Tavalyelőtt a Jagsé volt az 1/2-es pick, tavaly harmadikként húzhattak, és idén is ők az 1/3-as cetli birtokosai, tehát a medencés VIP szektoron kívül nem sok mindennek örülhetnek Jacksonville-ben. Sem a korai választások, sem a rengeteg pénzért elhozott szabadügynökök nem váltak be eddig és most is elég felemásra sikerült a free agency.

 

Ahogy a Titans kapcsán írtam, egy 1/3-as csapatból a legtöbb távozó aligha okoz túl nagy veszteséget. Ez a Jagsre sajnálatos módon hatványozottan igaz, talán nem túlzó azt állítani, hogy a Jaguars kerete a leggyengébb az egész NFL-ben. A tavaly négy évre 19 millióért igazolt, de átlag alatti teljesítményt nyújtó Red Bryantet (DE/OLB) cutolta a csapat, ahogy érthető okokból nem igyekeztek marasztalni sem az elkapó Cecil Shortst (Texans), sem a cornerback Alan Ballt (Bears). Így nem maradt más hátra, csak előre, nézzük, kiket sikerült megszerezni a cél érdekében.

Julius Thomas (TE), 5 év, $46 millió, $24 millió garantált

Jared Odrick (DE/DT) 4 év, $42.5 millió, $22.5 millió garantált

Jermey Parnell (OT), 5 év, $32 millió, $12.5millió garantált

Sergio Brown (S), 3 év, $7 millió, $250 ezer garantált

Bernard Pierce (RB), 4 év, $2.65 millió, $555 ezer garantált

Davon House (CB), 4 év, $24.5 millió, $10 millió garantált

Dan Skuta (DE/OLB), 5 év, $20 millió, $8 millió garantált

Számomra a 2015-ös szezon egyik legérdekesebb kérdése a túlsztárolt, blokkolni képtelen, eddig elit irányítók passzait elkapdosó tight endek teljesítménye lesz. Közülük az egyik a Denver Broncos színeiben az utóbbi két szezonban 24 TD-t szerző, már a Jacksonville-t erősítő Julius Thomas. Thomas rendkívül tehetséges és atletikus játékos, elkapó TE-nek ideális, viszont emiatt egysíkú, ráadásul rossz a mentalitása, gyakran meccsekre eltűnik a pályáról. Bortlesnek ettől függetlenül nagy erősítés lehet, de ilyen kaliberű játékosokért én sokallom az évi 9.2 millió dollárt. Ráadásul az egészben az a „legrosszabb”, hogy nincs is túlfizetve. Hiszen, ha egy top csapat, mint a Saints, éves szinten 10 millió dollárt ad egy Grahamnek (akit persze idén el is passzolt), egy Charles Clay pedig 7.6 milliót ér a Billsnek, akkor a kiscsapatnak számító Jaguars miért ne fizethetne annyit, amennyit? A jelenlegi tendenciák alapján J. Thomas ennyit ér, ez van, kíváncsian várom, mire lesz képes Peyton Manning nélkül. De legalább megint együtt játszhat Zane Beadlesszel ("Fucking Julius"):

Jared Odrick leigazolása viszont minden téren tökéletesre sikerült. Odrick 3-4-es endnek és 4-3-as tackle-nek is remek, jó futás ellen és pass rushban is. A piac nyitása előtt évi 10-12 millió dolláros fizetést prognosztizáltak neki, még mindig csak 28 éves és hiányposztra érkezett, hatalmas A+ üzlet.

A Ravensből befolyásolt állapotban való vezetés miatt kivágott Pierce leigazolása sem tűnik olyan rossz üzletnek, évi 700 ezer dollárért korrekt kiegészítő ember lehet, ha le nem csukatja magát. Sergio Brown is megéri a pénzét, nem volt rossz a Coltsban, amikor beszállt LaRon Landry helyére. Ráadásul remek special-teamer, illetve a Jags safetyjei olyan borzalmasak, hogy mindenképp előrelépést jelent.

Most már egy csapatban

2014-ben David Caldwell, a Jaguars General Managere leigazolta Zane Beadlest 5 évre 30 millió dollárért, aki bár kezdő volt Denverben, a támadófal leggyengébb eleme volt. Úgy néz ki az ilyen, és ehhez hasonló lehetetlen igazolások Caldwell specialitásai. Jeremy Parnell, amikor kezdett Dallasban, akkor jól játszott, de az utóbbi négy szezonban összesen 7-szer volt kezdő. Hogy miért fizet neki a Jaguars évi 6.4 millió dollárt, azt el sem bírom képzelni, főleg úgy, hogy Dallasban a helyén játszó Doug Free ennél jóval kevesebbért maradt kovboj.

Aztán ott van Davon House, aki kijelentette, hogy csak akkor marad Green Bayben, ha kezdő lehet (ez idáig természetesen közel sem volt az), majd, amikor leigazolta a Jaguars kirakott egy szomorú tweetet, hogy a liga 32 csapata közül csak a Jags látott benne valamit. Azt hiszem, ez azért elgondolkodtató, ha ennyire nem bízott benne senki, akkor vajon megér-e több mint 6 millió dollárt évente? Dan Skuta pedig a jéghegy csúcsa. A Bengalst és a 49erst is megjáró védő 6 éves pályafutása alatt összesen 22 mérkőzésen lépett pályára kezdőként és összesen 5.5 sacket szerzett. Jó special-teamer, de nem több, nem lepődnék meg, ha úgy járna jövőre, mint Red Bryant.

Összességében tehát nem volt olyan rossz a Jags piaci tevékenysége, de a tavalyi évet alapul véve (Beadles + Bryant = Parnell + Skuta) közel sem biztos, hogy megtérülnek a hatalmas befektetések. J. Thomas és Odrick rendben, Sergio Brownnak is lehet jövője, a többiek meg hát…

Értékelés: C+