A Saints ugyan bye-weeken volt, de azért megoldjuk, hogy szó essen róluk. Ugyanis mai vendégszerzőnk, Belányi József volt olyan szerencsés, hogy az unokatestvérével együtt megtekinthette élőben a New Orleans Saints - Minnesota Vikings mérkőzést néhány héttel ezelőtt, és élményeiket meg is osztják velünk. Mielőtt átadnám a szót nekik, bátorítanék mindenkit, hogy ha valaki eljut egy NFL mérkőzésre (akár Londonba is) és az élményeit posztba önti képekkel, videóval, akkor ezeknek a posztoknak a továbbiakban is örömmel biztosítunk helyet. Most viszont Józseféké a szó:

A New York-i unokabáty

16 éve élek az Egyesült Államok legnépesebb, két profi csapattal (Jets és Giants) rendelkező városában, de még soha nem voltam kint amerikaifoci-meccsen. Az unokaöcsémnek viszont megígértem, hogy elmegyek vele, ráadásul a kedvenc csapata közel 1200 mérföldnyire van a flushingi lakástól… Legalább három nap feltöltődés a családtól (két hároméves gyerek és egy japán feleség) távol – mert megérdemlem!

Szombat délben szállunk le a Louis Armstrong repülőtéren a Bombardier CRJ700-assal, amin életem legnagyobb legroomjával leptek meg. Mivel unokaöcsém diehard Saints-szurkoló, kell neki egy mez is! M-es, fehér, 12-es. Más nem jó! És hiába van a reptéren egy hivatalos bolt, mi inkább elmegyünk a Superdome-hoz, becsekkolni a hotelszobánkba négy előtt úgyse tudunk.

New Orleanst nem véletlenül hívják The Big Easynek… Délután három óra, mire bejutunk a Canal Streetre tömegközlekedéssel, ahonnan már nincs messze gyalogszerrel a csarnok. Unokaöcsém olyan izgatott, hogy a 32 fokos meleg sem zavarja. Lefotózza a bronzba öntött Tom Bensont a Lombardi trófeával, majd lelkesen, magyarázva kattintgat a Blocked Punt szobornál Steve Gleason megmozdulásáról és a dicső visszatérésről. A bolt viszont már nincs nyitva, tudjuk meg egy szurkolótól, aki jegyet akart venni. Negyed órát késtünk. Viszont van egy outlet a Waterfrontnál, nézzük meg ott, javasolja, miután látja rajtunk, hogy a jegyünkre hiába ácsingózik.

 

Kis kérdezősködés után megérkezünk az Outlet Collection at Riverwalkba, ahol természetesen csak L-es, fekete Colston-mez van. A gyanúm, hogy a reptéren lett volna a megfelelő szerelésből, egy telefon után tovaillan. M-es lett volna, de csak feketében… Pedig unokaöcsém visszament volna érte…

Helyette inkább megnézzük a French Quartert, ahol az idő előrehaladtával egyenes arányban nő az emberek száma és az általuk elfogyasztott alkohol mennyisége. Mi hátizsákkal próbálunk szórakozni egy cover zenekar műsorára a Bourbon Streeten, mivel a hotelben még nem jártunk. Végül mégis a Days Inn felé vesszük az irányt: csak az 57-es Streetcarral kell elmennünk a végállomásig, ott átszállni az E2-es buszra, rövid séta, és már alhatunk is. A Greenwood temetőnél közli velünk a sofőrhölgy, hogy az utolsó buszunk már elment, fogjunk helyette taxit.

2 óra gyaloglás után, a szállodától két utcányira látjuk meg az elsőt. Előtte kocsi hiányában nem szolgálnak ki minket egy Burger King drive thru ablaka mögül, viszont kapunk két ingyen pizzát a Domino’s alkalmazottjaitól, miután megtudják, hogy 5 mérföldnyi gyaloglás van a lábunkban.

Másnap unokaöcsém már reggel hétkor kukorékol, és közli, hogy legkésőbb tízre illene odaérnünk, szóval muszáj lesz taxiba szállnunk. Egy közeli benzinkútnál le is csapunk egy autóra, ami pontosan annál a kapunál rak le minket, ahol be kell majd mennünk. A bolt viszont most is zárva van, majd csak bentről lesz megközelíthető. Be is állunk gyorsan a sorba, nehogy elvigyék előlünk az utolsó M-es, fehér, 12-es mezt. És láss csodát, az első eladó éppen mellette áll, akit megszólítunk, unokaöcsém pedig már pengeti is ki az árát. Irány a 606-os szektor 24. sora, ami nagyon magasan van.

