A következő posztban a szerkesztőség kedvenc passzsiettetőjéről lesz szó, már ami az idei draftot illeti. Megnézzük miért van ez így és hogy miért lehet bőven kétszámjegyű a sackjei száma a profik között is. Következzék tehát Vic Beasley.

 

Vic Beasley 1992-ben született, a Clemson egyetemre járt, tavaly pedig nem jelentkezett a draftra (második körbe jósolta a bizottság), inkább maradt az egyetemen, hogy befejezze tanulmányait szociológián és fejlődjön még, nem mellesleg pedig megdöntse a suli sack-rekordját. 

A szezon után és főleg a Combine előtt az volt a legnagyobb negatívum vele szemben, hogy túl kicsi, 235 fontjával (106 kg) problémái voltak a játékosmegfigyelőknek. Erre ő úgy válaszolt, hogy felszedett 11 fontot és 246-tal (111 kg) mérlegelt Indianapolisban. Alapesetben, ha megnöveled a tömeged, lassabb is leszel. Hát Beasley-n ez nem látszott meg, simán verte az egész mezőnyt, elképesztő teljesítményt rakott le a műfűre a Combine alatt, nézzük meg a spider chartját a többi OLB-hez viszonyítva:

Mivel rövidek a karjai, így könnyebb volt neki a fekvenyomás, de mindenkinél jobb eredményt tudott felmutatni ebben a számban, minden hivatalosan linebackerként feltüntetett játékosnál gyorsabban futotta a 40 yardot (a Combine-on a posztok nem teljesen egyeznek meg a mockdraftable oldal által használt posztokkal, ezért "csak" 91 ez a szám a képen), top5 a súlypontemelkedése, a távolugrása, a short shuttle-ben és a 3 cone drillben is kiemelkedik. Lényeg a lényeg, teljesítményével leszakította a tetőt a Lucas Oil Stadiumról, atletikussága az egekben van. 

Nézzük meg, hogy a pályán hogyan tudja kamatoztatni ezt az adottságát, a következő play tökéletesen megmutatja ezt:

A tackle nem engedi befelé indulni, utána pedig próbálja vele tartani a lépést, minél nagyobb útvonal megtételére késztetve. Nagyon szélesen kell kanyarodnia Beasley-nek, viszont sebességével ez megoldható. Nagyon sokat épít a gyorsaságára, azonban ennyivel nem lehetne sikeres a nagyok között. Ha nem tudná, hogy mit csinál, el lenne veszve (ugye Dion Jordan?). Vic tudja, mit csinál, sokszor vált taktikát a meccsen belül az ellenfél mozgása, hozzáállása alapján. 

Ez a példa Cameron Erving elleni párharcából van kiragadva, Beasley sokat szenvedett vele a meccs közben, a speed rush - ami a leghatékonyabb fegyvere - nem működött Erving ellen, így kicsit változtatnia kellett. Nem sokat, csak egy kicsit. 

Nem egyből próbál mellette elfutni, hanem egy pillanatra mintha megpróbálna Ervinggel fizikailag összetalálkozni, majd a hirtelen felgyorsít és máris az irányítónál van. 

Nézzük miket tud még. Elhiteti, hogy kifelé indul, majd a tackle reakcióját kihasználva átveri, befelé megy a teljesen üres területen:

A kezének használatával és erős felsőtestével is tud nyerni:

Snap után egyből befelé indul és megkergeti az irányítót:

Itt pedig csak szimplán hülyét csinál a támadófalemberből:

Megvillantja a villámgyors spin move-ját:

És még egyszer:

Beasley nagy erőssége az első lépése és gyorsasága, mint ezen gifekből is feltűnhetett, szinte mindig ő az első játékos, aki átlépi a line of scrimmage-et. Nagyon jó "closer", hiszen 2014-ben siettetéseinek negyedét sackre is váltotta (11/40). Könnyedén vált irányt, nagyon jók az ösztönei és például Dante Fowlerrel ellentétben elég jó a pass rush repertoárja is. A spin move-ot már láthattátok az utolsó két gifen és alkatához képest egész jó a bull rusha is. A PFF, illetve az újonnan elindított CFF összerakott egy táblázatot, hogy milyen arányban mivel nyer Vic. Ezen látható, hogy főképp kívülről veri meg az ellenfelet a sebességével, de képes másra is.

Gyengesége a futás elleni védelem. Nincs meg az ereje, hogy feltartsa a tackle-öket és hogy le tudjon válni róluk, a legnagyobb probléma pedig, hogy nem tudja uralni a fal szélét (set the edge). Ha többször futnak az ő irányába egymás után, akkor kifárad és néhányan megkérdőjelezik a motiváltságát is futójátékoknál. Az, hogy felszedett pár kilót, segíthet a sikerességén.

Az NFL-ben feltehetőleg 3-4 OLB lesz, ha olyan csapatoz kerül, viszont a LEO pozíciót is nagyon jól el tudja játszani a Jaguars vagy a Falcons 4-3-as védelmében. Többen megkérdőjelezik a gyenge futás elleni védekezése miatt, hogy mind a három downnál a pályán tud-e lenni majd a profik között. Szerintük inkább szituációs pass rusher lehet, többen Bruce Irvinhez hasonlítják például. 

Ha egy csapatnak kifejezetten egy passzsiettetőre van szüksége, akinek az az elsődleges feladata, hogy odaérjen az irányítóhoz, akkor Beasley lehet a tökéletes választás. Ha a csapatnak fontos, hogy a pass rushere jó legyen futás ellen is, akkor nem ő a legjobb ilyen prospect idén. Aldon Smith újonc évében csk 506 snapet játszott, viszont a sackszámai egy teljes kezdőéhez voltak hasonlíthatók fele annyi játéklehetőség alatt. Beasley is hasonló lehet e tekintetben,  nyilvánvaló futó szituációkban lehet jobb, ha padozik, viszont ahol az irányítót kell utolérni, mindig a pályán kell lennie. És ha már ott van, földbe is fogja gyalulni jónéhányszor, e felől ne legyen kétségünk, akár első szezonjában kétszámjegyű sackre lehet tőle számítani.

Beasley először 1/3-on izgulhat majd, hiszen a Tampa biztosan QB-t visz, a Titansnak pedig nincs nagy szüksége pass rusherre és jelenleg úgy gondolom, hogy Mariota lesz az 1/2, csak azt nem tudom még, melyik csapat húzza ki. A Jaguarsnak kell pass rusher, sokan Dante Fowler Jr.-t tartják a legjobbnak ezen a poszton, mert ő futás ellen is használható, viszont ha csak a passzsiettetést vesszük figyelembe, akkor Vic egyértelműen jobb nála. Ha Jacksonville-be nem kell, akkor onnantól folyamatosan várhatja, hogy az ő nevét fogják bemondani, hiszen a kilencedik választással bezárólag minden csapatnak szüksége lehet egy Beasley kaliberű pass rusherre. 

A poszt alapjáért és a gifekért köszönet a Big Cat Country oldalnak.