chris Ivory nem rossz játékos, de csak első két downon használható, a passzjátékban nem tud hozzátenni. Stevan Ridleyt hagyjuk, ő könnyen lehet, hogy meg sem éri a végső rostert a Jets-tetoválása ellenére, nem véletlenül kapott $80.000 garantáltat a gyakran fumblizó RB. Gurley nem csak hogy remekül használható passzjátékban, adna a Jetsnek egy olyan fegyvert, akitől az ellenfelek retteghetnének, mert bármelyik playben benne van, hogy megiramodik és TD-t szerez, a robbanékonyságának és a sebességének köszönhetően. Ha jó esély van arra, hogy szerzünk egy potenciális elit RB-t, akkor miért ne csapjunk le rá?

(packnation)

1/7 Dante Fowler, Jr., DE/OLB, Florida

A top2 elkapó kiment, így nem volt kérdéses, hogy a védelmet veszem szemügyre. Azon belül is a pass rusht akartam erősíteni, és mivel Fowler még bent volt, nem sokáig gondolkodtam, kit választok. Fowler legtöbb helyen már a top5-ben elkel, de nem ritka a top3-as választás sem, itt pedig már egyenesen remek értéket képvisel. Nem olyan atletikus, mint Beasley, de a hosszú karjai és ereje a futás ellen eredményesebb játékot biztosítanak számára.

(Leonidasz007)

1/8 Leonard Williams, DE/DT, USC

A Falconsnak első sorba a védelmét kell erősítenie. Fel szerettem volna cserélni Vic Beasley-ért, azonban a Titans felrohant a pódiumra 1/2-n vele, pedig azt vártam, hogy a jaguárokkal tudok üzletet kötni. Utána Randy Gregory lett volna a célpont és hátra is akartam volna cserélni, mert később is elérhető lesz, azonban az ölembe hullott Williams, aki itt már ajándék.

(katonadani)

1/9 Brandon Scherff, OT/OG, Iowa

Williamset akartam volna ide, vagy valamelyik elkapót, esetleg egy letrade-et, de nem jött össze, így maradt a BPA. Scherff az egyik legbiztosabb prospect a támadófalba, a Giants falára pedig bőven ráfér az erősítés.

(Renningan)

1/10 Andrus Peat, OT, Stanford

A Rams támadófala jelenleg igen gyászos állapotban van, bármelyik posztra jöhetne játékos, tackle posztra is, miután Jake Longot kivágták. Peat véleményem szerint a legjobb tackle a drafton (Scherff, La'el Collins guard poszton ideálisabbak), és illene a Rams power-run sémájába. Nála nem kell tartani attól, hogy gyakran lesz sérült, mint Rodger Saffold volt, vagy az utóbbi időben Long, Peat ugyanis 41 meccsből 40-en lépett pályára a Stanfordban 3 szezon alatt. Ja, és a játékos apját, Todd Peatet anno a St. Louis draftolta.

(packnation)

1/11 DeVante Parker, WR, Louisville

Cooper és White után a class legjobb elkapója Parker. Az őt követő elkapók, inkább már első kör végét vagy 2. kör elejét érnek. Minnesotában nehéz megítélni, ki most az első számú elkapó, így ezt a posztot nem árt erősítenie a vikingeknek. Parker gyors és jól futja az útvonalakat is. Lehet, hogy nem rendelkezik akkora upside-dal, mint White és nem olyan biztos pick, mint Cooper, de valahol köztük helyezkedik el mindkét tényezőt figyelembe véve.

(Leonidasz007)

1/12 Danny Shelton, NT, Washington

Lemaradtam a top elkapókról, pedig Bradfordnak nem ártana egy, illetve jó lenne minél inkább megvédeni, így támadófalban is gondolkodtam, ám végül Shelton mellett tettem le a voksom, akinél van egy elég nagy kérdőjel, nevezetesen a passzsiettetése, futás ellen viszont kiváló. 

(katonadani)

1/13 Eric Kendricks, ILB, UCLA

Volt egy kis kavarodás a pick körül, ugyanis Rob Ryan addig zaklatott Shane Ray miatt, hogy megfeledkeztem Gregoryról és majdnem kicsúsztam az időből. Nem mintha bánnám, hogy Kendricks nevét adtam le, hisz nem csak középső linebackernek jó, de megvan a kellő atletizmusa és alázata, hogy 4-3-as OLB-ként is produktív legyen.

(renningan)

TRADE után

1/14 La'el Collins, OT, LSU

A védelemre is ráfért volna még az erősítés, de az FA során nem jött senki a támadóoldalra, így inkább azt erősítettem. La'el Collins tud tackle-t játszani, de guardként rögtön korrekt kezdő lehet az NFL-ben, futásblokkolásban kiemelkedő. A Redskinsnek ez kell, az irányítóhelyzet miatt a futójátékra kell kihegyezni a játékot.