A meccsről:

  1. Szerintem az amerikaiak nemzeti sportja a légkondicionálás! Csak úgy tudom elviselni a nyakunkba ömlő hideg levegőt, hogy egy takarítótól kérek egy szemeteszsákot, amit magamra húzok.
  2. Unokaöcsém és a másik hatvanezer ember őrületes zajt képes csapni, amikor a Minnesota támad.
  3. Szerintem a 29-es Robinson a meccs embere!
  4. Szerencsére Colston is összeszedi magát a két elejtett passz után, és szerez egy touchdownt…
  5. Három és fél óra bőven elég ebből. Jó kis mulatság ez, de örülök, amikor kijutunk a friss (és meleg) levegőre!
  6. Tíz New Orleans-ira hét Drew Brees- és két Jimmy Graham-mez jut. A maradékon osztozik Colston, Gleason, Ingram és Manning (Peyton és Eli faterja).

 

A mélykúti/budapesti unokaöcs

Úgy kell a győzelem, mint egy falat kenyér! Nem elég, hogy egy OT Colston-fumble után kikapunk az örök rivális Falconstól az első fordulóban, de még a rettenetesen gyengének beharangozott Browns is elver minket az utolsó pillanatokban. Pedig a szezon előtt Superbowlt rebesgetett több szakértő, és én is jobb játékot vártam mindkét oldalon a csapattól.

Unokabátyámnak köszönhetően a helyszínen nézem a Minnesota elleni találkozót. Olyan izgatott vagyok, mint egy ötéves gyerek karácsonykor! Feszül rajtam az új, M-es, fehér, 12-es mez – szerencsére hosszú ujjú pólót vettem fel reggel, így nem fagyok meg a 15 fokra hűtött szentélyben. Mindkét oldalunkon egy-egy Vikings-mezes pár. Az egyik páros unokabátyám szemeteszsákján röhög, a másik hamarosan feljebb költözik, mert nem tudja elviselni a fütyülésemet. De ez engem a legkevésbé sem érdekel!

Miután hatvanezer torokból felzendül háromszor egymás után a „Who dat, who dat, who dat say dey gonna beat dem Saints?” Drew intésére, rögtön az első drive-ban megmutatjuk a lilamezeseknek, hogy mire számíthatnak. 11 snap, és Pierre Thomas beugrik az end zone-ba: TOUCHDOWN! (A kivetítő alapján szerintem eggyel korábban megvolt a TD, de ez sem érdekel!) A védelem rögtön 3 and outtal küldi a padra Casseléket.

A punt után pedig újra egy gyors (és gyönyörű) Saints touchdown érkezik a TE Josh Hilltől, miután Brees elküldte gumbóért a free safetyt! A jutalompont sajnos kimarad. A következő labdabirtoklásnál, ami átnyúlik a második negyedbe, field goalig jut a Vikings, és a helyszínen úgy tűnik, mintha minden playben Asiatánál lenne a disznóbőr… Ráadásul Matt Cassel sérülése miatt Teddy Bridgewater irányít majd, ha újra hozzájuk kerül a labda. Egy elejtett passznak, egy offensive holdingnak és egy rövidnek bizonyuló átadásnak „hála” ez gyorsan be is következik. A rookie irányító újabb mezőnygólig viszi a Vikingeket, de előtte azért Junior Galette becsülettel bezsákolja.

Aztán jön egy-egy punt mindkét oldalon (én meg kezdem vudu átoknak érezni az új mezemet, mert Colston folyamatosan ejti el a labdákat), és kiderül, hogy mi történik a helyszínen a two-minute warning alatt. Apró vetélkedőkkel szórakoztatják a nagyérdeműt: táncpárbaj a kivetítőn, legfittebb szurkoló, de mindig csak egy győztes, akit a hangzavar választ. A maradék két percben a pályán sok érdemleges nem történik: Breest sackelik, Bridgewater térdel, szünet. Az eredmény 13:6 ide, ez a lényeg!

A harmadik negyed minnesotai támadással indul, de ismét mezőnygólon tartjuk őket, viszont ez az előny egyáltalán nem annyira megnyugtató… Ráadásul Goodwin is megsérül, és a második számú center, Lelito azonnal rosszul ad fel egy snapet. Szerencsére Morstead puntja után a Vikingek is erre kényszerülnek, így nem lesz szorosabb a meccs. Kis szerencsével és egy nagy butasággal (Munnerlyn pankrátorokat megszégyenítő mozdulattal dobja el feleslegesen Breest egy sack folyományaként 8 másodperccel a negyed vége előtt) nálunk marad a labda. Aztán a mezem végre meghálálja a bizalmat: az utolsó játékrész első drive-jának végén Marques Colston két védő szorításában is képes bevinni a lasztit a célterületre.

A mérkőzésen érdemleges dolog már nem történik, szóval Shayne Graham jutalompontjával ki is alakul a végeredmény. 20:9-re nyerünk Ingram nélkül, így 1-2-vel állunk az NFC South csoportban.