(Renningan)

1/15 Dorial Green-Beckham, WR, Missouri

Tudom, hogy ez egy elég furcsa választás. A Frisco minden téren rengeteget gyengült, így igazából sok lehetőség szóba jöhetett volna. Ha lett volna olyan ILB, akit szívesen választok top15-ben, akkor biztos, hogy azt a posztot erősítem, de nálam még első kört sem feltétlenül ér meg egyik sem.  Beckhamben óriási a rizikó. Nem csak az egy év kihagyás, de a pályán kívül viselt dolgai miatt is. Mivel ez egy kicsit bold draft, ezért megkockáztatom a szinte WR nélkül maradt San Francisconak ezt picket, de ez elég high risk opció lenne.

(Leonidasz007)

1/16 Arik Armstead, DE, Oregon

A Ramst próbáltam meggyőzni egy cseréről, hogy elhappolhassam DeVante Parkert, azonban Les Snead nem ment bele az üzletbe, így maradnom kellett az első kör kellős közepén. Ha a támadókat nem sikerült erősíteni, a védelem felé fordultam és J.J. Watt túloldalára behúztam Armsteadet Oregonból, tovább erősítve az egyébként sem papucs front7-t.

(katonadani)

1/17 Malcom Brown, DT, Texas

Sajnos nem sikerült Riverst elcserélni sem a Titansszel, sem a Jaguarsszal, így egy konzervatív hívás, mely a védelem legnagyobb lyukát hivatott betömni. Brown mindkét rendszerben képes megállni a helyét, a sebessége és a technikája olyan, mint a profiké. Vele sikerülhet egy utolsó nagy dobás LA előtt...

(renningan)

1/18 Cameron Erving, C, Florida State

A Raiders orvul elcsábította a Chiefs centerét, Rodney Hudsont, így jelenleg ott tartanak, hogy Eric Kush a kezdő ezen a poszton. Erving a legjobb center a drafton, erről nincs vita, emellett illene a Chiefs támadószisztémájába is, ugyanis sok zone running playt hívnak Jamaal Charles számára, Erving pedig megfelelően agilis ahhoz, hogy jól blokkoljon ezekben.

(packnation)

TRADE után

1/19 Trae Wynes, CB, Michigan State

Elsőre nem voltam olyan magabiztos, mikor elcseréltem a Jacksonville-lel az 1/3-as picket, de végül nagyon jól jártak a jaguárok. A class legjobb CB-je 1/19-ig csúszott, így bátorkodtam kikapni nekik itt, abban a tudatban, hogy a következő pickkel a pass rusht is megerősítem.

(Leonidasz007)

TRADE után

1/20 Randy Gregory, DE/OLB, Nebraska

Gregory idáig csúszott nálunk a „vallomása” miatt. Itt viszont már nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy az alig egy hónapja még top10-be is jósolt játékost ne draftoljam. A Jaguars szerintem ezzel a két pickkel sokkal jobban járt, mintha esetleg 1/3-ra jött volna akárki is. Főleg úgy, hogy Beasley ki lett választva, aki a leginkább illene a rendszerükbe.

(Leonidasz007)

1/21 Owamagbe Odighizuwa, DE, UCLA

Michael Johnson ugyan visszatért, de azért nem árt óvatosnak lenni és mindent megtenni az NFL egyik leggyengébb pass rushának erősítése érdekében. Odighizuwa azon felül, hogy leírhatatlan neve van, rejt magában némi kockázatot: a fizikai adottságai ellenére átlagosan atletikus és a pass rusher képességei sem a legjobbak így lehet, csak futás ellen lesz hasznos. Szerencsére a csapatra az is ráfér.

(renningan)

1/22 Shane Ray DE/OLB, Missouri

A Steelersnél szeretnek unatletikus OLB-ket hozni az első körben - ahogy ez a Jarvis Jones húzásnál látszott - így hát miért ne választanák a másik oldalra Rayt. A játékos agilitása sajnos a sokéves átlag alatti a poszton, a karjai rövidek, mindezt próbálja kompenzálni azzal, hogy jól kapja el a snapet, és tényleg keményen odateszi magát minden játékban. Bár erősen limitált, Rayből még így is jobb játékos lehet, mint Jonesból, pass rushban legalábbis biztosan többet tehet majd hozzá.

(packnation)

1/23 Melvin Gordon, RB, Wisconsin

Na, még egy megosztó pick. Ha renningan húz itt, akkor biztos, hogy most nem Gordon lenne a választás. Sőt, valószínűleg a többiek se RB-t draftoltak volna. Én úgy gondolom azonban, hogy Bell nem kezdő kaliberű futó és Riddickkel kiegészülve egy egész szezonon át nem fognak megfelelő szintet hozni. Tudom, hogy már a 2014-es szezonban is ez volt a helyzet, de jobban is meg lehetett volna segíteni a passzjátékot egyes meccseken. Gordon, Gurley után a class legjobb futója, de a sérülés miatt én Gurley-től is tartózkodnék.

(Leonidasz007)

1/24 Marcus Peters, CB, Washington

Antonio Cromartie távozott, helyette érkezik egy talán még jobb corner, a Peters-Peterson duó elég ütős lesz. Peters nem a magaviseletéről híres, azonban Arianséknál ez nem feltétlen red flag, Mathieu is náluk kötött ki és milyen jó döntés volt.

(katonadani)

1/25 D.J. Humphries, OT, Florida

Már tavaly is tackle-t húztam volna nekik, most már ideje. Humphries egyelőre inkább remek atléta, aki inkább a fizikai adottságaival és agilitásávál tud kitűnni, mint a technikájával. Ám ez nagyon is rendben van, Carolinában pont az ilyet szeretik.

(Renningan)

1/26 Devin Smith, WR, Ohio State

A Ravenstől távozott Torrey Smith, kéne tehát egy mélységi célpont, mert a hollóknál szeretik a deep post és go route-okat futtatni az elkapókkal. Erre pont tökéletes Devin Smith, aki az egyik leggyorsabb elkapó a drafton, és Phillip Dorsett-tel ellentétben el is tudja kapni a labdát. Nem sokat tud Smith, de amit igen, azt nagyon jól csinálja.

(packnation)

1/27 Jalen Collins, CB, LSU

A Dallas-hoz is szívesen húztam volna egy ilyen bold szerű mock draftban futót, de saját magam elől halásztam el a még használható 1. körös opciót. Így nem maradt más hátra, mint hogy egy kevésbé merész CB húzást választok. Collins legtöbb mock draftban körülbelül valahol itt kel el és tehetsége alapján is lehetséges ez a forgatókönyv.

(Leonidasz007)

1/28 T.J. Clemmings, OT, Pittsburgh

Igazából semmi extra, semmi bold, a végére kicsit kifogytam belőlük. A Broncos elég nagy valószínűséggel valamelyik falba fog választani, én a támadó oldalt preferáltam most.

(katonadani)

1/29 Ereck Flowers, OT, Miami

Tavaly 22. volt a Colts futása a ligában, miközben az egyik legerősebb passzjátékot mutatták be. Ideje kicsit közelebb hozni egymáshoz a kettőt és foltozni az eléggé lyukas támadófalon. Flowerst valószínűleg tackle-nek fogják hozzá, de annak nem feltétlenül lesz jó, legalábbis top játékos. A guard az ő igazi posztja, annak viszont az egyik legjobb lehet. Érdekességképpen még megjegyzem, hogy a legtöbb szaki Jack Mewhorthoz hasonlítja, aki történetesen a Coltsban játszik.

(Renningan)

1/30 Kevin Johnson, CB, Wake Forest

Két cornerbacket is veszített a Packers, Tramon Williams és Davon House is máshol folytatja. Nem ártana egy magasabb játékos erre a posztra, mert sem Sam Shields, sem Casey Hayward nincs 6 láb magas. Kevin Johnson viszont igen, emellett ami miatt még kedvelem az az, hogy természetesen mozog coverage-ben, és elég agresszívan játszik. Az utóbbi mondjuk néha a veszte, mert elég sok büntetést fújnak rá, emellett futás ellen nem az igazi. De mindent összevetve, Johnsonban megvan a potenciál ahhoz, hogy jó játékos legyen. A második körben jöhet ILB: McKinney, Perryman vagy Anthony - biztos lesz valaki közülük, aki elérhető akkor.

(packnation)

1/31 Alvin "Bud" Dupree, DE/OLB, Kentucky

Saintses GM társam hatalmas meglepetésemre ILB-t húzott a korábbi pickkel. Ezzel nem csak meglepett, de arra sarkallt, hogy pass rusher után nézzek. Mivel Dupree még bent volt, aki 1/31-nél jóval korábban is elkelhet, ezért rá esett a választásom. Gondolkodtam még CB-ben és WR-ben is, de megfelelő cornert és elkapót is lehet találni a későbbi körökben. 

(Leonidasz007)

1/32 Byron Jones, CB, Connecticut

A Patriotsnak Revis és Browner távozásával égető szüksége van cornerekre, Jones pedig egy kiváló atléta, fizikálisan tökéletes és a játéka sem rossz, habár azon még lehet javítani. 

(katonadani)

Már csak 12 nap a draftig, április 29-30-án pedig legalább három mockkal jelentkezünk majd!